Törökország és Izrael békét kötött

Öt év után Izrael és Törökország aláírta a kapcsolataik rendezéséről szóló egyezményt - értesült a Háárec című izraeli újság honlapja csütörtök este. Egy magas rangú jeruzsálemi illetékes azt közölte a lappal, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök küldöttei előző nap Zürichben találkoztak a török külügyminiszter helyettesével, és megegyeztek a kapcsolatok normalizálásának elveiről.

Izrael ezek szerint húszmillió dolláros kártérítést fizet a Mavi Marmara hajón 2010 májusában megsebesült vagy megölt török civileknek és hozzátartozóiknak egy rendkívüli alapítvány közvetítésével, Törökország pedig lemond az akcióban közreműködő izraeli tisztek elleni perekről.

Ankara felszámolja területén a palesztin szélsőséges Hamász katonai szárnyának tevékenységét, kiutasítja a Hamász katonai szárnyának vezetőjét, Száláh Arúrit, aki Isztambuli székhelyéről irányítja a szervezet ciszjordániai működését. Ankara emellett korlátozza Törökországban a Hamász politikai tevékenységét is.

Izrael és Törökország a megállapodás alapján rendezi diplomáciai kapcsolatait egymással, a nagykövetek visszatérnek Ankarába és Tel-Avivba. Az egyezmény végleges aláírása után a két ország megvizsgálja a török földgázvásárlás lehetőségét Izraeltől, s egy gázvezeték lefektetését, melyen át az izraeli földgázt Törökország érintésével Európába lehetne exportálni. Tudnivaló, hogy Törökország gázfelhasználásának 55 százalékát Oroszországból fedezi. Ugyanakkor a török-orosz viszony erősen megromlott, miután lelőttek egy orosz repülőgépet.

Hétfőn Erdogan különösen békülékeny hangnemet ütött meg Izraellel szemben, amikor kijelentette, hogy a két ország kapcsolatának rendezése pozitívan befolyásolja az egész térséget. Erre Dore Gold, az izraeli külügyminisztérium igazgatója már aznap reagált, kijelentve, hogy Izrael stabil kapcsolatokra törekszik Törökországgal.

Kimaradt?