Negyven év börtönre ítélték Radovan Karadzicot

Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta és negyvenéves börtönbüntetésre ítélte Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt csütörtökön a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT).

Az NT elnöklő bírája, O-Gon Kvon által ismertetett ítélet szerint Karadzic felelős a srebrenicai népirtásért, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg.

A törvényszék felelősnek mondta Karadzicot a Szarajevó ostromakor elkövetett háborús bűncselekményekért, de nem állapította meg a felelősségét a népirtással kapcsolatos másik vádpontban.

A boszniai szerb hadsereg Karadzic jóváhagyása nélkül nem ágyúzhatta, illetve lövethette volna orvlövészekkel a – háború előtt szerbek, muzulmánok és horvátok által vegyesen lakott – boszniai fővárost – indokolta az ítéletet a bíró.

A Karadzic elleni tizenegy pontos vádiratban népirtás, háborús és emberiesség elleni bűntények szerepeltek. A bűncselekmények az 1992-95-ös, közel százezer halottat követelő boszniai háború idején történtek.

Radovan Karadzic ellen már 1995-ben vádat emeltek, ő azonban éveken át bujkált, csak 2008 júliusában fogták el Belgrádban, és adták ki Hágának. A következő évben kezdődött meg a hágai pere, amelyben csütörtökön született ítélet.

Karadzic fellebbez a nemzetközi törvényszék ítélete ellen - közölte a politikus ügyvédje.

Kapcsolódók

Kimaradt?