Török kormány: nem lesz befogadóközpont

Törökország azt javasolta hétfőn Brüsszelnek, hogy a migránsválság kezeléséhez Szíriában hozzanak létre egy óriási menekülttábort, és ott regisztrálják a menedékkérőket, ellentétben azzal az európai uniós felvetéssel, hogy Törökország területén történjék mindez.

"Megmondtuk az európaiaknak, hogy semmiféle befogadóközpont nem lesz Törökországban" – így nyilatkozott Ahmet Davutoglu török kormányfő a Hürriyet című napilapnak.

Davutoglu az ENSZ New York-i székhelyén török újságíróknak azt mondta, hogy három konténerváros elég lenne 300 ezer menekültnek. Ha az EU állja ezeknek a konténereknek a költségét, akkor Törökország vállalja azok megépítését – mondta a török miniszterelnök.

Davutoglu szerint ezt az óriástábort Észak-Szíriában, egy védelmi övezetben kellene létrehozni.Ankara már régóta szorgalmazza egy ilyen védelmi zóna kialakítását a határa közelében, egy 100 kilométer hosszú sávban. A török elképzelés szerint ebben a térségben az iszlamisták kiűzése után a mérsékelt szíriai felkelőknek kell átvenniük az irányítást, lehetővé téve így a szíriai menekülteknek a hazájukba való visszatérést. Ez az övezet eszköz lenne annak megakadályozásához is, hogy kurd állam jöjjön létre Törökország déli határa mentén.

Ankara szövetségesei korábban nem támogatták az észak-szíriai védelmi övezet ötletét, mondván, hogy a javaslat magában hordozza a szíriai szuverenitás megsértését.

A török kormányfő bírálta a menekültek ellátására szánt, 1 milliárd euróig terjedő pénzügyi támogatással kapcsolatos uniós terveket, amelyek szerint Brüsszel az Ankara uniós csatlakozására előirányzott forrásokból különítené el ezt az összeget.

Davutoglu elmondta, hogy Angela Merkel német kancellárral New Yorkban megállapodott egy a menekültkérdéssel foglalkozó kétoldalú munkacsoport felállításában. A testület működésében Görögország is részt vehet – tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?