Szabad Magyar Szó: „Minden vajdasági magyarnak joga van megismerni a teljes valóságot, és nem csupán annak egy kikozmetikázott részét.”

Megszólalt a héten a vajdasági Magyar Szó két korábbi főszerkesztője Pressburger Csaba és Kókai Péter és az október 23-án beindított új hírportálon, a Szabad Magyar Szóban közreadott Ahol a hír szent és a vélemény szabad című hitvallásukban elmondják, hogy miért érezték szükségét egy új online újság létrehívásának. Megítélésük szerint az élet diktálta ezt, mert „a tárgyilagos, sokoldalú, kiegyensúlyozott, megbízható és felelős tájékoztatás, a véleménypluralizmus, a bírálat és a vita teljesen ki lett lúgozva abból a Magyar Szóból, melyet a 2011-ben hatalmi döntéssel oktrojált lapvezetőség kreált, és nem sok esély mutatkozik arra, hogy ez rövid időn belül megváltozzon.” Ugyanitt megszólalva Purger Tibor, az új lap alapítóinak egyike, kétszer 12 pontban sommázta az új közéleti fórum megteremtésének indokait és adott magyarázatot arra, hogy miért kényszerült egy negyedszázad után, épp most kilépni a Magyar Szó szerkesztőségéből. Őket kiegészítve Vígi Zoltán, az új lap redakciójának vezetője is kimondta: „ahol a kommunikációs csatornáink teljesen kettészakadtak (ha nem három-, négyfelé) a sokszor megcsömörlöttnek, kilátástalannak tűnő hétköznapjainkban már időnként úgy tűnhet, a párbeszéd igénye is hiányzik. Ezen kell változtatnunk.”  

„Vasárnap délelőtt nem kis meglepetés érte azokat, akik beütötték az egyetlen vajdasági magyar nyelvű nyomtatott napilap internetes címét. A www.magyarszo.com címen ugyanis egy Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat, amely a honlap fejléce értelmében független közéleti fórum. Az említett domain tulajdonosa Purger Tibor, aki úgy döntött megszakítja az együttműködést a Magyar Szóval és helyette a Szabad Magyar Szónak bocsátja rendelkezésére a tárhelyet.

Az impresszum szerint az új portált a szabad vajdasági magyar újságírók szerkesztik, alapítói Purger Tibor, aki 25 éve tudósítja a Magyar Szót Washingtonból és Kókai Péter, a lap volt főszerkesztője, akinek a nyáron mondott fel a lapvezetés. A főszerkesztő Vígi Zoltán, aki július végéig a napilap deszkfőnöke volt, amikor felmondtak neki is.

Az oldalon a három első cikket Purger Tibor, Vígi Zoltán illetve a lap két előző főszerkesztője Kókai Péter és Pressburger Csaba közösen jegyzik, de találhatók még írások Bajtai Kornéltól és Vígi Zsoldos Zsaklinától, akiknek szintén a nyáron mondott fel a Magyar Szó, illetve Szabó Palócz Attilától, a Képes Ifjúság korábbi főszerkesztőjétől, akivel valamivel korábban szakította meg az együttműködést a lap vezetése.”

Basity Gréta, Vajdaság.ma Kazinczy-díjas munkatársa, akinek egy hónappal ezelőtti, egy, a vajdasági magyarságot is teljesen fölöslegesen hiszterizáló kampány nemzetmegosztó csúcsra járatódásának idején megfogalmazott szívbemarkoló jajkiáltását a „NEMzeti színekben pompázva tűrjük a hülyeséget”-ről aligha fogjuk valaha is elfelejteni, mert azt nem lehet és nem szabad, – négy nappal ezelőtt elsőként számolt be lapjában arról, hogy új hírportál született a délvidéki magyarság számára.  Fentebb az ő cikkének bevezető mondatait idéztük.

Basity Gréta a folytatásban néhánymondatos cikktallózásra is vállalkozott. Röviden bemutatta a tudatosan az ’56-os, kerek évfordulós ünnepnapra időzítetten induló online újság többi publikációját, köztük két korábbi Magyar Szó főszerkesztő, Pressburger Csaba és Kókai Péter jegyezte küldetési nyilatkozatot, az egyik lapalapító, Purger Tibor (a másik Kókai Péter) szintén nem áthallásmentesen, kétszer 12 pontba sűrített érveit a Szabad Magyar Szó létrehívásának szükségességéről és a kezdeményezés indokairól, valamint az új portál redakcióvezetőjének, Vígi Zoltánnak a lapbeköszöntőjét.

