Századvég: nem aggasztó a határon túliak szavazásának szabályozása

A Századvég Alapítvány szerint nem vet fel alkotmányossági aggályt a külföldön tartózkodók és határon túliak szavazásának jogalkotói megoldása. Az intézet - mint csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében olvasható - nem tartja aggályosnak, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok kizárólag levélben szavazhatnak, míg a magyarországi lakcímmel rendelkező, a szavazás napján külföldön tartózkodó magyar állampolgárok kizárólag személyesen, a magyar külképviseleteken adhatják le voksaikat.

Orbán Balázs András kutatási igazgató elemzésében felidézte: az elmúlt időszakban jórészt a hátrányos megkülönböztetés tilalmára hivatkozva számos felvetés megfogalmazódott azzal kapcsolatban, hogy az új jogalkotói megoldás alkotmányellenesen különbözteti meg a két szavazói csoportot. A kutatási igazgató viszont az Alaptörvény és az alkotmánybírósági gyakorlatot vizsgálva azt állapította meg, hogy a megkülönböztetés akkor minősülhet alkotmányellenesnek, ha az emberi méltósághoz való jogba ütközik. Ez utóbbinak megítélésekor azt kell vizsgálni, hogy egy homogén csoportba sorolhatóak-e azok, akiket a szabályozás hátrányosan érint, illetve azok, akiket nem. Ez alapján a magyarországi lakcímmel rendelkező, külföldön tartózkodó magyar állampolgárok és a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok nem alkotnak homogén csoportot - állapította meg az elemzésben.

Az elemzés szerint az új választási rendszer két elven alapul: egyrészt deklarálja, hogy a korábbiaktól eltérően a határon túli magyarok is részesei a magyarországi politikai akaratképzésnek, másrészt rögzíti, hogy mivel a határon túli magyarok anyaországi kapcsolatai mások, mint Magyarországon élőké, így az egyéni választókerületek érdekeit képviselők megválasztásában nincs szerepük. Ebből következően számukra a választójog csupán egy, az országos listára leadható szavazatban realizálódik. Ettől eltérően a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárokkal összefüggésben az a feltételezés él, hogy ők - függetlenül az éppen aktuális tartózkodási helyüktől - a politikai közösség magját alkotják, és ezért az országos és az egyéni választókerületi csatornán is befolyásolhatják a legfőbb népképviseleti szerv összetételét - fejtette ki Orbán Balázs András. Összességében tehát jól azonosítható, markáns különbségek vannak a két csoport között és ez végeredményben - mint a kutatási igazgató írta - az alkotmányellenesség megállapíthatóságát is kizárja.

A határon túli magyarok és a külföldön dolgozó választópolgárok szavazásának szabályozását több ellenzéki párt is bírálta korábban. Legutóbb hétfőn Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke jelentette be, hogy pártjuk módosító javaslatot nyújt be a választási eljárási törvényhez annak érdekében, hogy a 2014-es választáson az állandó magyarországi lakhellyel rendelkező, de külföldön tartózkodó magyar állampolgárok is levélben szavazhassanak. Továbbá felkérik Székely László ombudsmant, forduljon az Alkotmánybírósághoz és kezdeményezze, hogy a testület szüntesse meg a jogszabály diszkriminatív rendelkezéseit - tette hozzá.

Kimaradt?