A vasárnapi magyarországi népszavazás óhatatlanul eszünkbe juttatja a tucat évvel ezelőttit, a hasonlóságokat az akkori hangulattal, kampánnyal. De felidézi a traumát is, amelyet nekünk, erdélyi magyaroknak már a felvetésével okozott: „kellünk-e, vagy nem kellünk” az anyaországiaknak, kapunk-e (legalább lelki) „menedéket”, „befogadnak-e”? Akkor voltak, akik velünk riogattak, egyesek számára mi voltunk azok, akik „el akartuk venni a magyarok munkáját”. 2004. december 5-én a referendum érvénytelennek bizonyult: a nyolcmillió szavazóképes magyar állampolgárból voksolt hárommillió. Tehát voltaképpen a magyar szavazók akaratán bukott meg a kettős állampolgárság lehetősége; miután korábban, századunk legelején az első Orbán-kormány is még az európai normákkal ellentétesnek, ezért elvetendőnek tartotta a megadását a határon túli magyarok számára. (Mellesleg ezzel okafogyottá téve az RMDSZ sikeres, bár kétszázezernél is több aláírás után leállított, befejezetlen gyűjtését. Az is előzménytelen, „történelmi jelentőségű” akaratnyilványítás volt...)

Most a referendumon a következő kérdésre kell válaszolniuk a szavazóknak: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Másképpen: „kellenek-e vagy nem kellenek” a menedékkérők a magyaroknak? A kérdésre azonban ebben a formájában lehetetlen érdemi választ adni, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az Európai Unió nem „írja elő” a „kötelező betelepítést”! Tehát mindegy, hogy „mi” akarjuk vagy nem akarjuk, a válaszunk nem lehet releváns – ugyanis „ő”, az EU sem (ezt) akarja! Mintha valaki azt kérdezné: „Akarod-e, hogy az EU adjon egy pofont?” Nem akarom, nem akarhatom, de ő sem akarja…. Tehát a felvetés hamis, erősebb kifejezéssel: hazugságot tartalmaz, függetlenül minden utólag beleértett/beleérthető további jelentéstől. Egy népszavazás kérdésének pontosnak, egyértelműnek kell lennie, nem olyannak, aminek jelentésén vitatkozni lehet, konnotációkat lehet belemagyarázni. Ha a jónép nem is, a politikusok ezt tudhatnák.

A kvótával az EU-nak a menedékkérések áthelyezése a célja, hogy némileg tehermentesítse azoknak az országoknak a hatóságait, ahol nagyon sokan várnak kérelmük elbírálására. Az áthelyezés valóban kötelező elosztási kvóták alapján történik, illetve történnék. Magyarországra eszerint 1294 ember menedékkérelmének az elbírálása, majd kedvező döntés esetén a befogadása jutna. Az áthelyezés még csak azt sem jelenti, hogy a kérelmezőnek nemzetközi védelmet kell biztosítani! A fogadó ország hatóságai a menekültügyi eljárás során döntik el, hogy a kérvényező jogosult-e bármilyen oltalomra, és ha igen, akkor milyen státusz illeti meg: menekült-, oltalmazotti vagy befogadotti státusz. Az Európa Tanács határozata leszögezi, hogy csak olyan állampolgárságú kérelmezők vehetnek részt az áthelyezési programban, akik esetében a megelőző egy év során a menedékjog iránti kérelmek legalább 75 százalékát elfogadták az EU-ban. A döntés megszületésekor ennek a feltételnek csak a szíriai, az iraki és az eritreai menekültek feleltek meg. Tehát népszavazás fő kérdésére nem adható megfelelő válasz (igen vagy nem), mivel burkoltan valótlan állítást tartalmaz: az EU nem írhatja elő és nem is akarja előírni a „kötelező betelepítést”. Amit viszont tényleg mindenki eldönthet a saját fejével: sok-e vagy kevés a szóbanforgó 1294 menedékkérő.