Olyan időkben, amikor inkább újságmegszűnéseket tapasztalni, csak pozitív fejleményként lehet üdvözölni egy új magyar lap megjelenést. Amikor három héttel ezelőtt például a legnagyobb példányszámú magyar közéleti napilap gyalázatos módon történő felszámolásával egy időben, annak az online változatát is az Népszabadságot elnémítani akarók, semmibe véve a Mit kíván a magyar nemzet 12 pontjából az elsőt, melynek emlékét még utca is őrzi Pesten megszüntetették, és eltüntették vele együtt az archívumát is, ezzel tényleges merényletet elkövetve a magyar kultúra ellen (ebben maradéktalanul osztozunk a legmagasabb körökből lehurrogott Szőcs Géza véleményével) –talán reményt nyújtó lehet az, hogy lehet másképpen is.

Amikor pedig azzal vagyunk kénytelenek szembesülni, hogy egy hónappal ezelőtt, például kimúlni hagyták a felvidéki Szabad Újságot, azok, akik ezt könnyedén megakadályozhatták volna (e laphalálhoz vezető méltatlan mesterkedésekről magunk is beszámoltunk e helyen még áprilisban), csak örülni lehet egy új magyar közéleti fórum lap születésének, bárhol is történjen az. Ezért is érzi jóleső kötelességének a szemlekészítő, hogy köszöntse az új lapot és munkatársait kimondva: ad multos annos!

A Szabad Magyar Szó október 23-i megjelenése a meglepetés erejével hatott sokak számár, ez kétségtelen. Viszont az sem tagadható, hogy egy ilyen jellegű kezdeményezés valamikori „szárba szökkenése” hetek, hónapok óta borítékolható volt. Ebben a rovatban többször is szóvá tettük már a délvidéki magyar sajtóban megmutatkozó „furcsa” állapotokat. Az általunk is ismertetett fejleményeknek pedig törvényszerű következménye volt a Szabad Magyar Szó belépése a vajdasági magyar médiatérbe.

Csak emlékeztetőül: mi e helyen már hónapokkal ezelőtt hangot adtunk annak a délvidéki kolléganőnknek, aki arról számolt be júliusban: „Újabb szomorú fejezetéhez érkezett a Vajdaságban dúló médiaháború. Több évtizedes szerkesztőségi jogkört kurtított meg csütörtöki ülésén a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) Szabadkán, amikor alapítóként úgy döntött: semmi szükség a Magyar Szó újságíróinak a véleményére a főszerkesztő megválasztásakor. Ez lett a sorsa a szerbiai magyarság egyetlen napilapja mellett a Hét Nap című hetilapnak is.”

Hasonlóképpen, és kárhoztatva a márciusi ifjak által ránk hagyományozott kiáltvány örökérvényű első pontjának 2016-os vajdasági megtiprását, már tudósítottunk e rovatban arról is, hogy egy szabadkai főszerkesztő-helyettesnek a közvéleményhez fordulva azt kellett kétségbeesetten kérdeznie: „Vajon eljön majd az idő, amikor az embert nem az alapján ítélik meg, hogy melyik párthoz tartozik?

Ugyanígy, szintén beszámoltunk olvasóinknak korábban egy, a Magyar Szónk jövőjét féltő, megoldást kereső aggódó hangról is. Ennek megfogalmazója azoknak a lelkiismeretére próbált apellálni három hónappal ezelőtt, akik akkor tehettek volna még érdemben valamit az egyetlen délvidéki magyar napilapnak a „lejtőről való visszafordulásáért.” A 24. órában tett kísérlete Purger Tibornak, mert ő, a mostani egyik lapalapító volt az augusztusi próbálkozó, elbukott, a nyílt levél szerzője még választ se kapott. Innen egyenes út vezethetett el a mostani lapindításhoz.

Az elmúlt három napban azoknak az előbb meglepettséget és zavarodottságot mutató bizonytalanságáról, majd a gyalázkodástól és a fenyegetőzéstől sem mentes harcias reakciójáról volt hangos a közbeszéd a vajdasági kis magyar világban, akik kiprovokálták a Szabad Magyar Szó létrehívását. Nincs kétségünk afelől, hogy az ottani, aligha csituló magyar médiaháború tartogat még további meglepetéseket; annak jövőbeni krónikája biztosan újabb és újabb fejezetekkel fog „gazdagodni.”

