Újabb 15 ezer menekültet fogad be az USA

Az eddigi 70-ről 85 ezerre emelte fel Barack Obama amerikai elnök a 2016-os pénzügyi évben az Egyesült Államok által befogadandó menekültek számát egy kedden aláírt rendeletében. 

Ennek értelmében az október 1-jén kezdődő pénzügyi évben humanitárius vagy más okokból Afrikából 25 ezer, Kelet-Ázsiából 13 ezer, Európából és Közép-Ázsiából 4 ezer, Latin-Amerikából és a karibi térségből 3 ezer, a Közel-Keletről és Dél-Ázsiából pedig 34 ezer főt fogad be Amerika. A régiókhoz nem kötött tartalékkeret további 6 ezer fő.

Az elnöki rendelet lehetővé teszi a felhasználatlan regionális keretek átcsoportosítását, valamint más kategóriába sorolt kubai, balti és eurázsiai (a volt Szovjetunió területén élő), illetve iraki, hondurasi, guatemalai és salvadori, valamint rendkívüli körülmények között az amerikai követségek által bármely országban azonosított személyek menekültté nyilvánítását.

A 2017-es pénzügyi évben az amerikai menekültkvótát a tervek szerint 100 ezerre fogják emelni. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának (UNHCR) hivatala, a helyi amerikai követség, vagy az ezzel meghatalmazott civil szervezetek által befogadásra felterjesztett menedékkérők átvilágítása jellemzően másfél-két évig tart. 

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője két hete jelentette be: Obama elnök elrendelte, hogy a kormányzat készüljön fel legkevesebb 10 ezer szíriai menekült befogadására az új pénzügyi évben. A szíriai polgárháború elmúlt több mint négy éve alatt az Egyesült Államok mindössze másfél ezer menekültet fogadott be az arab országból.

Washington a múlt héten közölte, hogy 419 millió dollárral megnöveli a szíriai polgárháború károsultjainak nyújtott humanitárius és menekültügyi segélyeket. Ezzel a szíriai válsággal kapcsolatos amerikai segélyek összege meghaladja immár a 4,5 milliárd dollárt.

Kapcsolódók

Kimaradt?