Elutasították Radovan Karadzic ideiglenes szabadon bocsátását

Elutasította Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök ideiglenes szabadlábra helyezését a hágai Nemzetközi Törvényszék - számolt be a keddi döntésről a boszniai sajtó szerdán.

Karadzicot az 1992-1995 közötti boszniai háborúban elkövetett népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt március végén negyvenéves börtönbüntetésre ítélte az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék. Az elítélt áprilisban kérte ideiglenes szabadon bocsátását addig, amíg megszületik a döntés az elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezéséről. 

Radovan Karadzic beadványában kiemelte, hogy bármikor megjelenne a törvényszék előtt, amennyiben ezt kérik, illetve nem befolyásolná az eljárásban részt vevő tanúkat és szakértőket. 

A kérést a törvényszék azért utasította el, mert nem teljesültek az ahhoz szükséges feltételek. Theodor Meron, a testület elnöke közölte: kérvényében Karadzic kijelentette, hogy a boszniai Szerb Köztársaság területén szeretne élni, ugyanakkor sem Bosznia-Hercegovina, sem az ország többségében szerbek lakta országrésze nem vállalt garanciát arra, hogy az elítélt nem fog elszökni. Erre csak Szerbia vállalt biztosítékot, az pedig nem bizonyult elegendőnek. 

Radovan Karadzic ellen már 1995-ben vádat emeltek, ő azonban éveken át bujkált, csak 2008 júliusában fogták el Belgrádban, és adták ki Hágának.

Kapcsolódók

Kimaradt?