Viszonylag gyorsan helyreáll a rend – Hongkongban élő magyar fiatalokat kérdeztünk a tüntetésekről

Úgy tűnik, egyre intenzívebb a hongkongi tüntetéssorozat, amely az új kiadatási tervezet elfogadását hivatott megakadályozni. A legutóbbi, keddi tüntetésen több heves összecsapás történt rendőrök és tüntetők között. Ezekről magyarországi diákok is készítettek felvételeket, akikkel beszélgettünk is a hongkongi helyzetről.

Az eseményekről beszámoló Bácsfai Gábor és Somogyi Sára két társukkal együtt Hongkongban laknak mint Camus Mundi ösztöndíjas egyetemi hallgatók a magyarországi Moholy-Nagy Művészeti Egyetem partnerintézetében, a Hongkongi Városi Egyetemen, kreatív média szakon.

Mint azt korábban megírtuk, kedden a tüntetők több helyen Molotov-koktélokat és más tárgyakat hajigáltak, illetve botokkal és esernyőkkel, helyenként maró hatású folyadékkal támadtak a rendőrökre, a rendőrök megsebesítettek egy tüntetőt éles lövedékkel.

A magyar fiatalok a keddi tüntetéseken részt vettek, dokumentálva az eseményeket. Mint azt a Maszolnak elmondták: a protestálások leginkább a hétvégéken befolyásolják a város életét, hiszen akkor zajlanak a megmozdulások. A biztonságérzetüket nem igazán érinti, mondták, inkább azt nehezítik meg, hogy A pontból B-be eljuthassanak, a lezárások miatt.

Kérdeztük őket arról is, mennyire lehet érezni a feszültséget a levegőben. Úgy fogalmaztak: passzívan érezhető ez, a feszültség folyamatos növekedéséről nem beszélhetnek, inkább csak egy-egy nap van, amelyen kicsúcsosodik a hangulat. Ilyen volt az október elsejei, keddi tüntetés is, amelyen jelen voltak. Elmondásuk szerint a helyiek véleménye megoszlik a demonstrációkkal kapcsolatban. Mint említették, a tüntetők öt pontban fogalmazták meg követeléseiket.

Az öt pont egyébként a kiadatási törvény visszavonása, az őrizetben levő aktivistákkal szembeni vádak ejtése, visszalépés attól, hogy a hatóságok lázadásnak nevezzék a tüntetéseket, vizsgálat a rendőri atrocitások miatt és általános választójog biztosítása két fontos intézményben. Ez utóbbi azért fontos, mert a Legco testületét, amely a város törvényeit hozza, csupán részben választhatja meg a hongkongi lakosság, a maradék 35 helyről különböző szakmák és kereskedelmi ágak képviselői döntenek.

Hasonló a helyzet a kormányzó személyét illetően is: őt egy 1200 tagú testület választja meg, amelyből 900 személy különböző üzletágakat képvisel, rájuk pedig az adott vállalkozásokon belül kiválasztott személyek szavaznak. Rajtuk kívül a kínai kongresszus képviselői is jelen vannak.

Bácsfai és Somogyi elmondták, ők egyelőre csak az október elsejei tüntetésen voltak jelen, aznap ugyanis az események városszerte zajlottak, ott is, ahol ők laknak. Beszéltünk arról is: viszonylag gyorsan helyreáll a rend, a károkat hamar eltakarítják, a keddi tüntetés után például már új macskaköveket raktak le, a kormányépületet üvegezték újra, a szemetet is eltakarították, legalábbis „az átlagosnál nagyobb mennyiséget nem láttunk másnap reggelre, egy-két elszórt plakát, egy-két betört útjelző lámpa maradt délutánra”. A graffitiket, amelyeket a tüntetők hagytak maguk után, csak „hányaveti módon” mázolták le hasonló színnel, mint amilyen az alapfelület volt, mesélték.

Kapcsolódók

Kimaradt?