Megszerezték a szenátusi többséget a republikánusok

Nyolc amerikai államban helyi idő szerint kedd este hét órakor zárták be a szavazófülkéket a „félidős" választásokon. Az Iowa államban aratott győzelmükkel megszerezték a szenátusi többséget a republikánusok a keddi „félidős" választásokon – közölte a Fox News televízió. A demokraták elvesztették az észak-karolinai szenátori mandátumot is, ami alapján a CNN és a CBS is republikánus győzelmet prognosztizált. 

A 100 fős szenátusban a mostani megméretésen 36 poszt sorsa dől el. A republikánusok akkor kerülhetnek többségbe, ha a saját hivatalban lévő szenátoraik talpon maradása mellett képesek hat mandátumot elragadni a demokratáktól. Az amerikai média előrejelzései alapján ezt legalább egy szenátori székkel sikerült túlteljesíteniük, az állás pillanatnyilag 52-44 a javukra.

Korábban a CNN saját elemzéseire hivatkozva azt közölte, hogy Kentucky államban nagy fölénnyel újraválasztották Mitch McConnellt, a szenátusi republikánusi többség vezetőjét. Mitch McConnell lehet a szenátusi többség vezetője, aki a napirend meghatározásával de facto házelnöki feladatokat láthat majd el. Az amerikai szenátusnak a képviselőházzal ellentétben nincs elnöke, a házban szavazategyenlőség esetén az amerikai alelnök voksa dönt.

Kapcsolódók

Kimaradt?