Immár második napja nem folyik vér a Majdanon, fegyverzaj helyett szónokok beszédeitől hangos a kijevi főtér. Bár a helyi belügyi alakulatok kaszárnyáikba vonultak, a vidékiek pedig elhagyták a fővárost, a felkelők ébersége szombaton nem csökkent – írja helyszíni tudósítónk Kijevből.

A Majdan bejáratát továbbra is több méter magas, kettős barikád zárja el, melynek tetején marcona harcosok állnak őrt. A barikád mögött két elfoglalt, eléggé megrongált belügyi szállító jármű mellett fényképeszkednek a járókelők, kicsit odébb egy zászlókkal borított, terepszínű harckocsi áll, rajta sisakos, husángos lázadókkal.

A tér katonai tábor benyomását kelti, több tucat katonai sátor sorakozik egymás mellett. Minden meglepően jól szervezett, a győztes tüntetők még a forgalomirányítás feladatát is ellátják. Egyes sátraknál élelmiszert, másoknál gyógyszert vagy pénzadományokat gyűjtenek, helyenként halomba felvágott tűzifa vár arra, hogy melegítse az átfagyott harcosokat, illetve halomba rakott kockakövek, arra az eshetőségre, ha a tüntetéseket puccskísérletnek nevező Viktor Janukovics meggondolná magát és újra támadásra küldené a belügyiseket. A tér másik végében több ezres tömeg szónokot hallgat, kinek beszédében gyakorta, három-négy mondatonként fordul elő a Majdan szó. 

A városháza a főhadiszállás

A városházán jelenleg a felkelés főhadiszállása működik. Adományokat itt is gyűjtenek, vannak is adományozók bőven. Az emeleti hatalmas csarnokban, mely valószínűleg az önkormányzati testület ülésterme volt, szálláshelyet alakítottak ki, temérdek matracon, takarón pihennek a Majdan megfáradt védői, az egyik sarokban pedig tábori kórház üzemel, ahol több mint egy nappal a harcok elcsitulta után még mindig sérülteket látnak el. Negyven-ötven ember a parlamenti élő közvetítést nézi, időnkét üdvrivalgással adva hangot tetszésének.

Husánggal az ABC-be

A városháza előtt meleg ételt osztanak. A helyzet normalizálódásának egyik egyértelmű jele a kereskedők feltűnése, furgonok rakterében elhelyezett automatákból kávét árulnak, csokoládét kínálnak a népnek. Rengeteg a kíváncsi járókelő, két beszélgető huszonéves halad el mellettem, egyikük fején rohamsisak, ami nem is olyan meglepő, hiszen 48 órával korábban itt még golyók záporoztak. Egy másik szembejövő egyik kezében bevásárlószatyor, a másikban baseball-ütő, amit olyan természetességgel hordoz, mintha a világ legmagától érthetőbb dolga lenne, hogy az ember husángot vesz magához, ha leugrik az ABC-be.