„Respekt, bizalom, egymás iránti tisztelet, az előítéletek lebontása” – Kelemen Hunor interjú a Figyelőben.

Megszólalt a héten a budapesti Figyelőben Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke, akit a gazdasági hetilap a Rolleren a romániai elnökválasztás magyar jelöltje címmel közreadott interjújában ezúttal Románia köztársasági elnök-jelölti minőségében fogott vallatóra. A gazdaságpolitikai szemle olvasói számára a romániai magyar érdekvédelmi szövetség színeiben induló államfő-jelölt beszámolt azokról az olykor számára is a meglepetés erejével ható tapasztalatairól, melyeket az aláírásgyűjtési kampány keretében volt alkalma tapasztalni, majd elmondja: „a későbbi politikai erőpróbák – elsősorban a jövő évi parlamenti választások – sikerének kulcsát látja kampányüzenetei célba juttatásában.”  Kifejti, hogy „egy esetlegesen szép számokkal végződő államfőválasztásnak” milyen konkrét pozitív hozadékai lehetnek az általa képviselt egész közösség számára, s azt se titkolja el: „a csalódott erdélyi magyar fiatalok meggyőzése fontos eleme a kampányának.”

„A kormány helyzete a bizalmatlansági indítvány nélkül is ellehetetlenült, minden jel arra mutat, hogy a jó kormányzás feltételei már nem adottak.” „Az államfő és a kormányfő között dúló háború azonban nem az RDMSZ ügye.” „Nem egy esetben volt olyan érzésünk – és bizonyítékok is vannak erre –, hogy politikai szándék húzódik meg egy-egy ügyészségi eljárás mögött, de bízunk abban, hogy ez nagyrészt nem így működik.”

 „Szeretném világossá tenni: az RMDSZ támogatja egy független igazságszolgáltatás működését, amelyhez igenis hozzátartozik az, hogy mindenki viselje tettei következményeit, beleértve a politikusokat is. Ugyanakkor nem szabad elfogadnunk azt, hogy a korrupcióellenes harc leple alatt megkérdőjelezzék vagy csorbítsák az emberi és kisebbségi közösségi jogokat, a tulajdonjogot, a jogállami értékeket.”

„Soha nem zárkóztunk el az együttműködéstől, mert a politika – főként egy kisebbségi politikai szervezet esetében – a folyamatos párbeszédről szól. Jelenleg azonban nincs semmiféle egyezségünk, egyetlen szövetségesünk van: a romániai magyar közösség.”

Interjút adott a budapesti Figyelőnek Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, mely a gazdasági és gazdaságpolitikai hetilap legfrissebb számában Rolleren a romániai elnökválasztás magyar jelöltje címmel jelent meg. Az olvasóink megszokhatták már e rovatban, hogy a mögöttünk hagyott hét nap legfontosabbnak ítélt megszólalásait bemutató lapszemlénkben az idézeteket követően a felvezetőnk általában így folytatódik: ebből a szókérésből származik a citátumunk.

Hogy ezúttal elmarad a hagyományos formula, annak jó oka van. A hivatkozott mondatok ugyan Kelemen Hunortól származnak, de ezeket nem most, 2019 októberének elején nyilatkozta a Figyelőnek, hanem egy majd négy és féléves interjújából származnak, melyet még 2015 júniusában adott az RMDSZ elnök a szintén budapesti Napi Gazdaságnak. Ennek a hajdani, Túrós-Bense Leventével folytatott beszélgetésnek bármelyik passzusa a fentebb citált ötből nyugodtan helyet kaphatott volna akár a friss, Figyelős interjúban is, ami még napokkal a lapzártánk idején bekövetkezett, a Dăncilă-kabinet bukását hozó bizalmi szavazás előtt készült. Ugyanis a politikus egyik megállapítása se veszített szemernyit se az aktualitásából az elmúlt 52 hónap alatt.

Nézzük csak őket egyenként.

