FRISSÍTVE - Románia helyzetéről vitáztak az EP-ben, Viorica Dăncilă is szót kapott (percről percre)

Románia jogállamiságának helyzetéről tartottak vitát szerda délelőtt az Európai Parlamentben. A plénumban szót kapott Viorica Dăncilă miniszterelnök is. Az előzményekről itt olvashat. Cikkünk folyamatosan frissült.

 

12:26

Timmermans: egy korrupt rendszert örököltek a románok

„Az elmúlt harminc évben közeli tanúja volt a Romániában történteknek” – emlékeztetett Timmermans. Felidézte: harminc éve látta már, hogy egy korrupt rendszert örököltek a románok, amely morálisan is korrupt volt. Ehhez képest óriási fejlődés történt az országban – tette hozzá –, azonban aggódik, hogy "a hosszú és fájdalmas maraton finisében" azt kockáztatják: nem tudnak a célvonalba érni, hogy visszafordíthatatlan legyen a korrupció elleni harc és a jogállamiság megszilárdítása. "Egy olyan országból származva, mint én, el sem tudjuk képzelni, milyen nehéz lehetett ez az út a románok számára" - fogalmazott.

Ami kockán forog, az nagyon fontos az EU és a román nép jövője szempontjából, mondta. "Ha brutálisan kell értékelnünk, azt megtesszük. Ez nem fenyegetés" - fogalmazott, hangsúlyozva: a következtetések nem a román nép ellen szólnak, és minden tagállammal szemben egyformán járnak el.

12:26

November elsején szavaz az EP Romániáról.

Az érzelmek, amelyeket felkavart a vita, mutatják, hogy mennyire fontos a téma - mondta Juliane Bogner-Strauß, az Európai Tanács soros elnöke. Megnyugtatott mindenkit: a Tanács szorosan követni fogja a témát, az elnökség különös érdeklődéssel fordul majd a párbeszéd irányába. A vita lezárult, az EP november elsején szavaz a Romániáról szóló határozatról

12:11

Dăncilă: a románok igenis szeretik ezt a kormányt

Viorica Dăncilă köszönetet mondott a kifejtett álláspontokért. "Valóban ilyen konstruktív párbeszédre van szükségünk, nem pedig az álhírekre és ujjal mutogatásra" - fogalmazott a kormányfő. Mint mondta, valóban meg kell védeni a román állampolgárokat, és nem is fogja be a fülét, hogy ne hallja a hangjukat. Minden jóindulatú embert meghallgat, amíg méltányos, fair a párbeszéd. Macoveinek azt mondta, "mindannyian tudjuk, milyen álhíreket hallhatunk", miközben 7 százalékos a gazdasági növekedés, "a románok igenis szeretik ezt a kormányt". Szerinte aki "szurkál", az nem szereti a román népet.

"Románia Európa-barát ország, nem szeretnénk senkit egymás ellen uszítani" - fogalmazott, rámutatva: fontos év elé néznek, egységre van ezért szükség. A reformokról azt mondta: a kormány indította el ezeket, és mivel őket demokratikusan választották meg, ezért a nép véleményét képviselik. Timmermansszal megegyeznek majd abban, hogy az igazságügyi miniszter elmenjen a Velencei Bizottsághoz – tette hozzá a miniszterelnök.

12:07

A vitát vezető elnököt kritizálták PSD-sek

Több PSD-s képviselő is az ülést vezető elnököt kritizálta, szerintük ugyanis a hozzáállása egyes frakcióknak kedvezett, másoknak pedig nem. A problémát többek között az okozta, hogy közbekérdezést engedett meg az elnök.

12:04

Norica Nicolai: a kettős mérce lett a norma

Norica Nicolai ALDE-s EP-képviselő azt mondta, kérjenek meg más tagállamokat, hogy ne fizessenek kenőpénzeket üzletek megszerzéséért Romániában. Ebben a vitában tehát "a kettős mérce lett a norma" – jelentetet ki. "Csak három országra összpontosítanak?" - tette fel a kérdést.

11:58

„A kormány egyik tanácsadója azt akarta, hogy lőjenek a tüntetőkre”

Harald Vilimsky osztrák képviselő szerint a román kormány egyik tanácsadója azt akarta, hogy lőjenek a kormány ellen tüntetőkre augusztus 10-én. "Annak a folyamatnak, amit Magyarországgal és Lengyelországgal szemben elindítottak, a román szocialista kormánnyal szemben is el kell indulnia" - fogalmazott.

11:52

„Büntessék a román politikusokat, ne Romániát!”

