Űrhaderőt állít fel az Egyesült Államok

"Elérkezett az ideje, hogy felállítsuk az Egyesült Államok űrhaderejét" - hangsúlyozta a védelmi minisztériumban mondott csütörtöki beszédében Mike Pence amerikai alelnök, ahol vázolta a Donald Trump által korábban már meghirdetett amerikai űrhaderő-programot.

Beszédében az amerikai alelnök az Egyesült Államok konkrétan meg nem nevezett potenciális ellenségeinek tevékenységére hivatkozva kijelentette, "az Egyesült Államok ezen a téren növekvő fenyegetettséggel néz szembe". "Ez lesz az amerikai fölény következő és természetes lépése" - tette hozzá.

Pence arról is beszélt, hogy az önálló, hatodik haderőnemként létrehozandó űrhaderő az amerikai haderő jelentős átszervezését igényli és kétpárti támogatással elfogadott pótlólagos erőforrásokra lesz hozzá szükség. A Bloomberg szerint ez 8 milliárd dollárt jelent.

Elismerve az új haderőnem kialakításával járó nehézségeket, az alelnök bejelentette: a Pentagonon (védelmi minisztériumon) belül az űrhadviselésért felelős helyettes államtitkári posztot hoznak létre, és a haderőnemet természetszerűleg új főparancsnokság irányítja majd. Az új helyettes államtitkár Pence szerint nem katona, hanem civil lesz, és már a kezdetektől felügyeli a haderőnem kiépítését. 

Trump június közepén, az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán rendelte el a Pentagonnak az űrhaderő létrehozását. Elnöki utasítást írt alá erről, amelyben így fogalmazott, a Pentagonnak "azonnali hatállyal meg kell indítania a világűrbe telepítendő haderő felállításához szükséges folyamatot". Az elnök akkor hangsúlyozta, "nem elégséges a puszta amerikai jelenlét a világűrben, hanem amerikai dominanciára van szükség". 

Trump korábban is jelezte, hogy szükségesnek tartaná egy új haderőnem létrehozását, mint ahogyan a kongresszusban is időről-időre felmerült ez a téma. Amerikai lapértesülések szerint a Fehér Ház már az elnöki rendelet aláírása után egyeztetéseket kezdett a nemzetbiztonságért felelős vezetőkkel és - a The Washington Post információi szerint - 2018 végéig létre is hozzák az űrhaderő főparancsnokságát, amelynek vezetésével egy négycsillagos tábornokot bíznak meg. Június óta a Pentagonban is folynak az új haderőnem előkészítési munkálatai: szakembereket toboroznak elsősorban katonai területről, már kialakították a beszerzési irodát, amely a többi között műholdakat vásárol és gondoskodik az új technológiákról is. 

"Űrhaderő, előre!"

Pence beszéde után Donald Trump Twitter-bejegyzést tett közzé "űrhaderő, előre!" szavakkal, és a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának két tagja is dicsérte a kezdeményezést. Mike Rogers, alabamai republikánus és Jim Cooper, Tennessee demokrata párti képviselője leszögezte: az űrhaderő létrehozása "biztonságosabb és erősebb Amerikát eredményez majd". Közös közleményében a két politikus hangsúlyozta: "évek óta figyelmeztettünk arra, hogy szükség van űrvédelmünkre és hatékonyabb űrbeli rendszerek kifejlesztésére".

A USA Today azt írja, az új hadsereg feladatai között a szatellitek védelme, és más, űrbéli tevékenységek is szerepelnek.

Kimaradt?