Oroszbarát támadás zajlik Ukrajnában

Minden eddiginél hevesebb harcok zajlanak az ukrán katonák által védett debalcevei beékelődés elfoglalásáért - jelentették pénteken ukrán források. A Kreml eközben arra figyelmeztetett, hogy a "katlanba" szorult ukrán katonák megsérthetik a vasárnaptól életbe lépő délkelet-ukrajnai tűzszünetet.

Szemen Szemencsenko, a Donbassz ukrán önkéntes alakulat parancsnoka Facebook-oldalán arról számolt be, hogy a szakadár erők egy újabb csapatösszevonása után "ismét orosz kézre került Lohvinove" település, amely Debalceve és a tőle északnyugatra fekvő Artemivszket összekötő autóút mentén található. Az ukrán hadsereg és a Nemzeti Gárda páncélos fedezet nélkül maradt katonáinak pedig el kellett hagyniuk a falut.

Az UNIAN hírügynökség szerint Szemencsenko ugyanakkor leszögezte, hogy bár ezzel elzárták az ukrán védők utánpótlási útvonalát, megnehezítve a sebesültek elszállítását is, de továbbra sincsenek gyűrűbe zárva, mivel számos, a környező települések közötti út szabad még előttük. Az egyre intenzívebbé váló harcok jelenleg a Lohvinove Mironovszkij és Luhanszke falvak között zajlanak - írta. A két utóbbi település Lohvinovétól északnyugatra, mintegy félóra autóútra található. 

Szemencsenko közlése szerint az ukrán fegyveres erőkkel közösen vívott harcaikban több mint ötven "terroristát" (a szakadár oldalon harcoló fegyverest) öltek meg, megsemmisítették a szakadárok néhány páncélosát, és 17 foglyot ejtettek. A foglyok vallomása is alátámasztja - írta Facebook oldalán Szemencsenko -, hogy jelenleg intenzíven folyik az orosz katonai alakulatok átdobása a térségbe. Két saját alakulatuk - a Donbassz és a Lviv zászlóalj - 15 emberét veszítette el a harcokban - tette hozzá.

Az ukrán önkéntes alakulat parancsnoka - aki parlamenti képviselő is - ugyanakkor élesen bírálta az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanácsot (RNBO), amiért cáfolta a Lohvinove elestéről szóló helyszíni jelentését, "félrevezetve ezzel az elnököt és az ország lakosságát is". 

Eközben az orosz államfő szóvivője Vlagyimir Putyin Moszkva környéki rezidenciáján arra figyelmeztetett, hogy a "debalcevei katlanban" kialakult helyzetet egymástól eltérően értékelik Kijevben és Moszkvában. Dmitrij Peszkov Novo-Ogarjovóban kijelentette, "az ukrán kollégák úgy tartják, hogy nincs 'katlan', az orosz államfő szerint ugyanakkor létezik. Éppen ezért az elnök természetesen aggódik amiatt, hogy az ott lévő ukrán fegyveres alakulatok a tűzszünet hatályba lépését követően megpróbálnak kitörni é ezzel megsértik a tűzszünetet".

Andrij Liszenko, a szakadárok elleni ukrán műveletek parancsnokságának szóvivője közölte pénteken, hogy Lohvinovét egyik fél sem vonta ellenőrzése alá, és jelenleg is folynak a harcok a városért. Liszenko felhívta a figyelmet arra, hogy Debalcevének a tavalyi szeptemberi minszki megállapodások értelmében az ukrán csapatok ellenőrzése alatt kell maradnia. Csütörtökön pedig Minszkben nem újabb megállapodások köttettek, hanem a szeptemberi megállapodások végrehajtásáról szóló intézkedéscsomagot fogadtak el, amely szerint a város térségéből a szembenállóknak a szombat éjfélkor életbe lépő tűzszünet után ki kell vonniuk nehézfegyvereiket - mondta a szóvivő. Liszenko szerint az oroszbarát lázadó erők igyekeznek megerősíteni pozícióikat a kelet-ukrajnai konfliktus fontosabb térségeiben. A szóvivő úgy fogalmazott, hogy "az ellenség csapatösszevonást folytat a fegyveres konfliktus főbb térségeiben". 

Jurij Butuszov haditudósító szintén Facebook-oldalán azt írta, hogy a szakadárok oldaláról tüzérségi és aknavető össztüzet zúdítanak a Debalcevét védő ukrán katonák állásaira. "A tüzérség támogatásával orosz csapatok rohamozzák az állásainkat, és megpróbálják áttörni a védelmi vonalunkat" - írta Butuszov. 

Kapcsolódók

Kimaradt?