Egy jegyzetfüzettel, egy golyóstollal, egy fényképezőgéppel, egy fogkefével, két pólóval, egy pár zoknival, olvasnivalóként pedig Irvin Yalom egy kötetével a hátizsákomban vágtam neki az ukrajnai utazásnak. A máramarosszigeti határátkelőnél le kellett számolnom azon elképzelésemmel, hogy az egyenruhás testületek csupa goromba emberből állnak: egy feltűnően széparcú, fiatal határőr hölgy kedélyesen elmagyarázta, hogy nyolc naponta maximum két doboz cigarettát és 1 kg cukrot hozhatok be Romániába. Azt nem tudtam eldönteni, hogy elbűvölő mosolya személyemnek szól-e, avagy ő is komikusnak találja azon lehetőséget, hogy gyalogosan, egy 20 literes hátizsákkal a hátamon cukorcsempészetre adhatnám a fejem.

Az ukrán határőr szemmel láthatóan elégtétellel nyugtázta közlésemet, hogy tudósítani utazom Kijevbe, a csempészet megnehezítését célzó, a határátlépéshez szükséges többszáz eurónyi készpénz felől sem ő, sem romániai  kolléganője nem érdeklődött.

Az ukrán oldalon található Aknaszlatinán kellemes meglepetés ért, az utcán magyar szó ütötte meg a fülemet. Nem tudom, milyen arányban élnek ukránok a településen, de tény, hogy ahány embert csak megszólítottam, a Tud magyarul? vagy Ştiţi româneşte? kérdések közül az egyikre igenlően felelt. Legrosszabb ellenségem sem vádolhat azzal, hogy túlszervezem az utazásaimat, ám amikor kitartó kérdezősködés után sem sikerült megtudnom, hogy mikor indul busz Ivanko Frankivszkbe, azt pedig kiderítettem, hogy vonat csak Lembergbe van, úgy éreztem, ezúttal talán kicsit túlzásba vittem a lazaságot.

Másfél órányi sikertelen stoppolás után aztán jött egy autóbusz, s Ivano Frankivszk hallatán a sofőr intett, hogy szálljak fel. Utóbb kiderült, a busz nem éppen oda tart, ám, hogy hova, arra nem sikerült rájönnöm, a vezetővel és az utasokkal való kommunikációban ugyanis az angol semmivel sem bizonyult hasznosabbnak, mintha mondjuk a szuahélivel próbálkoztam volna. Ivano Frankivszk helyett végül egy Kolomea nevű városban kötöttem ki, ahonnan éppen indult egy busz Kijevbe.

A tüntetők teljes ellenőrzése alatt a kijevi kormányzati negyed. A kijevi tüntetők szombatra virradóra teljes ellenőrzésük alá vonták a kormányzati negyedet, a parlament, az elnöki és a miniszterelnöki hivatal, illetve a belügyminisztérium épületét is - közölte Andrij Parubij, az ellenzéki Haza (Batykivscsina) párt képviselője, a Majdan "ellenállási" parancsnoka. Az UNIAN hírügynökség szerint Parubij a kijevi központi téren elhelyezett emelvényről tájékoztatta a tüntetőket arról, hogy mely ellenzéki csoport melyik kormányzati épület "védelmét" látja el. Bejelentette azt is, hogy mostantól a tüntetők ellenőrzése alá vonják az egész fővárost. Parubij azt üzente a rendőröknek, hogy csatlakozhatnak a kormányzati negyedben járőröző ellenzékiekhez, mindnyájan átállhatnak a tiltakozók oldalára, de ki kell tűzniük világoskék-sárga szalagot (ezek az ukrán nemzeti lobogó színei).

A buszozás időutazással ért fel, ugyanis utoljára a 90-es évek elején, odahaza autóztam ilyen katasztrofális állapotban levő, tankcsapda jellegű és méretű kátyúkkal teleszórt úton. Radarozó rendőrökkel nem találkoztunk, ami nem volt meglepő, lévén, hogy ritkák és rövidek voltak azon útszakaszok ahol 50 km/óránál gyorsabban lehetett haladni.

Annál gyakoribbak voltak viszont az alkalmi polgárőrök által gumiabroncsokból, raklapokból rakott, az utat fél szélességben elzáró barrikádok. A husángokkal, baseball-ütőkkel és ukrán zászlókkal  felfegyverzett aktivisták többször megállították és átvizsgálták a buszt, kormánypárti provokátorok után kutatva, találomra igazoltatva néhány utast. Üres fontoskodásnak tűnt a ténykedésük. Éjfél körül Ternopol körüli falvakon haladtunk át. Az út mentén emberek és gyertyák százai. A kijevi utcai harcok áldozataira emlékeztek.