Laurențiu Rebega román képviselő azt mondta: soha nem fog beleegyezni abba, hogy a román polgárokat büntessék politikusok miatt, ezért nem szabad olyan szankciókat alkalmazni, amelyekkel az ártatlan embereket sújtsák. "Vüntessék a román politikusokat, ne Romániát" – mondta a független képviselő.

11:47

Dan Nica: a múlt nem fog visszatérni

Románia soha nem fogadja el, hogy gyalogos legyen bárki sakkjátszmájában - fogalmazott Dan Nica  SD-s képviselő. Azt kérik, hogy minden országot saját érdemei alapján ítéljenek meg, mondta. "Embereket zsarolnak és ítélnek el hamis perekben, ettől szabadulna a kormány" – jelentette ki az EP-képviselő.

11:43

„Ürügyek a vádak Romániával szemben”

Nicolas Bay francia szélsőjobboldali EP-képviselő azt mondta, ürügyek a vádak Romániával szemben, az Európai Bizottság csupán nem fogadja el, hogy „a népek döntést hozzanak és elmondják, mit szeretnének". A románoknak maguknak kell eldönteniük, hogy mit akarnak a jövőjükkel tenni a család kérdésében is - tette hozzá.

Steven Marcus Woolfe brit képviselő elmondta, dolgozott Romániában nemzetközi szabályokon húsz évvel ezelőtt, és akkor a románok büszkék voltak, hogy függetlenek lettek. Most szerinte a román kormány visszaél az emberek bizalmával. A miniszterelnök az emberek támogatásával került hatalomra, ezért kell legyen egy olyan jövőképe, amilyen az embereké. "Magyarok, románok egyformán gondolják, hgoy a miniszterelnök felelős a saját országáért" - fogalmazott.

11:38

„Románia illegális ügyletek színtere lehet”

Barbara Spinelli olasz képviselő megemlítette az elmúlt időszak tüntetéseit, amelyek azonban "töredezettek", gyenge szerinte a kormányellenes mozgalom Romániában. Emlékeztetett a közelgő romániai alkotmánymódosításra, amely csak férfi és nő egységét nevezi családnak, nem fogadja el azonos neműek együttélését. Megemlítette a katalán helyzetet, ahol a függetenségükért tüntetőkkel szemben léptek fel erőszakosan.

Ignazio Corrao olasz képviselő azt mondta: aggódva figyelik a büntetőjogi törvénykönyvek módosításait, a korrupció erősítését és a bíróságok gyengítését. "Románia biztos kapu lesz, ahol az illegális ügyleteket el lehet intézni" - fogalmazott.

11:36

Keller: a román állampolgárok szabadságot, korrupciómentességet akarnak

Ska Keller német képviselő kiemelte: Romániában jelenleg lehetővé teszik, hogy az elítéltek "lelépjenek az ellopott pénzzel"; az emberek így elveszítik a bizalmukat. Az állam viszont így kevesebbet költ egészségügyre, pedig a romániai emberek ezzel a kérdéssel akarnak foglalkozni - miközben a gyülekezés szabadságát akarja nehezíteni a kormány. "A román állampolgárok szabadságot, korrupciómentességet akarnak" - fogalmazott, kiemelve: Románia éppen ezeket kérdőjelezi meg több más tagállammal együtt.

11:34

Verhofstadt: Románia ne kövesse a rossz példát

Guy Verhofstadt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége frakcióvezetője azt mondta, Romániának fel kell hagynia a régi gyakorlattal, a Securitate felhasználásával. "Ehhez nem az a megoldás, hogy a korrupcióval szembeni küzdelmet csökkentsük" – jelentette ki. Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Kaczyński lengyel elnök példája ez, de Románia ne kövesse ezt a rossz példát – tette hozzá.

11:32

Macovei: Románia nem egy csapat korrupt politikusból áll

Monica Macovei romániai képviselő arról beszélt: Románia mindenképpen uniós tagállam és demokratikus marad. "Románia nem egy csapat korrupt politikusból áll, hanem számos becsületes emberből. Sokan elhagyták az országot, de továbbra is románok szeretnének maradni, és visszatérni a hazájukba" – emlékeztetett a volt igazágügyi miniszter.

Monica Macovei szerint sokakat megfenyegettek és elnyomtak Romániában. "Liviu Dragnea (a PSD elnöke - szerk. megj.), egy elítélt személy úgy döntött, törvényekkel megfojtja a szabad sajtót. Emellett megpróbálja az ügyészeket és bírákat befolyásolni, megállították a szabad nyomozás és független igazságszolgáltatás lehetőségeit is" - tette hozzá.

