Gyerekek, nők és betegek partra szállhattak az olasz vizekről kitiltott civilhajóról

Tíz embernek engedélyezte a partra szállást Matteo Salvini olasz belügyminiszter a Sea Watch nem kormányzati szervezet (NGO) hajójáról, amely három nap óta a dél-olaszországi Lampedusa szigeténél várakozik a kikötésre több mint ötven migránssal a fedélzetén.

 

Három kiskorú, három nő, köztük két várandós anya, két sebesült férfi és két kísérő kapott engedélyt a partra szállásra. Őket a Sea Watch hajóján olasz hatósági orvosok válogatták ki, majd Lampedusa szigetére szállították őket, és itt kórházi ellátást kaptak.

A német civilszervezet holland felségjelzésű Sea Watch 3 nevű hajója azonban továbbra sem kapott engedélyt, hogy olasz vizekre lépjen. Fedélzetén 42 migráns maradt. A vízi jármű szerdán a Líbiához tartozó kutatási és mentési tengeri övezetben vette fedélzetére a migránsokat, majd egyenesen Olaszország irányába vette útját. Csütörtök óta nemzetközi vizeken várakozik, Lampedusa partjaitól mintegy húsz kilométerre.

"A gyerekek, terhes nők és betegek leszállhattak. Én nem akarok senkinek rosszat. Ez a törvénytelen hajó azonban nem köt ki, tőlem akár hetekig, hónapokig ott állhat, egészen újévig!"- jelentette ki Matteo Salvini.

Az olasz belügyminiszter, a Liga olasz kormánypárt vezetője szombaton írta alá a rendeletet, amely megtiltja, hogy a Sea Watch 3 olasz vizekre lépjen és ezeken áthaladjon. Ezt Elisabetta Trenta olasz védelmi, valamint Danilo Toninelli közlekedési miniszter is aláírta, akik a másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusai.

Az olasz kormány kedden fogadta el azt az intézkedéscsomagot, amelyben egyebek között a belügyminiszter hatáskörébe utalta át a nemzetbiztonságra veszélyesnek tartott civil hajók olasz vizekről történő kitiltását, megbírságolását, valamint esetleges lefoglalását az olasz tengeri határok védelmében.

Giorgia Linardi a Sea Watch olaszországi szóvivője a Twitter-fiókján közölt videóban hangsúlyozta, hogy a líbiai vizeken fedélzetre vett embereket a szervezet most és a jövőben sem fogja visszaszállítani Líbiába, mivel az észak-afrikai államot nem tartja biztonságos területnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?