Kicsi kutya nagytól tanul, a helyi pártelnök pedig a Főnöktől. Tőkés László roppant konfrontatív alkat, így logikusnak tetszik, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) gyűjtőhelye lett a balhét kereső alakoknak. E jelenséget a régi rómaiak a következő mondásba sűrítették: similis simili gaudet, Móricka pedig így fordította le: simlis a simlisnek örvend.

Erőt kell mutatni, mondotta Nagy Magyar Vezér, így nem csoda, hogy Lakó Péterfi Tündét serény kis csapat „kísérte el a November 7. lakónegyedi piacra, hogy segítsenek a kétnyelvű termékfeliratok szétosztásában” – nyilatkozta Jakab István városi párttitkár. (Népújság, 2013. okt. 5.)

Az esetről – mármint arról, hogy L. P. T. kétnyelvű „termékfeliratokat” osztogatott – az ETV és a Duna Tévé is beszámolt, merthogy a serény kis csapatban tévéoperatőr és riporter is volt. Ha kivonulunk, akkor vonuljunk, hadd legyen füstje is, ne csak lángja.

Jakab István – az újság összefoglalója szerint – „sértőnek nevezte, hogy a piacigazgató saját doméniumaként kezeli a piacot, mintha minden, ami ott történik, az ő jóindulatán múlna, ő dönti el, mi törvényes, mi illegális”. Konfrontatív szemszögből ez így látszik. Ha nyugodtan leülünk és végiggondoljuk a dolgot, akár kognitív úton is levezethetjük azt, amit egy gimnazista diák is tud: a piacfelügyelőség jogi személy, amely vagy a városi tanács, vagy a polgármesteri hivatal (vagy más hasonló intézmény) mellett működik, zárt területen, bizonyos szabályozások szerint. A szabályokat vagy ők, vagy a felsőbb szervek határozzák meg, s ez az akta valamely iratgyűjtőben megtalálható. Ha Jakab István a szálak felcsévélését az elemi logika sorrendjében kezdte volna, akkor megkereshette volna a piacfelügyelőségi irodát, s elkérhette volna a piacok működésére vonatkozó összes előírást, amelyek alapján írásos panaszt tehetett volna. Ugyanott megtalálta volna a termékismertető szövegmintát, amely korábban is létezett (attól függetlenül, hogy ő látta-e vagy sem), s amelynek az első sorában föl kellett tüntetni azt, hogy a pultra tett zöldség vagy gyümölcs milyen országból származik („ţara de origine”), mert a Fogyasztóvédelmi Főmufti ezt így határozta meg. Ez a szokás megmaradt, a termékek árcéduláján ez az információ általában ott van. A szóban forgó piacon vásárolok, s állítom, hogy ezzel nincs baj.

Valóban nem minden árus írja ki a termékek nevét, de szerintem ez nem okoz gondot, tekintve, hogy a vásárlók általában felnőtt emberek, akik meg tudják különböztetni a karfiolt a karalábétól. S ha nem, akkor megkérdik az termelőt vagy az árust: „Mongyamá’, kedvesem, dinnye ez vagy éretlen paradicsom?”

Az EMNP másik vezető egyénisége így határozza meg a termékazonosító cédulák funkcióját: „a lakosság vásárlási kedvét kell meghozzák ezek a feliratok”. Ravasz róka vagyok piaci ügyekben, de ilyen szép meghatározást még nem olvastam. Elmondom, bár restellem: a vásárlási kedvemet nem a felirat hozza meg, hanem az áru minősége (állag, frissesség) és ára. Konzervatív vásárlói attitűd, bocsásson meg érte az EMNP vezérkara.

Jakab István szerint a rendőrség jogtalanul büntette meg a szóban forgó hölgyet, „hiszen a 137-es törvény értelmében senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés amiatt, hogy esélyegyenlőséget kér, kéri a jogait”. Ez igaz, de a jogkérésnek megvannak a szabályai, s ha azt nem előírás szerint teljesítik, akkor büntetés lesz belőle. Tapasztalatlan még a párttitkár úr, de majd csak megtanulja. Az 1500 lejes büntetés a tandíj első részlete.