Trump a Mueller-nyomozásról: „Ez az elnökségem vége. Ezt megszívtam”

A Trump-kampány munkatársai valóban nem játszottak össze oroszokkal, de tisztában voltak azzal, hogy hasznukra válhatnak Moszkva törvénytelen akciói a választás befolyásolására - derül ki a mintegy 400 oldalas Mueller-jelentésből, amelyet az igazságügyi minisztérium honlapján tették közzé csütörtökön és részleteit az amerikai sajtó hozta nyilvánosságra.

A Trump-kampány munkatársai valóban nem játszottak össze oroszokkal, de ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy hasznukra válhatnak Moszkva törvénytelen akciói a választás befolyásolására - hangsúlyozta a jelentés, amely megjegyezte azt is, hogy az elnöki kampánycsapat "érdeklődést tanúsított" az oroszok által eltulajdonított és a WikiLeaks portálon nyilvánosságra hozott anyagok iránt, hogy ezzel kárt okozzon a Demokrata Pártnak és elnökjelöltjének, Hillary Clintonnak.

William Barr igazságügyi miniszter a sajtókonferencián erre vonatkozóan azt mondta: az ilyen jellegű anyagok nyilvánosságra hozatala nem számít bűncselekménynek, hacsak az anyagokat közlő nem vett részt az információk és a dokumentumok ellopásában.

A Mueller-jelentés összegezte Donald Trump munkatársainak oroszokhoz fűződő kapcsolatait 2016-ban. Mint megállapította: ezek üzleti kapcsolatok voltak, felajánlkozások a kampány segítésére, meghívások, amelyek egy Trump-Putyin személyes találkozót szorgalmaztak, a kampány munkatársainak címzett meghívók az orosz kormányzat tisztségviselőivel történő találkozókra. E találkozók egy része egyébként az amerikai sajtóban már korábban ismertté is vált: például Trump munkatársainak és fiának a New York-ban lévő Trump-toronyban történt találkozói, vagy az akkori orosz nagykövettel folytatott beszélgetések.

Ezért nem idézték be Trumpot

A Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottság nem talált elégséges bizonyítékot arra, hogy Donald Trump akadályozta volna az igazságszolgáltatást, a jelentésben ugyanakkor az olvasható, hogy a kongresszusnak "megvan a felhatalmazása ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás sérthetetlensége védelmében megtiltsa az elnöki hatalom megvesztegető felhasználását".

Robert Mueller azért nem idézte be meghallgatásra az amerikai elnököt, mert úgy gondolta, hogy ez "késleltette volna a vizsgálatot" - olvasható a jelentésben. A vizsgálatot folytató ügyészek ezen kívül úgy vélték, hogy Donald Trump meghallgatása nélkül is "elégséges bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy megértsük a lényeges fejleményeket". A jelentés egyúttal azt is leszögezi, hogy - a Fehér Ház jogi irodájának álláspontjával ellentétben - indítható ügyészségi eljárás hivatalban lévő elnök ellen.

Trump üzengetett az igazságügyi miniszternek

A jelentés egy, a sajtó számára ismeretlen korábbi epizódot is rögzített: azt, hogy 2017 júniusában, Cory Lewandowski volt kampánytanácsadó révén az elnök üzent Jeff Sessions, akkori igazságügyi miniszternek, aki kivonta magát az amúgy az irányítása alá tartozó Mueller-vizsgálatból. Trump azonban nem közbeavatkozást kért, hanem azt, hogy Sessions nyilvánosan jelentse ki, hogy a vizsgálat "nagyon tisztességtelen", az elnök semmi helytelent nem követett el és közölje azt is, hogy a Robert Mueller vezette bizottság zavartalanul folytathatja a munkáját.

A jelentésből kiderül, hogy Lewandowski nem továbbította az üzenetet, a Fehér Ház egy másik tisztségviselőjére bízta ezt, az azonban - kényelmetlennek érezve a feladatot - szintén nem vette fel a kapcsolatot az igazságügyi miniszterrel.

Don McGahn, a Fehér Ház egyik korábbi jogásza viszont azt mondta el a vizsgálóbizottságnak, hogy Donald Trump telefonon felhívta őt és arra kérte, vegye fel a kapcsolatot Sessions miniszterrel, és közölje vele, hogy Robert Muellernek "érdekkonfliktusai vannak és el kell mozdítani őt". McGahn elhárította a feladatot, mondván, inkább lemond. A jogász távozott is a Fehér Házból.

"Istenem, ez szörnyű”

 A jelentés egyébként leírja - a többi között - azt is, hogy amikor Trump megtudta Sessionstől, hogy Rod Rosenstein, az igazságügyi tárca miniszterhelyettese kinevezte Robert Muellert, akkor hátra dőlt a székében és azt mondta: "Istenem, ez szörnyű. Ez elnökségem vége". "Az elnök kísérletei a vizsgálat befolyásolására többnyire sikertelenek maradtak, de nagyrészt azért, mert az elnök körüli munkatársak elhárították az utasítások végrehajtását" - olvasható a vizsgálóbizottság jelentésében.

Elemzők a jelentés nyilvánosságra hozatala után úgy vélekedtek: a Mueller-bizottság nem jutott arra a következtetésre, hogy Donald Trump elnök bármiféle bűncselekményt követett volna el, de - mint hozzátették -  nem is mentették őt fel teljesen.

Kapcsolódók

Kimaradt?