Vizsgálják a genovai hídomlás okait

A genovai autópályahíd először meghajlott, s ezt követően omlott össze – közölte Roberto Ferrazza, a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke a sajtóval a vizsgálat első eredményeiről adott nyilatkozatában. Hozzátette, hogy a szerkezet leszakadásához vélhetően több tényező együttes hatása vezetett.

Ferrazza, Liguria tartomány közmunkaügyi tanácsosa vezeti az olasz infrastrukturális és közlekedési tárca által felállított vizsgálóbizottságot, amelynek tagjai vasárnap végezték az első helyszínelést a genovai híd roncsainál. Vasárnap esti közlése szerint a jelenlegi adatok arra utalnak, hogy a Morandi-híd összeomlását vagy egy feszítőkábel elszakadása okozhatta, vagy a szerkezet egyik betontalpának meglazulása, esetleg elmozdulása. Olasz sajtóinformációk szerint a híd közeli biztonsági kamerák is a híd tartókábeleinek elszakadását rögzítették.

Ferrazza véleménye szerint a híd először "elfordult, meghajlott és utána omlott le". Elmondta, ezt bizonyítja, hogy a híd vasbeton elemei zuhanás közben 180 fokos szögben megfordulva értek földet. Azt mondta, hogy a híd kilencedik pillére feletti ferde kábel szakadhatott el, ami a hídtest, majd ugyanennek a pillérnek is omlását okozta. Ha viszont a híd betontalapzatától indult az omlás, akkor ez először szintén a kábelt szakította el, majd a pillért dönthette le. A szakértő szerint az esetleges "szakadást" az 51 éves híd elavultsága, az időjárás okozta szennyeződés - például a tenger közelsége miatti sólerakódás -, valamint az utóbbi években megnövekedett járműforgalom is okozhatta.

A Morandi-hídon évente több mint 25 millió gépjármű haladt át - a harminc évvel ezelőtti forgalom négyszerese. A vizsgálóbizottság vezetője kijelentette, hogy a híd veszélyességére korábban semmi nem utalt. A hidat használó autósok szerint ez nem felel meg a valóságnak: a sajtóban közölt beszámolóik szerint köztudott volt, hogy a híd "recseg és mozog", az autósok akárhányszor átkeltek a hídon, alig várták, hogy a végére érjenek.

A hídomlás okait és felelőseit kereső Francesco Crozzi genovai főügyész az olasz sajtóban hatalmas tragédiának nevezte a történteket. Hozzátette: az emberek biztonságát nem lehet magántársaságokra bízni.

 

Olaszországban a mintegy 6500 kilométer hosszú sztrádahálózat szakaszait majdnem kivétel nélkül magánkézben levő társaságok üzemeltetik a római közlekedési tárcától kapott koncesszió értelmében. A sztrádahasználat majdnem mindenhol fizetős, az üzemeltetők a bevétel mintegy felét fordítják karbantartásra. A leomlott genovai hidat üzemeltető Autostrade per l'Italia társaság koncessziós joga 2047-ben jár le.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?