Lemondhat a koszovói elnök, ha nem fogadják el a határmódosítási tervét

Lemondását helyezte kilátásba Hashim Thaci koszovói elnök, amennyiben a pristinai parlament nem fogadja el a szerb-koszovói területcserére vonatkozó tervét, illetve az erről szóló lehetséges megállapodást Belgráddal.

A pristinai lapok kedden számoltak be arról, hogy a koszovói államfő a Report TV-nek adott hétfő esti interjújában felhívta a figyelmet arra, hogy ha a képviselőház nem fogadja el azt a Szerbiával kötendő megállapodást, amelynek értelmében újabb területek kerülnének Koszovóhoz, akkor vagy lemond, vagy népszavazást ír ki.

Hashim Thaci magyarázata szerint megállapodást lehetne kötni Szerbiával, amelynek köszönhetően lezárhatnák az évtizedek óta tartó viszálykodást. Véleménye szerint Belgráddal meg lehetne állapodni abban, hogy a kapcsolatot rendezendő albánok lakta szerb területek kerülnének Koszovóhoz és szerbek lakta területek kerülnének Szerbiához. Bujanovacot, Medvedját és a Presevo-völgyet megkapná Koszovó, míg a szerb lakosú észak-koszovói településeket Szerbiához csatolnák - részletezte a koszovói köztársasági elnök. Hozzátette azonban, hogy ha Szerbia belemenne egy ilyen területcserébe, és az végül a pristinai politikusok egyet nem értése miatt bukna meg, vagyis ha a parlament nem ratifikálná a megállapodást, akkor ő államfőként lemondana, vagy népszavazás formájában megkérdezné az állampolgárokat, mit gondolnak az egyezségről.

Hashim Thaci leszögezte, hogy a Szerbiával fennálló ellenséges viszony miatt Koszovó nem veszélyeztetheti stratégiailag fontos jó kapcsolatát az Egyesült Államokkal, és ezért a szerbiai árura novemberben kivetett százszázalékos vámot is el kell törölni. Mint mondta: Koszovó "nem engedheti meg magának azt a luxust", hogy nemet mondjon Washingtonnak. A vám eltörlését nemcsak Washington, hanem Brüsszel is többször kérte már Pristinától, ám Ramush Haradinak kormányfő közölte, az intézkedés mindaddig hatályban marad, amíg Szerbia el nem ismeri Koszovó függetlenségét.

Nemcsak a vámok miatt alakult ki egyet nem értés a koszovói államfő és a kormányfő között. Ramush Haradinaj hétfőn úgy nyilatkozott, Koszovó nem fogadja el a függetlneségének a szerb elismerését, ha ezért bizonyos területekről le kell mondania, míg Thaci szerint ez látszik az egyetlen járható útnak.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a két koszovói politikus közül kinek az álláspontja győzedelmeskedhet, ugyanis míg Ramush Haradinaj inkább a koszovói politikusok és az állampolgárok körében népszerű, Hashim Thaci a nemzetközi porondon szerzett magának elismerést azzal, hogy többször is tárgyalóasztalhoz ült a belgrádi politikusokkal, és késznek látszik a megállapodásra.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban brüsszeli közvetítéssel kezdődött a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd, egyelőre azonban nem történt jelentős előrelépés. A viszony rendezése mindkét ország európai integrációjának feltétele. Sajtóhírek szerint a területcserét Aleksandar Vucic szerb elnök sem ellenezné.

Kapcsolódók

Kimaradt?