Az éppen regnáló bukaresti kormány helyzete éppúgy ellehetetlenült, mint akkortájt, javában dúl a háború most az államfő és a kormányfő között, csak a Băsescu nevet kell Iohannisra, a Pontáét pedig Dăncilăra cserélni. Ki tagadná azt, hogy sajnos ma is kőkemény valóság, amit akkoriban az RMDSZ elnök állított a hazai igazságszolgáltatásban olykor megtapasztalható anomáliákról, miszerint nemegyszer ma is egy-egy ügyészségi eljárás mögött nyilvánvaló politikai motiváció húzódik meg Romániában. Éppígy sajnálatosan mélyen igaz: ahogyan 2015 nyarán úgy 2019 őszén is azzal kell szembesülni, hogy olykor „a korrupcióellenes küzdelem leple alatt megkérdőjelezik vagy csorbítják az emberi és kisebbségi közösségi jogokat, a tulajdonjogot, a jogállami értékeket.” Hasonlóképpen az is érvényes ma éppúgy, mint akkortájt: az RMDSZ híve az értelmes párbeszédnek, akár az együttműködésnek is, viszont se akkor, se most nem volt és nincs semmiféle megállapodása a román pártokkal.

Végül pedig ott az erőt adó bizonyosság is, ahol az eddigi „sajnosokat” végre felválthatja a pozitív megközelítés, „a szerencsére”, ami mindennél fontosabb: akkor is, meg most is, megvolt, illetve megvan az egyetlen megbízható társ és partner az érdekvédelmi szervezet számára, ez pedig a romániai magyar nemzeti közösség.

Ha mindez még nem lenne bőségesen elegendő egy hajdani és mai megnyilatkozásban foglaltak esetleges felcseréléséhez, melynek hátterében természetesen nem az áll, hogy az érintettnek nincs új mondanivalója, hanem az a keserű felismerés, miszerint a romániai politikai viszonyok tulajdonképpen ma is ott tartanak, ahol négy és fél évvel ezelőtt voltak – akkor, hadd szembesüljünk az egykori Kelemen Hunor mélyinterjú címével is: Romániában a jó kormányzás feltételei már nem adottak. Ez nyugodtan lehetne akár a minapi Figyelőben megjelent beszélgetés címe is, melyet ezúttal kívánunk bemutatni.

A néhány napja a magyar fővárosban megjelent, Rolleren a romániai elnökválasztás magyar jelöltje címmel közreadott interjú, túl azon, hogy megvilágítani kívánta az ellentmondásokkal terhelt romániai politikai rezdülések világában kevésbé tájékozott magyarországi olvasó számára, hogy miért száll be egy romániai magyar politikus abba a versengésbe, melyben aligha kerülhet fel a dobogó legfelső fokára,  – választ kaphat az érdeklődő mindenekelőtt arra: ebben a politikailag kifejezetten instabil környezetben, hol tart és mit akar a romániai magyarság, hogyan éli meg a mindennapokat?

Emellett pedig értelemszerűen arról is szó esik, – s ezzel már meg is született a válasz arra az augusztus végi döntésre, hogy miért is indul magyar jelölt a román államelnökségért – melyek az elvárásai annak a közösségnek, melynek képviseletére vállalkozott ebben a megmérettetésben Kelemen Hunor. Így aztán érthetővé válik, hogy miért becsületbeli ügy az RMDSZ számára beszállni ebbe a küzdelembe és miért kell élni azzal a lehetőséggel, amit egy olyan különleges kampány adhat meg, ahol megjeleníteni lehet országosan is az erdélyi magyarság problémáit.

Nem kevésbé fontos az is, hogy ez a közösség ily módon képes legyen felmutatni, milyen egységet, mekkora többséget képvisel az RMDSZ célkitűzéseinek támogatására. Függetlenül attól, hogy van vagy nincs esélye győzni egy magyar politikusnak, azt lehet elérni, hogy az ő szavára, és ezzel az általa képviseltek szavára egy ilyen nem mindennapos kampányban országosan odafigyeljenek. 

Az interjúnak már a legelején kiderül, az RMDSZ elnök az elkövetkezendő időszak, mindenekelőtt a jövő évi parlamenti választásokon való sikeres szereplés kulcsát látja kampányüzeneteinek célba juttatásában. Hogy az általa választott vezérszavak, „a respekt, bizalom, egymás iránti tisztelet, az előítéletek lebontása” mondanivalója mennyire bizonyult az eddig eltelt kampányidőszakban hatékonynak, azt így mutatja be a Figyelő olvasótáborának:

