Die Welt: Súlyosbodhat a migránshelyzet Magyarországon

Die Welt című konzervatív német lap az ideiglenes műszaki határzárral kapcsolatban közölt cikket keddi számában.

Boris Kálnoky a Még börtönőrök is dolgoznak Magyarország határkerítésén című írásában kiemelte, hogy a "majdnem kész kerítés" hatása már érezhető, de Belgrádban "hétezer migráns vár a továbbutazásra". 

A hivatalos adatok szerint vasárnap július közepe óta a legkevesebb illegális határátlépés történt. "Ez a kerítésnek tulajdonítható, amelyet a kormány a magyar-szerb határon építtet?" - tette fel a kérdést a szerző, rámutatva, hogy a hatóságok közlése szerint a műszaki határzár elkészült szakaszainál már alig kelnek át menekültek a határon.

A kerítésépítés kezdetben "ellentétes hatást" fejtett ki, hiszen a terv bejelentése után "migránsok a világ minden részéből" egyre nagyobb számban keltek át a határon, hogy "bejussanak a schengeni övezetbe, amíg nem késő" - fejtette ki Kálnoky.

Ugyanakkor "sok jel utal arra, hogy a következő napokban súlyosbodik a helyzet", mert miután "migránsok ezrei" keltek át a szögesdróttal megerősített görög-macedón határon, vasárnap 7 ezernél is több "migráns és menekült" érkezett meg Szerbiába - tette hozzá.

"Az a kérdés, hogy feltartóztatja-e a kerítés a menekülteket, akik hónapokon keresztül, nem egyszer életveszély közepette több ezer kilométert tettek meg és úgy érzik, hogy már majdnem célba értek? Vagy talán szükség esetén erőszakkal törnek át, mint Macedóniában? És miként reagálna erre Magyarország?" - tett fel további kérdéseket a Die Welt szerzője.

Kapcsolódók

Kimaradt?