Zárt ajtók mögött zajlik a két kormánykritikus török újságíró pere

Pénteken ismét bíróság elé került Can Dündar, a Cumhuriyet című kormánykritikus török napilap főszerkesztője és Erdem Gül, az újság fővárosi tudósítója Isztambulban - közölte a Dogan török hírügynökség.

A vád szerint Dündar és Gül terroristahálózatokat támogatott, kémkedett, valamint a kormány hatalmának megdöntésére tett kísérletet. A bíróság határozata értelmében a tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik.

Az ülés előtt az igazságügyi palota épületénél nagy számban jelentek meg a két újságíró támogatói. Letartóztatásuk már korábban is nemzetközi aggodalmat keltett a törökországi sajtószabadság helyzete miatt.

A török alkotmánybíróság február 25-én úgy döntött, hogy a hatóságok megsértették a november óta vizsgálati fogságban tartott két újságíró jogait. A bíróság elrendelte azonnali szabadlábra helyezésüket.

Erdogan a határozatot követően úgy nyilatkozott, hogy az ügy nem a szólásszabadságról, hanem a kémkedésről szól. A média nem lehet határtalanul szabad, ahogy a világon sehol sem az - tette hozzá.    Hangsúlyozta: a döntést illetően csak csendben marad, de nem köteles azt elfogadni.

Bekir Bozdag török igazságügy-miniszter később alkotmánysértéssel vádolta meg országa alkotmánybíróságát, mivel a két újságírót súlyos vádakkal tartóztattak le. Az ügyészség akkor életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte a két férfira.

„Semmi kétségem, hogy az alkotmánybíróság határozata közvetlenül sérti az alkotmányt, ennek megállapításához nincs szükség jogi diplomára” - mondta a török igazságügy-miniszter.

Dündart és Gült azért tartóztatták le tavaly novemberben, mert májusban cikket jelentettek meg, amely szerint Törökország 2014-ben fegyvereket szállított szíriai szélsőségeseknek. A Cumhuriyet a riport állításainak alátámasztására videofelvételeket is közzétett.

A török elnök szerint az újság aláássa országa nemzetközi tekintélyét. Az államfő elismerte, hogy a Szíriába tartó teherautók a titkosszolgálathoz tartoztak, de - állítása szerint - azok az ott élő türkmén kisebbségnek vittek segélycsomagokat.

A szíriai türkmén népcsoport fegyveresei offenzívát folytatnak mind Bassár el-Aszad kormányerői, mind az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosai ellen.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?