„Máris rengeteg visszajelzést, tapasztalatot elemezgethetünk, nagyon hasznos volt ez a periódus. Bár én a kampányok között is sűrűn megfordulok az országban, az emberek között, azért a választási népszerűsítés a politizálás legintenzívebb szakasza. Tanulságos és visszaigazoló, hogy a „respekt” szlogenünk elindítása után ez a jelszó több jelöltnél is megjelent, akárcsak a bizalmi elem. Miután pedig rolleren vittük be a támogató aláírásokat a hivatalba, másnap Klaus Iohannis államfő is biciklizett egyet Bukarestben. Persze legalább ennyire fontosak a magyar szavazóbázis részéről érkező visszajelzések is. Sepsiszentgyörgyön például egy idősebb férfi azzal fogadott: „Én magának aláírok, de mi van a háromszáz fős parlamentre tett ígéretekkel?” (Jelenleg 466 fős a törvényhozás két háza: 326 képviselő, 134 szenátor – a szerk.) Merthogy mennyi pénzbe kerül, hogy valamennyi képviselőnek autója, sofőrje van. A férfi tipikusan a rendszerváltás vesztese, aki alól elfogyott a gyár, bizonytalanná vált az egzisztenciája. Megpróbáltuk elmagyarázni neki: koránt sincs minden képviselőnek autója és sofőrje, a romániai magyarságnak pedig nem érdeke az egykamarás parlament, mert az az RMDSZ súlyvesztésével járna. (A magyar szervezetnek most 21 képviselője és 9 szenátora van – a szerk.) És hogy a demokrácia mindenütt pénzbe kerül.”

Amikor Kelemen Hunor a szükséges 200 ezer helyett 265.849 ajánló aláírást adott át a bukaresti választási irodának szeptember 21-én, a magyarországi tévéhíradókban és lapokban is mindenütt feltűnt az ismert fotó a helyszínre elektromos rollerrel érkező romániai magyar államfőjelöltről. Nem túlzás azt állítani, hogy az ottani közvélemény legnagyobb része ekkor szembesült azzal, hogy van erdélyi magyar résztvevője is a novemberi romániai államfőválasztásnak. Így érthető, hogy miért ez az ütős fénykép ihlette az interjú címét.  

Ennek a figyelemfelkeltő fotónak nyomán értelemszerűen adódott a riporteri kérdés: „Ez a rolleres dolog viszont roppant trendinek akar hatni. Hirtelen nem is tudjuk eldönteni, hogy környezetvédelmi üzenet vagy a fiatalok irányába tett gesztus…”

Az a politikus, aki már korábban egyértelműen ország-világ tudomására hozta, hogy „Én egy innovatív és zöld Romániát akarok!”, és ezért ezzel a szokatlan „belépőjével” is az alternatív közlekedési forma népszerűsítését kívánta szolgálni, ekképp válaszolt:

„Elsősorban a környezetvédelem fontosságát, annak sokrétűségét kiemelő üzenet: nemcsak az állam, illetve a nagyvállalatok felelőssége a klímavédelem, nekünk, magánembereknek is változtatnunk kell a szemléletünkön. De nyilván az ifjúság rokonszenvét is célozta a gesztus.

Amúgy az egész kampány logikájában ott van a fiatalokhoz való közeledés, mert a velük való találkozások során egyik döbbenetből a másikba esem. Például azért, mert közülük nagyon sokan azt mondják: ne foglalkozzunk a magyar identitás ügyével, azt megoldottnak tekintik, anyanyelvüket, kultúrájukat biztonságban érzik. Ezen fel lehet húzni a szemöldököt, de figyelmen kívül hagyni nem szabad. Azt is jelentheti, hogy jól-rosszul, de valamit csak elértünk e tekintetben az elmúlt évtizedek során. Próbálom magyarázni, hogy itt még azért sok a tennivaló, de oda kell figyelni rájuk, mert ha nem így teszünk, máshol keresnek maguknak fogódzót, irányítótornyot, és az drámai következményeket vetít előre.”

Amikor azon az augusztus végi marosvásárhelyi RMDSZ tanácskozáson teljes egyetértéssel megszületett a döntés, hogy szövetségnek önálló államfőjelöltet kell indítania és az Kelemen Hunor legyen, az akkor ügyvezető elnöki tisztségében megerősített Porcsalmi Bálint a szervezet számára „a legnagyobb kihívásnak azt nevezte, hogy képes-e nyitni a szervezet a fiatalok és a kritikusai irányába.” Ennek a korparancsnak a jegyében szól a meginterjúvolt RMDSZ elnök is arról, miért is jött el az ideje a nyitás időszakának. Amikor pedig a jövőtervezésben arra kívánnak fókuszálni, hogy a mozgalmi szervezet mellett modern szervezetet építsen a közképviseleti szervezet, akkor a fiatalokra megkülönböztetetten akarnak odafigyelni.

