OECD: egyre gyakoribb a fiatalok részeg tivornyázása

A gazdag, fejlett országokban csökkent az alkoholfogyasztás mértéke az elmúlt két évtizedben, de a fiatalok körében megnövekedett a veszélyes nagy ivászatok gyakorisága – derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss jelentéséből.

A mutatók szerint a 34 OECD-tagországban 2,5 százalékkal esett vissza az éves átlagos alkoholfogyasztás mértéke az elmúlt húsz évben, ami 9,1 liternyi tiszta alkoholt jelent fejenként. Több dél- és közép-európai országban, ahol korábban nagyon magas volt az alkoholfogyasztás, csökkent, míg több észak- és közép-európai országban, például Észtországban, Norvégiában és Lengyelországban nőtt.

A jelentés szerint ugyanakkor drasztikusan megnőtt a veszélyes nagy ivászatok gyakorisága a fiatalok körében, a fogyasztás arányát és mennyiségét tekintve egyaránt.

Az OECD szerint a fiatalok rohamszerű ivászatai "közegészségügyi és társadalmi szempontból is jelentős aggodalomra" adnak okot, mivel a gyerekek egyre fiatalabb korban ismerkednek meg az italozással. A túlzott mértékű alkoholfogyasztás ma már több halálesetért felelős világszerte, mint a HIV, az AIDS, az erőszak és a tuberkulózis együttvéve.

A 2000-es években a 15 éves és annál fiatalabb fiúk körében 30 százalékról 43 százalékra nőtt azok aránya, akik már megtapasztalták a részegséget, míg a lányoknál ugyanez az arány 26 százalékról 41 százalékra növekedett.

Az elmúlt húsz évben Kanadában, Németországban és Olaszországban is gyakoribbá váltak a rendszeres nagy ivászatok a fiatal felnőttek körében – ez heti egyszeri alkalommal öt, vagy több szeszes ital gyors egymásutánban való elfogyasztását jelenti. Franciaországban a férfiak, Új-Zélandon a nők körében vált népszerűvé a féktelen ivászat.

https://www.youtube.com/watch?v=2JpZdOwk2LM

Romániáról nincs adat

Az Egyesült Államok tekintetében egymásnak ellentmondó adatok születtek a fiatalok nagy ivászatairól. Angliában és Írországban csökkent a fiatalok féktelen italozásainak aránya a vizsgált időszakban.

A 2012-es adatok alapján Észtországban, Ausztriában és Franciaországban a legmagasabb a felnőttek alkoholfogyasztásának mértéke - ez éves szinten nagyjából 12 litert jelent fejenként -, majd Írország, Csehország, Luxemburg és Magyarország következik a sorban.

Románia nem került be a vizsgált 34 ország közé. A jelentés szerint a legtöbb alkoholt a népesség legtöbbet ivó 20 százaléka fogyasztja. Magyarországon például a legtöbbet ivó 20 százalék a teljes alkoholfogyasztás 90 százalékát.

A jelentés szerint négyötödük esetében csökkenne a túlzott mértékű alkoholfogyasztásból eredő elhalálozás kockázata, ha heti egy egységgel, vagyis egy kis pohár borral kevesebbet fogyasztatnának.

Kapcsolódók

Kimaradt?