Az európai menekültválságot csakis az Európai Unió oldhatja meg. Már az idén hatvanöt éves Menekültügyi Egyezmény megállapítja, hogy a menekültprobléma nemzetközi léptékű kérdés, ezért fontos a kezelésében a nemzetközi együttműködés, valamint hogy az államok megosszák egymás között a terheket. .A nemzetállami elképzelések már azért is eleve kudarcra vannak ítélve, mert az Európai Unióban a tagállamok és az Európai Parlament által közösen elfogadott jogszabályokat semmmi – sem referendum, sem nemzeti parlamenti döntés – nem írhatja felül. Tehát érvényességétől vagy érvénytelenségétől, eredményességétől vagy eredménytelenségétől függetlenül a vasárnapi népszavazásnak nem lehet semmilyen közvetlen jogi következménye. Mondhatjuk úgy is: ez a referendum jogi értelemben tét nélküli. Hogy akkor mégis miért a költséges kampány, a stressz, a gyűlöletkeltés, a lojalitási teszt, illetve számonkérés? Bizonyára van rá magyarázat mindkét oldalon, erről sokat olvashatni. De maradjunk a tényeknél.

Tény például – és jóelőre tudnunk kell róla –, hogy megoldás sok pénzbe kerül. A tranzitországok, fontossági sorrendben: Törökország, Görögország, Olaszország, egyes balkáni államok stb. (érdemes lenne ránézni a térképre, mielőtt feltevésekbe bocsátkoznánk vagy „tanácsokat adnánk” menekülteknek és másoknak!) egyszerre vannak nehéz helyzetben, mert a humanitárius válsághoz közeli állapotokat kell kezelniük, ugyanakkor „zsarolási potenciál” birtokában, hisz úgymond megkérhetik és meg is kérik az árát, nem ingyen és jókedvükben tartják-teszik-veszik a szerencsétlen földönfutókat. Kitől kérik meg az árát? A legfőbb érdekeltektől, a célállamoktól, röviden és közvetlenül: a szolidáris Európai Uniótól. Elsősorban az EU joga és kötelessége a menekültválság kezelése, a menekültek megsegítése, a menekültáradat megfékezése. Az EU pedig – „kormánya”, az Európai Bizottság révén – nyilvánvalóan a saját büdzséjéből veszi a pénzt. Létező alapokból, amelyekből más országokat támogatott volna – olyanokat például, amelyek most „saját megoldásokat” alkalmaznak, kivonva magukat a közös megoldásokból, kiadásokból, részvételből, áldozathozatalból.

Az Európai Bizottság 2015–16-ban eddig összesen 15 milliárd eurót költött az uniós költségvetésből a menekültválság kezelésére, a tagállamok erőfeszítéseinek támogatására. Ennél jóval magasabb lehet az összeg, amit a tagországok tengeri mentésre, határvédelemre, a menedékkérők nyilvántartásba vételére, ellátására, majd a befogadottak lakhatására, szociális juttatásaira, integrációjára fordítanak. Ezekről a költségekről nem állnak rendelkezésre összesített adatok. Az Európai Bizottság idén tavasszal közzétett gazdasági előrejelzése szerint 2015–16-ban a menekülthullám által érintett országok pótlólagos pénzügyi terhei meghaladhatják a GDP-jük 0,1–0,6 százalékát. Svédországban, ahol a legmagasabb az egy főre jutó menedékkérők száma az EU országai közül, ez az összeg elérheti akár a GDP 0,9 százalékát. Magyarországon az előrejelzés a GDP 0,1 százalékára teszi a menekültválság költségvetési hatását.

Fontos friss intézkedésről számolt be a hét elején a nemzetközi sajtó: októbertől már kártyán juthat 350 millió euróhoz az a csaknem hárommillió szíriai menekült, akik Törökországban kerestek menedéket a polgárháború elől. Ezt a török kormányfővel Ankarában tárgyaló, humanitárius ügyekért felelős EU-biztos, Hrisztosz Sztilianidesz jelentette be. A pénzt az EU adja a Törökországgal megkötött márciusi, hatmilliárd eurós megállapodás keretében, bízva abban, hogy így csökkenni fog az Európára nehezedő migrációs nyomás. Sztilianidesz szerint a döntés példa nélküli válasz a példa nélküli krízisre. A menekültek szabadon elkölthetik a segélyt, ez jót tesz a török gazdaságnak is. A pénzt – havonta 100 török lírás (mintegy 150 lejnyi) összeget – nem csak élelmiszerre, oktatásra, szolgáltatásra használhatják fel kártyás fizetéssel, de a bankautomatákból készpénzként is felvehetik.