Arra a kérdésre, hogy az eddigi kampánytalálkozók nyomán milyen tapasztalatok szűrhetők le a fiatal generáció közéleti érdeklődése, a cselekvő részvételi hajlandóság vonatkozásában, a politikus így vélekedett:

„A nevelés, az otthoni minta sok mindent meghatároz, de semmire sem garancia. Jómagam arra biztatom a fiatalokat, hogy érdekelje őket a közélet, a politika, mert akkor igazából a saját életük érdekli őket. Meg arra: igyekezzenek megtölteni tartalommal a jelenlegi kereteket, aztán a későbbiekben alakítsák maguk ezeket, a saját szájuk íze szerint. Azt láttam: ha sikerül érzelmi síkon „elkapni”, emocionálisan felpörgetni őket, akkor gyorsan aktivizálhatók, elsősorban a szavazataik révén, de azzal is, hogy „megfertőzik” a társaikat egy-egy történettel, saját tapasztalattal.”

A folytatásban mérlegmegvonásra és jövőkép felvázolásra kerül sor, melynek révén a márciusi főszerkesztőváltás óta újra az igényességre törekvő és régi megbecsültségét visszanyerni szándékozó Figyelő olvasói bepillantást nyerhetnek a romániai magyar államelnök-jelölt programjába. Az interjúnak az eddigi kampány-tapasztalatokat összegző és az egész ország jövőjére vonatkozó elképzeléseit vázoló mondanivalóját összegző három kérdését és az arra vonatkozó válaszokat alább olvashatjuk:

„– Az új elemeken túl mit mutat a visszapillantó tükör, mit tart átörökítendőnek a korábbi kampányok tapasztalataiból?

– Romániának a térségben játszott szerepe, az államberendezkedés megváltoztatása, az új alkotmány szükségessége, valamint a történelmi régiók szerepe mind változatlanul érvényes téma. Az országnak mindenképpen új alkotmányra van szüksége, nem a meglévő foltozgatására. Ennek egyebek mellett tisztáznia kell, hogy Románia parlamenti vagy elnöki köztársaság. Az elmúlt harminc év ugyanis arról győzött meg, hogy az államfő és a miniszterelnök között mindig konfliktus lesz, még ha eredetileg egy táborból indultak is. Meggyőződésem: az általános európai parlamenti modellek sokkal inkább megfelelnek az országnak, mint a francia félelnöki vagy az amerikai elnöki modell. A történelmi régióknak (így nevezik Erdélyt, Moldvát, Havasalföldet stb. – a szerk.) adminisztratív szempontból is sokkal nagyobb súlyt adnék, ezt a parlamenti felsőház összetételének újragondolása révén érvényesíteném. Elképzeléseink szerint egy közigazgatási reform nyomán tizenhat régió jönne létre, ezek küldenének a szenátusba törvényhozókat. A felsőház e térségek képviseletévé alakulna, ami természetesen a megválasztás módjának és hatáskörének az átalakítását is feltételezné. A szenátus mindenekelőtt a fejlesztési elvek kidolgozásában, biztonságpolitikai téren, a külpolitikában és a különböző szolgálatok ellenőrzésében, azaz elsősorban stratégiai jelentőségű kérdésekben kapna kompetenciákat. Halaszthatatlanok a hasonló mélységű és alaposságú reformok.

– A közlekedési infrastruktúra elmaradottságának ügye most már össznépi, sőt összpolitikai kérdés. E tekintetben mivel kíván hatni a román állampolgárokra?

– A mi elképzelésünk jelentős mértékben különbözik a román pártokétól. Ők az úgynevezett országos masterplanhoz (mestertervhez) ragaszkodnak, mi viszont azt mondjuk, hogy ne legyen olyan nagyobb város, ahonnan legfeljebb másfél órán belül ne lehessen autópályára jutni. Értelemszerűen a sztrádaépítést is ehhez szükséges strukturálni: a magyar határról induló észak-erdélyi autópályát Marosvásárhelytől Segesváron át Brassóig kell vinni, másrészt meg kell építeni a moldvai sztrádát, és akkor például nem lenne olyan része Székelyföldnek, ahonnan ne lehetne rácsatlakozni autópályára. Elsősorban a lakosságot szükséges rákapcsolni az infrastruktúrára, de a nagyberuházásokban gondolkodókat is, hiszen ők munkahelyeket is létrehoznának.

– Hol látja meghatározandónak Románia geopolitikai helyét?