11:30

Weidenholzer: a liberális demokrácia útját nem hagyhatják el

Josef Weidenholzer osztrák szociáldemokrata EP-képviselő kifejtette, aggódnak a Romániából érkező hírek miatt. Románia pozitív fejlődés irányába indult el, de a liberális demokrácia útját nem hagyhatják el – hangoztatta a politikus. "Fontos, hogy még többet megtudjunk a titkosszolgálat munkájáról, hiszen a korrupcióellenes harc olyan elem, amelynek a független igazságszolgáltatással együtt kell működnie" - tette hozzá.

11:27

Pons: időt, áldozatot igényel egy diktatúrából demokráciába átlépni

Esteban González Pons, az Európai Néppárt (EPP) képviselője arról beszélt, nemcsak közös piac az EU, hanem egységes is. Egy déli ország, Spanyolország képviselőjeként tudja, hogy időt, áldozatot igényel egy diktatúrából demokráciába átlépni, éppen ezért nem érti a román kormány "végletes reakcióját" akkor, amikor több ezer román a diaszpórából csak azt szeretné, hogy meghallgassák őket.

"Miért nem akarja meghallgatni saját népét, melyek azok az értékek, amelyek saját kormánya mögöt húzódnak, mitől fél?" – kérdezte a képviselő. Integritást, jobb jövőt akarnak saját országukban - tette hozzá Pons, kiemelve: a román kormány vagy meghallgatja a Európai Parlamentet, az Európai Bizottságot, saját népét, vagy ignorálja a demokratikus ellenőrzési formákat.

 

11:22

Dăncilă: ki írta ezeket a jelentéseket?

Viorica Dăncilă kapott szót. Kijelentette: tiszteli a jelenlévőket, és ugyanezt a tiszteletet kéri Románia számára is. A román miniszterelnök azt mondta, tisztességes igazságszolgáltatási rendszerre van szükség, mégpedig az állampolgárokért. 

Sok minden szerepelhet a Romániáról szóló bizottsági jelentésekben, és ez rendben is van – jelentette ki. "De én még nem olvastam  semmit arról, hogy lábbal tipornánk az emberi jogokat, és a titkos megállapodásokról sem írtak, amelyeknek köszönhetően a a hírszerzés milliókat hallgatott le a korrupcióellenes küzdelemre hivatkozva" - fogalmazott.

A kormányfő feltette a kérdést: ki írta ezeket a jelentéseket, ki volt olyan hanyag, hogy kihagyta ezeket a részleteket, miért tartották vissza ezeket az EU-s képviselőktől? Dăncilă hangsúlyozta: vissza kell adni az igazságszolgáltatás függetlenségét, a kormány pedig jóhiszeműen jár el, és figyelembe veszi a Velencei Bizottság ajánlásait. A tüntetőkkel szembeni erőszakról azt mondta: a demonstráció résztvevői is erőszakosak voltak, épületeket akartak elfoglalni, és nemrég több nyugat-európai országban is történtek hasonlók, mégsem indítottak eljárást velük szemben.

11:15

Keveseket érdekel a vita, alig vannak a teremben

Elkezdődött a vita, alig néhány perces késéssel. Egyelőre alig vannak a teremben.

Bogner-Strauß Juliane osztrák politikus szólal fel elsőként. Azt mondta, nagy figyelemnek kell kísérnie a jogállami normák helyzetét Romániában. A bukaresti hatóságok és az Európai Bizottság (EB)  közötti eszmecsere folytatódik - tette hozzá a politikus.

Frans Timmermans, az EB első alelnöke úgy fogalmazott: meg kellett vizsgálniuk, hogy a bukaresti intézkedések milyen hatással járnak majd, ezt követően indítottak el beszédet a romániai  hatóságokkal. Más országok esetében is így járnak el, emelte ki. Emlékeztetett: a a román parlament nem válaszolt az ajánlásokra, amelyeket az EU-s intézmények megfogalmaztak Románia számára.

Timmermans úgy fogalmazott, aggodalommal figyelik, hogy mi történik az országban, és visszalépést tapasztaltak. Ez szerinte gyengíti a román állam helyzetét az EU-ban. Ha nem történik változás, lépéseket kell tenni, hiszen meg kell tenni mindent azért, hogy a tagállamok betartsák az EU-s jogszabályokat. Romániának vissza kell térnie az eredeti reformokhoz - figyelmeztetett.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?