A vasárnapi magyarországi „kvótareferendum” nekünk, erdélyi magyaroknak kevésbé okoz traumát, mint a tizenkét évvel ezelőtti. Tudjuk, hogy Erdélyt nem fogják elözönölni a „migránsok”, és ha nem is vagyunk teljesen biztosak benne, van okunk remélni, hogy már „kellünk” az anyaországiaknak. Ám erkölcsi és lelki károkat, nemzetközi hitelvesztést okozhat a népszavazás körüli gyűlöletkampány Magyarországnak és a világ magyarságának. Hogy kit miben erősíthet me g (már ha nem lesz érvénytelen), meglátjuk. Arról pedig, hogy „mire kellünk” a magyar kormánynak, megoszlanak a vélemények. Demográfiai tartaléknak? Munkaerőnek? Szavazógépnek? Nagyon hosszan nem sorolható, és szerencsére nem is kell – erről már nem lehet népszavazást kiírni.

Feljegyzéseim fő forrása (miként megfigyeléseim szerint, bár bevallatlanul, a másokéi) a nol.hu cikke, felhasználtam a Wikipédiát és más kútfők adait is. Fontosnak tartottam a fogalomtisztázást, a pontos jelentések használatát. Erre irányuló dokumentálódásom során született az alábbi kis FOGALOMTÁR.

A menekültkérdés egyáltalán nem újkeletű. Összefügg más globális gondokkal: a túlnépesedéssel, a politikai és fegyveres konfliktusokkal, a klíma- és környezeti problémákkal, az élelmezési válsággal, az energiaválsággal stb. Ezek erősítik egymást, és bármelyikük akuttá válása elvándorlásra kényszerítheti az embereket. A menekültek és oltalmazottak védelemre jogosultak, jól meghatározott jogaik megsértése következményekkel jár.

Menekült. Az 1951-es genfi egyezmény értelmében olyan, a származási országán kívül tartózkodó személy, aki megalapozottan fél attól, hogy származási országában üldözés érné faja, vallása, nemzetisége, politikai véleménye vagy egy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatt, és saját állama védelmét nem tudja igénybe venni, vagy az üldözéstől való félelmében nem veheti igénybe.

Oltalmazott. Az, akit nem „személyes” ok (vallás, politikai vélemény) miatt fenyeget üldözés a hazájában, hanem az általánossá vált magas fokú – például háborús, polgárháborús – erőszak elől kellett menekülnie.

Illegális migráns. Az, aki illegálisan lépi át a határt. Egyes politikusok szerint „az illegális határátlépés bűncselekmény, ami ellen fel kell lépni”. Ez azonban csak 1949 és 1989 között, a kommunista rendőrállamban volt így. 1990 óta a tiltott határátlépés csak akkor bűncselekmény, ha fegyveresen követik el, egyébként csupán szabálysértés, de a védelemre jogosultak esetében az sem.

Menedékkérelem. Mindenkit megillet a jog, hogy menedékkérelmet nyújtson be akkor is, ha papírok nélkül vagy/és a zöldhatáron át érkezett. A menedékkérő mindaddig nem tekinthető szabálysértőnek, amíg véglegesen el nem dől, hogy nem jogosult védelemre. Az EU-ban soha nem volt szó arról, hogy bármely országnak kötelessége lenne védelemre nem jogosult személyeket, tehát illegális bevándorlókat letelepíteni. A Magyarországon elbírált menedékkérelmek kilenc százalékában született 2015-ben pozitív döntés. Az EU-s átlag negyvenöt százalék, noha a kérelmek többségét ott sem fogadják el. Korlátlan és ellenőrizetlen befogadásról tehát az EU-ban szó sincs.

Menekültügyi őrizet. Bűncselekményekkel senki által nem vádolt menedékkérők (köztük gyerekek) fogva tartása, gyakran börtönkörülmények között, mintha bűnözők lennének. Ennek a magyarországi gyakorlatnak a jogellenességét a strasbourgi bíróság minden esetben megállapította, amikor ezzel kapcsolatos beadvány érkezett hozzá.

Népszavazás. Jogi kötelezettség szerint lehet 1. Ügydöntő népszavazás (az eredményes ügydöntő népszavazással a nép kifejezi az akaratát, jogilag ez köti a közhatalmat; a kötelező népszavazás mindig ügydöntő), vagy 2. Véleménynyilvánító (konzultatív) népszavazás (nem köti jogilag a közhatalmat, de a választópolgárok azonosuló vagy elutasító véleménye befolyásolja döntése tartalmát).

Az országos népszavazás akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott. Eredményes országos népszavazásról pedig akkor beszélhetünk, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. Általában nem lehet kiírni népszavazást a hatályos nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségek ügyében.