– Két egymást kiegészítő megközelítést tartok lehetségesnek. Az Európai Unió perifériáján, illetve a volt Szovjetunió határvidékén fekvő országként az egyik a védelmi, geostratégiai, biztonságpolitikai szempont. Míg NATO-tagként Lengyelország a Baltikumért és Közép-Európáért „felelős”, Románia arra predesztinált, hogy Kelet-Európában, a Nyugat-Balkánon, a Fekete-tengertől az Adriáig terjedő régióban biztosítsa a szükséges védelempolitikai hálót. Ezt viszont Bukarest csak részben vállalja, aminek az a legnagyobb veszélye, hogy előbb-utóbb más tölti be ezt a szerepet. A Nyugat-Balkánon jóval nagyobb részt kellene vállalnia az országnak, ám erről sajnos egyre inkább lecsúszik, az oroszok és a törökök viszont készek betölteni ezt az űrt. A gazdaság és a közlekedési-szállítási infrastruktúra kérdése már a visegrádi államokhoz közelíti Romániát. Ha rajtam múlna, ezt a két vonalat erősíteném, melynek révén az ország brüsszeli érdekérvényesítési képessége is javulna. Az út pedig mindkét irányban Magyarországon át vezet, és ennek nincs alternatívája.”

Természetesen a magyarhoni olvasó számára, akikben a tévéhíradók és lapbeszámolók révén naprakész információk vannak erdélyi magyar közösségi rendezvényekről, minden egyes szobor és emléktábla-avatásról, de arról már sajnos kevésbé, hogy milyen is az a közeg, amelyben ez a közösség a mindennapjait éli, –  szólni kell arról is: milyen esélyét látja az RMDSZ köztársasági elnökjelöltje a saját szavazói bázisa mozgósításnak, ha deklaráltan a kampánya nem a magyar közösséget kívánja elsősorban mobilizálni.

 Az ezt firtató kérdésre így hangzik Kelemen Hunor válasza:

„A hagyományos választóinkat képesek leszünk mozgósítani. Az újakat már nehezebb, de ők is megszólíthatók. Mindig is volt viszont egy 10-15 százaléknyi – de volt az 18 is – magyar szavazó, aki román pártokra voksolt. Nos, e réteg belső megoszlása változott. A szavazatok korábban megoszlottak a különböző pártok között, most viszont úgy tűnik, ezek a voksok az USR néven futó pártra, a Mentsétek meg Romániát Szövetségre koncentrálódnak. E tekintetben elsősorban harminc év körüliekről vagy alig idősebbekről beszélhetünk, akik egy részénél a hit logikai alapon működik, az USR aktivistái lettek, és vannak, akik azért keresik ott a helyüket, mert csalódtak a többi pártban – az RMDSZ-ben is. Az utóbbiak közül kell megpróbálnunk minél többet megszólítani. A huszonéveseknél tapasztalható marxista-anarchista beállítódásról még nem tudjuk, hogy pillanatnyi jelenséggel van-e dolgunk, vagy ennél többről van szó.”

Az interjú végén, melyet egy tömör Kelemen Hunor életrajz is kiegészít, melynek ideillesztésétől eltekintünk, a záró kérdés talán a legfontosabb, mert az immár a jövőről szól: „Mennyire növelheti az RMDSZ kormányalakításkor, parlamenti választáskor érvényesíthető súlyát egy esetlegesen szép számokkal végződő államfőválasztás?”

A válaszban tulajdonképpen visszaköszönnek azok a vezérszavak is, melyekkel indult az interjú, és újabb megerősítést nyer annak az indoklása, hogy miért is fontos az RMDSZ-nek az önálló államfőjelölt indítása.

„Az elnöki kampány sajátossága, hogy ilyenkor nem lehet csak a saját közösségednek üzenni, hiszen az ország államfői tisztségére pályázol, és a tieid sem vesznek komolyan, ha azt tapasztalják, hogy a románság felé nem fogalmazol meg üzeneteket. Ez az a kampány, melynek során a legerőteljesebben lehet megfogalmazni üzeneteket, amelyek egyrészt rólunk, magyarokról szólnak, másrészt róluk és rólunk, harmadrészt pedig az országról. A számok sem mellékesek, de ennél sokkal fontosabb a hangulat, az üzenetek célba juttatása. A korábbiak is ezt igazolták. Az én 2009-es elnöki kampányomtól például biztosan nem vonatkoztatható el, hogy nem sokkal utána kulturális miniszter lettem. A bizalom az a tőke, amelyet ilyenkor megteremthetünk.”