Elena Udrea és Alina Bica fellebbez az előzetes letartóztatás ellen

Fellebbez Elena Udrea és Alina Bica az előzetes letartóztatásba helyezésükre vonatkozó Costa Rica-i bírósági ítélet ellen - közölte pénteken Veronel Rădulescu, Elena Udrea volt turisztikai miniszter romániai ügyvédje.

Rădulescu arról is tájékoztatott, hogy a kiadatást egy összetett folyamat előzi meg, a román államnak a kiadási kérelmet indokló teljes dokumentációt be kell mutatnia a Costa Rica-i igazságszolgáltatásnak. Közben a volt miniszter Costa Rica-i ügyvédje felsorakoztatja a kiadatás megakadályozását célzó érveit, például azt, hogy védence egy Costa Rica-i állampolgárságú gyermek édesanyja. Az ügyvéd szerint a védelem arra is hivatkozni fog, hogy Romániában Udreát egy olyan bírósági eljárás eredményeképpen ítélték el jogerősen, amelynek során a vádlott alapvető jogai sérültek, például az igazságos perhez vagy a védekezéshez való joga - írja az Agerpres.

Veronel Rădulescu arra is reagált, hogy a Costa Rica-i Interpol vezetője úgy nyilatkozott: az anyai mivolt önmagában még nem akadályozza meg a kiadatást. 'Az Interpol vezetője nem hozhat igazságszolgáltatásra vonatkozó döntéseket Costa Ricán, és az Interpol képviselőjének nyilatkozata számomra nem bír igazságszolgáltatási súllyal' - jelentette ki Elena Udrea romániai ügyvédje.

Gustavo Chinchilla, a Costa Rica-i Interpol nyomozóiroda vezetője pénteken közölte, hogy Elena Udreát és Alina Bicát két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték a Costa Rica-i Vilma Curling büntetés-végrehajtási központban. Elmondta, a hatályos jogszabályok értelmében a kiadatást kérő kormánynak két hónap áll rendelkezésére, hogy megtegye a kiadatáshoz szükséges hivatalos lépéseket. A fogvatartott személyeknek azonban jogukban áll kérelmezni, hogy a kiadatás ne történjen meg.

A kislánya miatt nem adnák ki?

Azt is elmondta: "egyelőre" nem jelenti a kiadatás akadályát, hogy egyik előzetes letartóztatásban levő személynek gyermeke van. A semanariouniversidad.com honlap arról számolt be: Elena Udreával egy szociális gondozó közölte, kérheti, hogy olyan részlegre helyezzék át, ahol az anyák együtt lehetnek a gyermekükkel. Udrea egyelőre nem kérte az áthelyezést.

Veronel Rădulescu, Elena Udrea ügyvédje csütörtökön úgy nyilatkozott: az a véleménye, hogy védencét nem fogják kiadni a Costa Rica-i hatóságok, mert kislánya Costa Rica-i állampolgár, és nem lehet elszakítani anyjától. Kijelentette, meggyőződése, hogy a bíróság tekintetbe fogja venni védence helyzetét, éspedig, hogy mindössze 10 napos kislánya van, valamint azt is, hogy ideiglenesen menekültjogot kapott a közép-amerikai országban.

"Szerintem nem fogják elrendelni a kiadatást, főleg mert Costa Rica-i állampolgárságú kislánya van, akire a Costa Rica-i gyermekvédelmi törvények érvényesek, ezek pedig kimondják, hogy egy gyermek nem szakítható el az anyjától" - fejtette ki Veronel Rădulescu.

Kapcsolódók

Kimaradt?