Nem újdonság, hogy a világ a feje tetején áll. Csak az aktuálpolitikai kérdéseket áttekintve is érezhető ez: a világ – még – leghatalmasabb országában két szenilis öregúr között folyik a „harc” az elnöki tisztségért, a mögéjük felsorakozó, magát tévesen sajtótermékként azonosító propagandagépezet pedig úgy riogat, mintha nem volna holnap. Az egyik oldalon az a narratíva, hogy el fogják csalni a választásokat a demokraták, a másikon pedig az, hogy Trump nem mond le a hivataláról akkor sem, ha veszít.

Kínosabb ez az egész, mint bármelyik gruppen-hecces erőlködés.

A világot egy járvány bénítja le, hatalmas erőfeszítéseknek köszönhető, hogy nem hullunk, mint a legyek – a nép fele pedig jobban hisz a facebookos mémeknek, mint a szakembereknek, és úgy visszhangozza a gyíkemberezéseket, mintha legalább két doktorija volna virológiából.

És így tovább.

Témámra térve, maradva a feje tetejére állt világnál: Mark Zuckerberg még mindig szabadlábon. Ez pedig nem helyes. A „világ leghatalmasabb főszerkesztője” halmozza a bűnöket, amelyeket nem szabadna elnézni neki. A védettségét az a bizarr konstelláció adja, hogy a korporációk sokkal hatalmasabbak bármelyik államnál. Nincs ellenük védelem.

Ezért is fenyegethette meg a cég Ausztráliát, hogy amennyiben elfogadnak egy bizonyos törvényt, az országból többé nem oszthatnak meg híreket a Facebook és Instagram felhasználói. „Bolsevik tempó”? Neoliberális tempó.

A törvénytervezet egyébként azt szabályozná, hogy a Facebook fizessen a platformján megosztott hírekért – a vállalat ugyanis abból profitál, amit mások „termeltek ki”. Ez persze a kapitalizmus alapja, de olyan méreteket öltött, amelyek már elviselhetetlenek.

(Nem szólva a Facebook megannyi bűnéről: egyre nyíltabb cenzúra, a személyes adataink eladása, megfigyelés, a viselkedésünk befolyásolása és így tovább.)

Nem emlékszem, hogy mikor írtak ki utoljára szavazásokat a Facebook vezetéséről. Ausztráliában senki nem szavazott rá, mégis nagyobb hatalma van, mint a megválasztott vezetésnek. Jól állunk, nem? Van még ember, aki nem röhög, amikor demokráciáról beszél?

És ha már így nevetünk kínunkban, Zuckerbergről jut eszembe, hogy Julian Assange még mindig börtönben ül. Az ügy meglehetősen zavaros. Mint azt mindenki tudja, Assange bűne, hogy az Egyesült Államok háborús bűneit közzétette. Ezt követően a londoni equadori követségen tartózkodott 2012-2019 között, rejtélyes okokból azonban lemondott az ország a további védelméről, így aztán szó szerint kihurcolták Assange-ot az épületből. Azóta – rossz körülmények között, jogfosztottan, leépülve és életveszélyben – börtönben ül, jelenleg pedig az a kérdés, hogy az Egyesült Államokba szállítják vagy sem. Az újabb tárgyalássorozat hétfőn kezdődött meg.

Ahogy arra Nils Melzer, az ENSZ kínzás elleni különleges jelentéstevője rámutatott, Assange ugyan feltárta a kínzásokkal kapcsolatos ügyeket, de a bűnösöket senki nem vonta végül felelősségre – őt viszont több büntetőüggyel is terhelték az USA és szövetségesei. Az útlevelét egy éjszaka alatt vonták be, azonnali tárgyaláson fegyházbüntetésre ítélték, az ügyvédeinek nem adtak időt, hogy felkészítsék a tárgyalásra.

A továbbiakban sem kapta meg a legalapvetőbb jogokat sem, amelyek a nyugati államok önigazoló mítoszai szerint mindannyiunknak járnak: nem találkozhatott az ügyvédjével, nem lehettek nála a szükséges dokumentumok, az elmúlt hónapokban elszigetelve tartották fogva, és minden jel szerint súlyos hatásai voltak a pszichológiai kínzásának.

Mert feltárta a háborús bűnöket. Vagy ahogy Melzer fogalmazott: „Bűnné válik elmondani az igazat”.

Nem nehéz mérlegelni. Az egyik oldalon egy antidemokratikus főcenzor szabadlábon van, aki megteheti, hogy egy egész országot zsarol, amennyiben a demokratikusan megválasztott kormánya egy törvényt elfogad. A másik oldalon a háborús bűnösöket leleplező újságíróra minden jel szerint a kínzás és halál vár. 

Amíg még szabad, addig tiltakozzunk.