Nincs vége: Dél- és Kelet-Ukrajnában mindkét fél tüntet

A dél-ukrajnai Odesszában több ezren vonultak utcára vasárnap a „Jevromajdan" („Euromajdan”) elnevezésű kijevi tüntetéssorozat ellenzői és hívei. Eközben a krími Kercsben zavargásokba torkollott az oroszbarát tüntetés.

A változásokat ellenző odesszai politikai erők mintegy háromezer híve vonult a második világháborús, Ismeretlen matróz emlékművéhez, ahol virágokat helyeztek el az örökmécsesnél. A demonstrálók az „Odessza hős város", "Odessza orosz város" jelmondatokat skandálták, illetve Julija Timosenkót, az előző nap szabadon bocsátott volt kormányfőt szidalmazták. Helyszíni jelentések szerint a megmozduláson résztvevők közül többen botokkal felfegyverkezve és arcukat eltakarva jelentek meg.

Az EU-párti tüntetők - mintegy másfél ezren - eközben a város egy másik pontján gyűltek össze, hogy gyászszertartáson emlékezzenek meg a Kijevben elesett áldozatokról. A beszámolók szerint a „Jevromajdan" támogatói közül is többen maszkot viselnek és botokkal vannak felfegyverkezve.

A Krím-félszigeten az orosz határnál lévő Kercs városában a "Majdan-ellenes" tüntetők a polgármesteri hivatal előtt letépték a zászlórúdról az ukrán lobogót, és orosz zászlót húztak fel a helyére. A néhány százra becsült résztvevő Oroszországot és a Berkut rohamrendőri egységet éltette, és fasizmusellenes jelszavakat skandált. Az ukrán zászló megmentésére sietők és a tüntetők között dulakodás tört ki, a nemzeti lobogó elszakadt. A rendőrök körbevették a tüntetőket, de egyelőre nem léptek fel ellenük.

A Krím-félsziget déli részén fekvő Szevasztopolban, ahol az orosz fekete-tengeri hadiflotta támaszpontja van, Moszkva-barát pártok és szervezetek felhívására mintegy kétezren gyűltek össze orosz zászlókat lengetve, hogy elítéljék „a Kijevben hatalomra került fasisztákat". Egy szónok autóval járta a várost, hangosbeszélőből azt harsogva, hogy „Kijevben a fasiszták vették át a hatalmat". Más szónokok azt bizonygatták, hogy az új hatalom meg akarja fosztani jogaiktól és állampolgárságuktól az orosz ajkú ukránokat.

Az ország keleti részén, a Donyeck megyében lévő Mariupolban a Vitalij Klicsko vezette Ütés (UdAr) párt helyi szervezetének vezetője arról számolt be, hogy a Viktor Janukovics mögött álló Régiók Pártjának radikális hívei és „tyituskók", azaz felbérelt provokátorok élezik a helyzetet a városban. Vasárnap mindkét tábor megmozdulást szervezett. Az ellenzéki politikus közölte, hogy a "Majdan-ellenes" táborból mintegy hatszáz „tyitusko" érkezett a kijevi főtérrel szimpatizálók demonstrációjának helyszínére a rendezvény befejeződése után, ahol akkor még legalább 150-en tartózkodtak. Beszámolója szerint a Majdan-ellenesek igen agresszíven viselkedtek. „Halál a fasisztákra!", „Adjatok fegyvert, megöljük a majdanosokat!" - kiabálták.

Kapcsolódók

Kimaradt?