A Die Weltben írt Juncker a menekültkérdésről

A Die Weltben írt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a menekültkérdésről.

„Mi, Európában soha nem utasítanánk vissza embereket, ha a védelmünkre van szükségük –írja kiemelve, Európának kötelessége befogadni a menekülteket, mivel ezt az Unió törvényeivel és alapszerződéseivel is kőbe vésték. Aggódik ugyanakkor, hogy ezt egyre kevesebben látják így.

Erőszak a menekültstátuszra várókkal szemben, vagy csupán a szemet hunyás a szükség és a segítségre szorulás felett – ez nem Európa. Aggodalommal tölt el, amikor a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali politikusok a populizmust táplálják, ami csak gyűlöletet ébreszt, megoldást viszont nem kínál. A gyűlölettirádák és a felelőtlen kijelentések az egyik legnagyobb eredményünket, a határok nélküli mozgás szabadságát veszélyeztetik a schengeni övezetben – ez nem Európa” – írja Juncker.

Európa inkább mutatkozik meg azokban a nyugdíjasokban, akik generátorokat vittek Calais-ba, hogy a menekülők fel tudják tölteni telefonjaikat, és legalább egy kis zenét hallgathassanak, véli, vagy a siegeni diákokban, akik megnyitották kollégiumaikat a menekülők előtt – áll a vs.hu cikkében.

Leírja ugyanakkor, hatásosan egy ország sem tudja kezelni az ügyet egyedül.Erős, közös európai alapra van szükség ehhez, és rögtön.

Kapcsolódók

Kimaradt?