Humanitárius katasztrófa. Olyan esemény, amely kollektív – nagyobb embertömeget érintő – stresszhelyzetet vált ki, mert bekövetkezése során az adott közösség tagjainak számottevő része veszélybe kerül, illetőleg veszteségeket szenved el. A humanitárius katasztrófa nem a puszta fenyegetés, hanem az, ami ténylegesen pusztít, károkat okoz egy közösségnek: természeti okokból (aszály, vihar, cunami, erdőtűz, földcsuszamlás, földrengés, vulkánkitörés), baktériumok vagy vírusok okozta járványok következtében (pestis, kolera, lepra, hastífusz, vérhas stb.; himlő, malária, sárgaláz, influenza, kanyaró stb.), ember által (háború, éhínség stb.)

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) 1950. december 14-én hozta létre az ENSZ Közgyűlése. A Főbiztosság elsődleges feladata a menekültek jogainak és jólétének védelme, ennek érdekében a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi intézkedések irányítása és koordinálása, valamint a kapcsolódó problémák megoldásal. Célja biztosítani, hogy mindenki szabadon élhessen a jogával, hogy más országban menedéket vagy menekültstátuszt kérhet, onnan bármikor, önként hazatérhet, beilleszkedhet a helyi közösségbe, vagy tovább utazhat egy harmadik országba. Az UNHCR mandátuma a hontalanok támogatására is kiterjed. Az UNHCR mintegy százharminc országban dolgozó több mint nyolcezer munkatársa nap mint nap emberek tízmillióinak nyújt segítséget, új életlehetőséget szerte a világban, akiknek többsége menekült, illetve belső menekült (saját országán belül otthonát elhagyni kényszerült személy); milliós nagyságrendű a hazatérők, a hontalanok és a menedékkérők száma. Működésének első évében az UNHCR 300 ezer dollárból gazdálkodott, 2012-ben a szervezet éves költségvetése megközelítette a 3,6 milliárd dollárt, mára feltehetően ennél jóvel több. A szervezet az évek során két Nobel-békedíjat nyert. Az ENSZ tizedik Menekültügyi Főbiztosa, a portugál António Guterres (2005 óta vezette a Hivatalt, 2010-ben újraválasztották a következő ötéves időszakra) az ENSZ-főtitkári cím egyik esélyes várományosa.

Menekültügyi Egyezmény. A menekültek védelmét célzó nemzetközi törvények, egyezmények és irányelvek összessége, a menekültek jogállását szabályozó legfontosabb, az ENSZ által 1951-ben elfogadott dokumentum. Az egyezmény meghatározza azokat a kritériumokat, amelyek alapján valaki menekültnek minősül, valamint definiálja, hogy milyen jogvédelem, támogatás és szociális jogok illetik meg a menekülteket az egyezményt aláíró államokban. Az egyezmény egyik legfontosabb rendelkezése egyértelműen leszögezi, hogy a menekültek nem küldhetők vissza abba az országba, ahol üldöztetésnek lehetnek kitéve. Az egyezmény meghatározza a menekültek kötelezettségeit is a befogadó állammal szemben, és leszögezi, hogy bizonyos kategóriákba tartozó személyek – például háborús bűnösök – nem kaphatnak menekültstátuszt.

Amnesty International. Az emberi jogokat védő legismertebb nemzetközi civil szervezet. Röviden nevezik Amnestynek vagy egyszerűen AI-nak is. Több mint három millió tagja és támogatója van, köztük magasan képzett jogászok, emberjogi aktivisták. A nemzetközi emberjogi szervezetek területén az Amnesty rendelkezik a legrégebbi múlttal és legnagyobb elismertséggel, sokan tekintik a teljes emberi jogi mozgalom etalonjának. A szervezet célja, hogy „kutatásokat végezzen és cselekvésre ösztönözzön annak érdekében, hogy megakadályozza és megszüntesse az emberjogi visszaéléseket, és igazságot vívjon ki azoknak, akiknek a jogai csorbultak”. Az Amnesty felhívja a figyelmet az emberjogi visszaélésekre, és kampányol a nemzetközi jogoknak és normáknak való megfelelésért. Azokra a kormányokra, amelyek teret engednek a visszaéléseknek, a közvélemény mozgósításával gyakorol hatást. A szervezet 1977-ben elnyerte a Nobel-békedíjat a kínzásellenes kampányáért, majd 1978-ban az Egyesült Nemzetek emberi jogi díjával tüntették ki. Az Amnesty International legújabb jelentése (amelyet kivonatosan lapunk is ismertetett) élesen elmarasztalja Magyarországot a menekültekkel, menedékkérőkkel szembeni jogsértő magatartása miatt.