Megkezdődik az amerikai űrhaderő felállítása

Az amerikai elnök kedden utasította a védelmi minisztériumot, hogy dolgozza ki az űrhaderő felállításához szükséges törvényjavaslat részleteit.

"Készen kell állnunk" – mondta Donald Trump, miközben az Ovális Irodában aláírta a Pentagonnak címzett elnöki rendeletet, és kijelentette: a kormányzat számára "az űrhaderő felállítása nemzetbiztonsági kérdés". Az aláírás után újságíróknak azt fejtegette, hogy "az Egyesült Államok ellenségei már a világűrben vannak, akár tetszik ez nekünk, akár nem". Szerinte az amerikai űrhaderő nemcsak védelemre, hanem támadásra is alkalmas lesz.

Az űrhaderő felállításának tervét az elnök 2018 júniusában – az Egyesült Államok Nemzeti Űrtanácsa ülése előtt – jelentette be, hangsúlyozva, hogy az öt másik haderőnemtől elkülönülő, de azzal egyenrangú haderőnemet kell létrehozni. A végső döntés a kongresszusé, amelynek meg kell szavaznia az amerikai hadsereg átszervezését.

Az Egyesült Államok hadseregének fegyvernemei: a szárazföldi hadsereg, a légierő, a haditengerészet, a tengerészgyalogság és a parti őrség. Ehhez csatlakozik majd egyenrangúként az űrfegyvernem. Elemzők szerint ilyen jelentőségű átalakítás az amerikai hadseregen belül 1947-ben történt, amikor a légierő vált önálló fegyvernemmé.

A tervek szerint az űrhaderő eleinte a légierő keretei között létrehozott parancsnokság lesz, majd a kongresszus hozzájárulása után válik önálló haderőnemmé. Ennek menetrendjéről az elnöki rendelet nem ejt szót.

Védelem és takarítás

Az űrhaderő első feladata az lesz, hogy az esetleges támadásoktól megvédje az amerikai tulajdont, az amerikai eszközöket a világűrben. Ennek egyik módja a támadásokkal szemben ellenállóbb műholdak építése, vagy a műholdakat többször felhasználható hordozórakéták alkalmazása. Emellett megelőző lépés lehet az ellenséges műholdpusztító fegyverek megsemmisítése, még mielőtt azok eljutnának a céljukhoz. Katonai szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy e kapacitások kifejlesztése egyúttal elrettentő hatású lehet egy világűrbeli háború megindításával szemben.

Az űrhaderő további feladata lehet a világűr megtisztítása a veszélyes űrszeméttől. Ez háborús helyzetben az ellenséges műholdak kölcsönös, tömeges megsemmisítése esetén rendkívül fontos lehet.

Kapcsolódók

Kimaradt?