FRISSÍTVE - Kelemen Hunor a Minority SafePack támogatását kérte a zágrábi EPP-kongresszuson

 

FRISSÍTVE: Elkezdődött szerda délután az Európai Néppárt (EPP) kongresszusa, amelyen egyetlen jelöltként Donald Tuskot, az Európai Tanács leköszönő elnökét választják meg elnöknek. Az RMDSZ népes delegációval van jelen Zágrábban, a Fidesz azonban megfigyelőként sem vesz részt az ülésen. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Minority SafePack támogatását kérte.

A délelőtt folyamán a küldöttek határozatot fogadtak el a demográfiai kihívásokról és a vidéki élet támogatásáról. Vincze Loránt EP-képviselő beszámolója szerint az RMDSZ javaslatára bekerült a határozatba az, hogy az EPP kiemelten támogassa a nyelvi és kulturális örökség megerősítését, hasznosítását a vidéken. „Ez az erdélyi magyarság számára kiemelten fontos téma, ez tartja otthon a fiatalokat, és ez erősíti meg a magyar vidéket is” – mondta a politikus.

Hegedüs Csilla szóvivő tájékoztatása szerint az RMDSZ a következő két napra számos találkozót szervez az Európai Unió és az EPP vezető politikusaival azért, hogy az erdélyi magyar közösség terveiről beszámoljanak, és gondjaira közösen megoldásokat keressenek.

 

Az ülésen jelen van Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is, aki szerint a kongresszuson el kell érniük azt, hogy az Európai Néppárt határozottan foglaljon állást a támogatások csökkentése ellen a következő uniós költségvetési ciklusban. "Mi nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy kevesebb pénzből gazdálkodjunk, ugyanis ennek Kelet-Közép Európa lenne a vesztese" – mondta az RMDSZ Facebook-oldalára feltöltött videoüzenetében a székelyföldi politikus.

A Fidesz tagságáról nem szavaznak

Az Eurológus emlékeztet: a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyát át fogja alakítani, hogy az Orbán Viktor magyar kormányfőt kifejezetten kedvelő francia Joseph Dault a lengyel ellenzék egyik vezéralakja, Donald Tusk váltja az elnöki poszton. Ám a magyar kormánypárt néppárti tagsága ugyanolyan megosztó kérdés marad a EPP-ben, mint a zágrábi kongresszus előtt volt.

Mint ismert, a Fidesz tagságának felfüggesztése után abban egyeztek meg a Néppártban, hogy a felállítanak egy háromfős vizsgálóbizottságot, amely jelentést készít, és javaslatot tesz a Fidesz sorsával kapcsolatban. A belga Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács volt elnökét, Hans-Gert Pöttering egykori EP-elnököt és Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellárt és nevezték ki a „bölcsek tanácsába”.

A „bölcsek tanácsának” a tervek szerint októberre kellett volna elkészítenie a jelentését, hogy novemberben Zágrábban a Fidesz tagságáról is szavazhassanak. Ám végül maga a Néppárt hosszabbította meg az eljárást, mert nem szerették volna, ha a néppárti elnök megválasztásáról és egyéb stratégiai kérdésekről elvonja a figyelmet a Fidesz sorsa.

FRISSÍTÉS: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a zágrábi kongresszuson az Európai Néppárt több vezető politikusát is arra kérte, hogy támogassák a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést.

„Nem kellett sokat győzködnöm Antonio Tajanit, aki az előző ciklusban volt az Európai Parlament elnöke. Antonio régi partnere Szövetségünknek, olyan befolyásos vezető, aki nyitott az őshonos kisebbségek ügye iránt. Ő pontosan látja azt is, megtapasztalta, hogy a dél-tiroli modell a többség-kisebbség viszonyának rendezése mellett gazdasági növekedést és stabilitást is hozott, ami jó a többségnek és jó a kisebbségnek is. Köszönöm, Antonio, hogy mellettünk állsz ebben a menetelésben!” – közölte az RMDSZ elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?