A mi dolgunk nem a várható, jövőbeni lehetséges fejlemények találgatása. Ehelyett lássuk mindenekelőtt, Pressburger Csabának és Kókai Péternek az Ahol a hír szent és a vélemény szabad című állásfoglalását, melyben az a két korábbi Magyar Szó főszerkesztő, akik a napilapnak együttesen tízéves időszakát jegyezték. Ebben kifejtik: a vajdasági magyarság egyetlen napilapja sajnos „mára teljesen elvesztette az irányérzékét, és letért arról az útról, ami az eredeti küldetése.”

Közösen jegyzett szövegük közreadása előtt fontos megjegyezni: mint már olvashattuk cikkünk bevezetőjében, az új lap indításakor derült ki: a magyarszo.com honlap, ahol mindeddig a VMSZ ellenőrizte Magyar Szó, online kiadása elérhető volt, nem a napilap tulajdonát képezte, hanem a Purger Tiborét, aki immár negyed százada tudósította az újságot Washingtonból. A domain tulajdonos és az új lap többi munkatársa tehát nem rabolta el úgymond „kisstílű hacker-eljárással a közvagyont képező Magyar Szó szellemi termékét: a Magyar Szó archívumát, a domain nevet és a @magyarszo.com címre végződő e-maileket”, ahogyan ezt utóbb, a sértődött meglepettek perrel fenyegetőzve állították. Mi több: Purger előzetesen levélben értesítette Varjú Márta főszerkesztőt szándékáról, arról, hogy a számára vállalhatatlan szerkesztési politika miatt kilép a Magyar Szó szerkesztőségből és a jövőben a Szabad Magyar Szónak fog tudósítani az amerikai fővárosból.

 „Mi, alulírottak, akik a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának együttesen tízéves időszakát jegyeztük, úgy érezzük, hogy napjaink Magyar Szója mára teljesen elvesztette az irányérzékét, és letért arról az útról, ami az eredeti küldetése.

Úgy gondoljuk, ez az újság ma már a saját alapítója, a Magyar Nemzeti Tanács által meghatározott irányelveket sem tartja tiszteletben, amelyek szerint „a gyors, időszerű, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, kiegyensúlyozott, megbízható és felelős hírszolgáltatás és tájékoztatás alapvető követelmény…” (Vajdasági magyar médiastratégia 2011–2016).

Úgy véljük, a felsorolt követelmények szinte mindegyikével baj van, de elsősorban a minőségi elvárások csoportjával: a tárgyilagossággal, a sokoldalúsággal, a kiegyensúlyozottsággal, a megbízhatósággal és a felelősséggel. Ezért minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely az újságírói szakma becsületének visszaállítására törekszik közösségünkben. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan eszközt latba kell vetnünk, amellyel az olvasó megingott bizalmát visszaszerezhetjük. Ezt diktálja az újságírói etika és a szakmai felelősségérzet.

Minden vajdasági magyarnak joga van megismerni a teljes valóságot, és nem csupán annak egy kikozmetikázott részét. A világ minden részén szétszórt nemzettársainknak ugyanúgy jogában áll tudnia mindenről, ami itthon történik, és nem csupán egy mesterségesen létrehozott, rózsaszín (látszat)valóságról. Önmagunk és nemzetünk áltatása sehová sem vezet, csak a biztos pusztulásba.

A tárgyilagos, sokoldalú, kiegyensúlyozott, megbízható és felelős tájékoztatás, a véleménypluralizmus, a bírálat és a vita teljesen ki lett lúgozva abból a Magyar Szóból, amelyet a 2011-ben hatalmi döntéssel oktrojált lapvezetőség kreált, és nem sok esély mutatkozik arra, hogy ez rövid időn belül megváltozzon. Ezért alternatív fórumokra van szükség, ahol – Pulitzer József szavaival élve – „a hír szent és a vélemény szabad”, ahol minden közéleti szereplő, politikai párt, szervezet vagy intézmény, továbbá minden egyes olvasó és polgár elmondhatja véleményét tiszta és tisztességes közéleti vita, nyílt eszmecsere közepette.

Pressburger Csaba, a Magyar Szó korábbi (2009–2011) főszerkesztője

Kókai Péter, a Magyar Szó korábbi (2002–2009) főszerkesztője”

Purger Tibor Miért - és miért nem című és Kétszer 12 pont a vajdasági magyar közbeszédről alcímmel ellátott publikációjában foglalta össze, hogy miért van szükség egy új hangra a vajdasági magyar médiatérben és egyúttal megindokolta azt is, miért volt kénytelen szakítani azzal a napilappal, melynek huszonöt éven át elkötelezett munkatársa volt.

