Túl kevés határőre van Európának

Tizenkét hajóval és háromszáz alkalmazottal állja a sarat a külső uniós határokon az Európai Unió határőrizeti ügynöksége. Aki azonban a Frontextől várja, hogy megállítja a menekülthullámot, az csalódni fog: a szervezet kezét rengeteg szabály köti, és alapvetően nem is ez a feladata. Ewa Moncure, a Frontex szóvivője az okokról is beszélt Brüsszelben az Origo tudósítójának.

Képzeljük el egy görög sziget tengerpartját, amelyet kilométereken keresztül sárga mentőmellények borítanak. Szaknyelven ezt hívják „narancssárga tengernek”. „A narancs tenger jó jel. Azt jelenti, hogy a menekültek túlélték a Törökországból Görögországba vivő veszélyes utat. A narancssárga mentőmellények ugyanis jól működnek és biztonságosak, nem úgy, mint a fekete vagy szürke hamisítványok, amelyeket sok csempész elad a gyanútlan családoknak” – fejtette ki Ewa Moncure

A Frontexet tíz éve alapították, a központja Varsóban van. Csakhogy amikor létrehozták, még nem gondolták, hogy 2015-re ilyen rendkívüli helyzettel kell majd megbirkózniuk. Az ügynökség jelenleg két nagy műveletben vesz részt, az egyik Olaszországban, a másik Görögországban zajlik. „Határőröket, hajókat és helikoptereket küldünk az érintett területekre, kutatást és mentést végzünk” – foglalta össze feladatukat a szóvivő, aki ezzel rögtön meg is cáfolta, hogy nekik kellene megvédeniük az Európai Unió külső határait. A határvédelem a tagállamok feladata, mi csak segítséget tudunk nyújtani” – mondta.

A Frontex jelenleg 12 hajóval dolgozik, mindegyiket tagállamok ajánlották fel, és rotációs rendszerben vesznek részt a tengeri hadműveletekben. A múlt héten például a norvégok helyeztek ezer embert biztonságba. Ewa Moncure szerint gyakori, hogy a legénységet is megérintik a történtek, hiszen sokan közülük még soha nem vettek részt ilyen léptékű mentési munkálatokban. 

Az ügynökségnek most 300 alkalmazottja és 90 millió eurós költségvetése van. Az összeget a jövőben emelni fogják, jövőre valószínűleg már 250 millió euróval rendelkeznek majd. Az emelés nem véletlen, azt a szóvivő is elismerte, hogy a jelenlegi helyzet rendkívüli. „Olaszországba idén 144 ezren érkeztek, de jelenleg Görögország a nagyobb probléma. Az idén 700 ezer migráns ért partot Leszbosznál, főleg szírek, de vannak köztük afgánok, irakiak, pakisztániak és más nemzetiségűek is” – mondta. 

Ewa Moncure szerint a pénz nem sok, de jelenleg elég. A legénységet és a szakértőket egyébként is a tagállamok fizetik. Hiába emelik azonban az összeget, ez nem fogja megoldani a legégetőbb problémákat. „Több emberre és több eszközre van szükségünk, ezeket a tagállamoknak kell felajánlaniuk. Ha ezt nem teszik meg, nem tudunk újabb műveleteket indítani” – mondta. A Frontex nem véletlenül kért segítséget október elsején. További 775 határőrre lenne szükség, de egyelőre csak 450-et kaptak az uniós tagállamoktól. 

Azt a szóvivő sem tagadta, hogy az érkezők között menekültek és gazdasági migránsok egyaránt vannak – bár ez utóbbi fogalmat nagyon nem szereti használni. Ewa Moncure szerint ugyanakkor éppen ezen a szinten tud a Frontex a legtöbbet segíteni. A tengeri hadműveleteknél is fontosabb ugyanis a szárazföldön nyújtott segítség, különösen a menekültek regisztrációja. Ehhez nemcsak eszközökkel, hanem szakemberekkel is hozzá tudnak járulni. 

„A párizsi terrortámadások is rámutattak, hogy rendkívül fontos a menekültek regisztrációja. Ez a mi fő feladatunk” – mondta. A Frontex szakemberei első körben tolmácsok segítségével ki tudják kérdezni a menekülteket, így könnyebben meg tudják állapítani, melyik országból érkeztek. A benyújtott dokumentumok, útlevelek ellenőrzését is el tudják végezni, és az ujjlenyomatok levételében is segédkeznek. „Ha ez sikerül, vissza tudjuk küldeni azokat, akik nem jogosultak menekültstátuszra” – magyarázta az Origónak Ewa Moncure, aki bízik benne, hogy a hazaküldött migránsok példája másokat is eltántorít az indulástól. 

Megfeszített munkája ellenére a Frontex még mindig rengeteg akadállyal néz szembe. Ezek egyike, hogy csak akkor vethetik be őket, ha ezt a tagállamok kérik. Ez történt például Görögország esetében a múlt héten. Gondot jelent az is, hogy nem férnek hozzá a személyes adatokat tartalmazó adatbázisokhoz, minden kapott információt a nemzeti hatóságoknak kell továbbítaniuk, akik aztán kielemzik. 

Komoly változásra egy ideig biztosan nem lehet számítani. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung szellőztette meg, hogy az Európai Bizottság egy olyan javaslatot akar benyújtani, amely kimondaná: a Frontex az adott ország kérése és beleegyezése nélkül is átvehetne határőrizeti feladatokat bármely uniós tagországtól.Ez hatalmas lépés lenne, de még ha el is fogadja a bizottság, életbe csak nagyon sokára léphet. „A jogszabályokat kellene hozzá megváltoztatni, az viszont nagyon sok idő. Addig minden hónapban tízezrek fognak az Európai Unió külső határaira érkezni” – mondta a szóvivő. 

Kimaradt?