Izrael újabb telepeslakásokat építene Ciszjordániában

Az izraeli kormány jóváhagyta egy olyan projekt első szakaszát, amiben összesen hatezer lakást építenének az egyik nagy ciszjordániai zsidó teleptömbben, közölte csütörtökön a térség egyik telepesvezetője. „Sok év után örömmel jelenthetjük be, hogy Izrael kormánya úgy döntött, város épül Gus Eciónban” – mondta az AFP hírügynökségnek Dávid Perel, a palesztin Betlehemtől nyugatra fekvő nagy teleptömb regionális tanácsának vezetője.zsidotelepek

Most egy olyan, 523 lakásra vonatkozó projekt tervei kaptak engedélyt Gevaót szektorban, amit még 2000-ben nyújtott be a tanács, de idáig nem született róla döntés, mondta, óriási előrelépésnek nevezve a határozatot.

A védelmi minisztérium által jóváhagyott első szakaszban a közvélemény még megteheti az esetleges ellenvetéseit az egész beruházással szemben, aminek célja a zsidó területek folytonosságának megteremtése Gus Eción és Jeruzsálem déli része között, mondta Hágit Ofran, a zsidó telepespolitikát ellenző Békét Most pacifista szervezet szóvivője.

„Most még csak néhány lakókocsi és egy jesíva (Talmud-iskola) áll ott, és az még odébb van, hogy a tényleges munkálatok elkezdődjenek Gevaótban” – mondta.

A védelmi minisztérium szóvivője egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó a hírt.vanishing palestine

Az elmúlt napok több nagy lakásépítési projektről szóló bejelentései után a palesztin elnökség csütörtökön arra figyelmeztette Izraelt, hogy számot kell majd adnia telepesítési politikájáról. Mint Mahmúd Abbász elnök szóvivője, Nabíl Abu Rudeina ismét utalt rá, ENSZ-beli státusuk magasabb szintre emelése lehetőséget teremtett a palesztinoknak arra, hogy nemzetközi igazságügyi fórumokhoz forduljanak.

Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön közleményben szögezte le, hogy az unió élesen ellenzi a további izraeli telepépítési terveket, ugyanis a telepek tervbe vett további bővítésével meghiúsulna az egybefüggő területű, életképes palesztin állam megteremtésének lehetősége, valamint az, hogy Jeruzsálem mind Izraelnek, mind a palesztin államnak a fővárosa lehessen.

Korábban az ENSZ-ben is elítélték Izrael magatartását, és erre az álláspontra helyezkedtek a Biztonsági Tanács (BT) állandó tagjai is, az Egyesült Államok kivételével. A zárt ajtók mögött folytatott BT-konzultációk során azonban Washington is „provokatívnak” minősítette Izrael magatartását.

Kimaradt?