Terjedelmesebb írásából, melyben részletekre terjedően visszatekint a negyedszázados Magyar Szós folyamatos tudósítói és jegyzetírói múltjára is, mi alább csak a kétszer 12 pontba sűrített érveit adjuk közre, melyekből kiviláglik, hogy mi minden húzódott meg a döntése hátterében:

„Miért kell a Szabad Magyar Szó?

1. Mert alapvető emberi jog a szabad véleménynyilvánítás
2. Mert a nemzeti kisebbséget is megilleti a sokszínűség, a pluralista társadalmi lét szabadsága
3. Mert a kisebbségi sajtó közösségteremtő ereje nem az egyengondolkodásban, hanem az együtt gondolkodásban rejlik
4. Mert mégoly totális politikai meg anyagi hatalom, túlerő és támogatottság birtokában sincs joga senkinek elhallgattatni a másként gondolkodókat
5. Mert szükséges és lehetséges a tiszta és tisztességes közéleti vita, a nyílt eszmecsere
6. Mert minden konstruktív véleménynek helye van
7. Mert műveljük a jobbító szándékú, pallérozott kritikát, és vállaljuk a jó szándékú bírálatot
8. Mert gátat kell szabni a populista demagógiának
9. Mert megálljt kell parancsolni a félelemkeltésre alapozó politikának
10. Mert elutasítjuk a gyűlölködést és a karaktergyilkosságot
11. Mert a szétszóródó, a háborúk, a megfélemlítés és kisemmizettség elől külföldre távozó, elsősorban az interneten kommunikáló vajdasági magyaroknak is joguk van a valós otthoni helyzet megismerésére és a beleszólásra
12. Mert szükséges és lehetséges a politikai és pénzhatalmi gócoktól független, szakmai értékek mentén szerveződő médiacsalád

Miért nem tudom folytatni a jelenlegi Magyar Szó hasábjain 25 év odaadó munkáját az Olvasó szolgálatában? Erről tájékoztattam a főszerkesztőt azzal, hogy a hosszas fontolgatás után és fájó szívvel meghozott elhatározásra a következő tucatnyi ok vezetett:

1. Elődje alaptalan leváltása nyomán óva intettem Varjú Mártát nyilvánosan is attól, hogy Fekete Elvira nyomdokaiba lépjen. Egyetlen napilapunk azóta a hatalom kiszolgálójává süllyedt – olyan mértékben, ahogyan azt egyetlenegy korábbi főszerkesztő sem engedte meg magának. Még Erdélyi Károlyt is partnerként kezelte a hatalom, nem cselédként.
2. A lap tekintélyét féltve idén januárban, ill. februárban rámutattam a Magyar Szóban megjelent plágiumokra. Németh Zoltán főszerkesztő-helyettes azonban nem engedte közzétenni a bizonyítékokat.
3. Az áprilisi választások kampánycsendje előtti utolsó nap egy külmunkatárs tollából soha nem látott módon, egész oldalas becsmérlő véleménycikk jelent meg a vajdasági magyar közélet jeles szereplőiről. Ebben engem is kiemelten rágalmazott a szerző, ám válaszomat nem volt hajlandó publikálni a lap.
4. A főszerkesztő-helyettes egy trollportálon többször is megrágalmazott az Új Symposion „eltemetésével”, sőt nyerészkedéssel.
5. A Magyar Szó – a szakmai méltóságról lemondva – partnerként szerepel a Jó Reggelt Vajdaságon, amely többnyire kilétüket sem vállaló szerzőkből áll, és Bayer Zsolt dicstelen hagyományait átültette a korábban legalább mocskolódásmentes vajdasági magyar médiába.
6. Júniusban megpróbáltam előmozdítani a párbeszédet és az összefogást a szabadkai főszerkesztői kerekasztallal. Varjú Márta a személyes meghívás és hosszú telefonbeszélgetésünk ellenére sem jött el, és a Magyar Szó nem is tudósított arról a háromórás rendezvényről, amelyen négy volt főszerkesztő és félszáz ember higgadtan, értelmesen beszélgetett a lapról a leglátogatottabb szabadkai értelmiségi találkozóhelyen, a Klein-házban.
7. Júliusi nyílt levelemben még egy kísérletet tettem arra, hogy kritikusan ugyan, de összefogásra biztató, vajdasági magyar közösségünket féltő szóval forduljak a Magyar Szó főszerkesztőjéhez, a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez és a VMSZ elnökéhez. Válaszra sem méltattak.
8. Áprilisban a Magyar Szó leállította vasárnapi jegyzeteim internetes publikálását, anélkül, hogy nekem szóltak volna. Szeptember elején még a szerkesztői hozzáférésemet is megvonták, noha azt olyan tartalmak gyors publikálására is használtam, amelyekkel a Magyar Szó a világ összes magyar nyelvű napilapját verni tudta.
9. A jelenlegi vezetőség öt év alatt egyetlenegyszer sem kérdezett meg, hogy hajlandó vagyok-e díjmentesen lehetővé tenni a tulajdonomban lévő internetes címtartományok használatát.
10. A jelenlegi vezetőség öt év alatt egyetlenegyszer sem kérdezett meg, hogy hajlandó vagyok-e díjmentesen írni hétről hétre.
11. Pressburger Csaba botrányos leváltása után az idén még egy volt főszerkesztőt eltávolítottak, pedig Kókai Péter az elmúlt negyed évszázad egyik legfontosabb lapvezetője volt. Közéleti szereplése miatti kirúgása vállalhatatlanná teszi az együttműködést.
12. Végül túlcsordult a pohár, amikor idén augusztusban a legkiválóbb munkatársak egész sorát hozták lehetetlen helyzetbe. Ilyen csoportos kirúgásra még az egykori párt sem ragadtatta el magát.

