"Nyisd ki az átkozott ajtót!" - felvették a kiabáló pilóta hangját

Újabb drámai részletek derültek ki a kedden lezuhant Germanwings-gép utolsó perceiről a fekete doboz hangfelvételei alapján. A kapitány, Patrick Sondheimer többször is azt kiabálta Andreas Lubitz másodpilótának, hogy nyissa ki a pilótafülke ajtaját.

Többször is felszólította a pilótafülkéből kizárt kapitány a kedden lezuhant Germanwings-gép másodpilótáját, Andreas Lubitzot, hogy nyissa ki a pilótafülke ajtaját - derült ki a Bild szerint a fekete doboz hangfelvételeinek újabb nyilvánosságra hozott részleteiből.

Ezek szerint a járat indulásakor Patrick Sondheimer bocsánatot kért az utasoktól a késés miatt, majd a következő 20 percben a másodpilótával beszélgetett, Lubitz már ekkor azt mondta neki, bármikor kimehet a mosdóba, ő majd átveszi az irányítást - tette hozzá a Daily Mail.

Nem sokkal fél 11 előtt a kapitány arra kérte Lubitzot, készüljön a landoláshoz, aki a válaszában a hangfelvételek szerint olyan szavakat használt, hogy "talán" és "majd meglátjuk". Amikor a leszállás előtti ellenőrzéseket elvégezte, Lubitz azt mondta Sondheimernek, "most már kimehetsz". Két perccel ezután a kapitány azt mondta, "átveheted", majd hallatszik, ahogy hátratolja a székét és bezárul az ajtó.

Ezt követően a gép süllyedni kezdett, a légiirányítók pedig megpróbáltak kapcsolatba lépni a járattal, de sikertelenül. A pilótafülke ajtaján dörömbölést lehetett hallani, a kapitány pedig azt kiabálta, "az isten szerelmére, nyisd ki az ajtót!". A háttérben az utasok sikoltozását is rögzítette a fekete doboz.

A felvételek szerint 10:35-kor egy hangos, fémes ütést lehetett hallani a pilótafülke ajtaján - a kapitány állítólag megpróbálta betörtni az ajtót egy feszítővassal vagy baltával. "Nyisd ki az átkozott ajtót!" - kiabálta a pilóta. A gép 10:40-kor csapódott be az Alpokban, az utolsó hangok a felvétel szerint az utasok sikolyai voltak.

Kapcsolódók

Kimaradt?