Zárásképpen az új online lap főszerkesztőjének, Vígi Zoltánnak Valódi kérdésre őszinte választ címmel közölt beköszöntőjét ismertetjük meg az olvasóval. Ebben a Szabad Magyar Szó redakciójának vezetője az új közéleti fórum beindításának legfőbb érveként a téves irányt vett vajdasági kommunikáció újragondolását szolgalmazza és kifejti: a minden oldal számára nyitott online újság legfőbb feladatának az építő párbeszéd meghonosítását tekinti.

„Szerintem kevés embernek mondok újat azzal, ha azt mondom, a vajdasági magyar közéleti kommunikáció téves irányt vett. A kommunikációs csatornáink teljesen kettészakadtak (ha nem három-, négyfelé), a sokszor megcsömörlöttnek, kilátástalannak tűnő hétköznapjainkban már időnként úgy tűnhet, a párbeszéd igénye is hiányzik.

Ezen kell változtatnunk. A most olvasott írás megjelenésének napján emlékezünk arra a 60 évvel ezelőtti eseményre, amely miatt a világ az őszinte, tiszta, a szabadságáért harcoló magyar nemzetet tiszteli. A szabadságvágynak pedig szerves része volt akkor – és ma is – az elnyomás elleni harc, az emberhez méltó szabadság. A gondolat szabadsága is.

A gondolat pedig mindaddig nem lehet szabad, amíg valahol a kisagyunkban ott motoszkál egy kérdőjel, amely elé azt írtuk oda, hogy: „Szabad ezt nekem?” vagy csak egyszerűen valaki kijelenti, hogy nem, nem szabad, ez a nyilatkozat vagy szöveg rossz vért szül, árt a jelen politikai erőviszonyoknak. Természetesen nem pocskondiázó, gyalázó szövegekről beszélek, hanem sok esetben akár egy problémafelvetésről, vagy csupán egy feltett kérdésről.

Ez nem azt jelenti, hogy kizárólag a politikáról vagy a politikumhoz kapcsolódó kérdésekről kellene értekeznünk szabadon. Minden témában meg kell nyitnunk azokat a kommunikációs csatornákat, amelyek előrevihetnek bennünket emberként és közösségként is. Vajdasági magyarokat itthon és a nagyvilágban egyaránt.

Kétkezi munkások, tanulók, tanítók, háziasszonyok, újságírók, szerkesztők, orvosok, egyetemi tanárok – a sor szinte végtelen. Olyan emberek kerültek a közélet peremére, akiknek van mondanivalójuk, de a már említett „magasztosabb célok” miatt nemkívánatosak. Mert most épp olyan világot élünk, hogy hallgatnunk kellene.

De nem kell hallgatnunk. Az emberi kommunikáció nem egy ördögtől való dolog, ha netalán nem értünk egyet, az sem baj. Sőt! Túl kevesen vagyunk már ezeken a tájakon ahhoz, hogy féljünk emberhez méltó módon beszélni, kérdezni, beszélgetni.

Ezért mostantól az itt megjelenő tartalmakra bátran tekinthetünk úgy, mint egy arra irányuló próbálkozásra, hogy azok áthidalják az említett kommunikációs szakadékot. Megnyissanak minden „oldalon” egy normális keretek között zajló beszélgetést, véget vetve az egymás melletti elbeszélésnek.”