„Egy civilizált, modern és kiművelt Romániában az etnikai kérdésen túl kell lépni, és úgy vélem, hogy ez a kérdés már nem kellene időszerű legyen”. (Dan Barna, Marosvásárhely, 2019 szeptembere)

Szólásra emelkedett a hétvégén Dan Barna, frissen felkent USR-elnök, ezúttal azonban államfőjelöltként próbálta bebizonyítani azt, hogy ő a vadimi kondicionálás későn érő gyümölcse. Eddig úgy tűnt, hogy alaposan átrágta magát Cioloș barátjával együtt az üdvösségtanon, és megértette a lényeget: a minden maszlagra vevő erdélyi magyaroknak is kell ígérni valamit – sikerült is meggyőznie többeket. Anarchoidi jólfésültségével azt próbálja eladni egy jó ideje, hogy jómaga a politika fölött áll, amolyan demiurgoszként képes felülről szemlélni a rendszert, látja a hibáit, és nála a szervízkönyv, alkatrészestől. Az elmúlt 48 órában hitkérdéssé vált, hogy Dan Barna baromságot mondott vagy a Romániában élő valamennyi nemzeti kisebbség (közösség) névében szólt. Vattafák? Trianon ide vagy oda, él itt egy elég népes közösség, amelynek tetszik nem tetszik, van pár száz, „jobb esetben” néhány ezer éves múltja (lásd pl. a héber kultúrát), és tetszik nem tetszik, nem „olvadt el” a többség egyik eddigi beolvasztási kísérletétől sem. Van nálunk is nagymagyarkodó suttyó, sajnos nem is egy, nem is vagyunk büszkék rájuk, és létük nem jelenti azt, hogy valamennyien azon izmozunk, hogy melyik nemzet a „menőbb”, vagy melyik a – neadjisten – korábban ide érkezett.

Még nem ég senki bűnbakkereső lázban, de arról azért nem szabadna elfeledni, hogy a nagy hazafiság nem mindig párosul kulturális szempontból helyesnek ítélhető magatartással mifelénk. Klaus Iohannis, ahogy kezdett felfelé kúszni az ázsiója a politikai piacon, első dolga volt románosítani a nevét (Johannis–Iohannis), hogy ezáltal is belesimulhasson a tájba – mondjuk, ő tudja, miképpen éli meg szász eredetét, miképpen viszonyul szász kultúrájához, miképpen értelmezi azt... De a nyilatkozataiban következetesen „dragi români”-nek nevezi a népét, nem beszél nemzeti hovatartozásról, csak hazafiságban, állampolgárságban gondolkodik – amit mindenek fölé helyez. Ismerjük mi bizony ezt a nemzetállam-koncepciót, szenvedtünk is valami nagyon hasonlótól eleget nem is olyan rég, egy „átkosnak” is nevezett politikai rezsim alatt, és meg is tanultuk bizony, hogy a kulturális homogenizációs kísérletek leginkább az őshonos, de kisebbségi sorsba kényszerült közösségeket bántják a leginkább. És lám: valami hasonló, a kulturális gyökereket sokadrangú kérdésként kezelő, az államnemzet és a nemzetállam kérdését az eredet és annak megélése fölé helyező mantrája lett újabban Dan Barnának is, a nagy hazafinak, aki feltette a szemellenzőt, amelyen keresztül Romániát európai országnak látja, megfeledkezve arról, hogy a nemzeti közösségek igenis azzal szembesülnek, hogy Románia nem európai ország, Románia nemzetállam (ahogy a térség többi országa is), hogy Romániában a kisebbségi kérdéseket igyekeznek a szőnyeg alá söpörni a hatóságok.

Lassan egy évtized után sem hozták létre az önálló magyar főtanszékeket a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, „ba dimpotrivă”, a Batthyáneum visszaszolgáltatását a hazafiasság akadályoztatja, az utcák és terek többnyelvű feliratozása csak elmélet, a marosvásárhelyi katolikus gimnázium létrehozását évekig akadályoztatta a nemzetállam…. És millió egyéb példa kerülne elő, ha lenne helyünk itt rá. De ugyanakkor az USR a kisebbségi jogok bővítését és (nem csak) szimbolikus gesztusokat ígért, azonban nem tudták és ezek szerint nem is akarták kiléptetni ezeket a pártprogramból. Nem vádolom magyarellenességgel Dan Barnát, csupán azzal, hogy egyáltalán nincs témában, „pártokon felülisége” olyan magasságokba emelkedett, hogy onnan a kisebbségek apró ügyeit, kultúránk megőrzésére, gyarapítására tett sajátos törekvéseinket mikroszkopikus méretűeknek látja, minket meg problémáink szándékos felnagyításával vádol. Csak épp azt nem mondja, hogy az, amiről mi beszélünk egyáltalán nem fontos, hisz ott a korrupció és a nepotizmus, ami a romlásba viszi az országot. És mindeközben csak épp sugallja, mostani kijelentésével, hogy „Gyerekek, nem árt óvatosnak lenni, a magyarokat addig engedjük magyarkodni, hogy egy szép nap arra ébredünk, hogy nemcsak kulturális autonómiát követelnek, hanem Erdély visszacsatolását is.” De ismétlem: ki tudja, mit is gondol ő...

Dan Barna azzal magyarázza a bizonyítványt, hogy pártjában úgy élnek és dolgoznak együtt a nemzetállam építésén a románok és a magyarok, mint a Vízözön utáni generációk egyesült emberisége a Bábel-torony építésén. Azt felejti el, hogy a Román Kommunista Párt struktúráiban is voltak magyar aktivisták, akik az ország- és a pártérdeket tartották szem előtt. És tudjuk, hogy mi volt az eredménye a közösségre nézve… Az USR-nek csak azért kellenek a magyar aktivisták, mert arra számít, hogy azok is tudnak szerezni néhány szavazatot az alakulatnak – ha azonban a román pártok ellenében kell kiállni egy kisebbségi/magyar ügyért, inkább a homokba dugják a fejüket ők is, mert tudják, hogy azzal, hogy nyíltan kiállnak a magyarok mellett, többet veszítenek, mint amennyit nyernek.

Vajon véletlen az, hogy Dan Barna pontfix Marosvásárhelyen ragadtatta el magát? Kijelentése és helyszínválasztása alapján megtanulta a történelemleckét: emlékszik arra, hogy 1990 májusában a Románok Nemzeti Egységpártja milyen üzenetet tolmácsolt Maros megyében – nem politikai, hanem nemzeti elvek szerint kell szavazniuk a románoknak. Az USR elnöke szerint az országérdek 2019-ben is azt kívánja, hogy – ha már a magyarok etnikai alapon szavaznak – a románok hagyják a francba a demokráciásdit és ne pártszimpátia, hanem a nemzeti opció szerint voksoljanak, hisz az országérdek (a magyarveszély!) mindenek előtt! Marosvásárhely ha úgy tetszik, az utolsó bástya, szimbolikus jelentősége van. Nem a polgármester nemzeti hovatartozása jelenti a problémát, hanem az, hogy az ún. „háttérhatalmak” számára nem a város fejlődése a fontos, hanem az, hogy ne a magyarok kezében legyen. Úgy léptek túl az etnikai kérdésen, hogy elképzelhetetlennek tartják, hogy magyar legyen a városvezető. Értsd: inkább legyen egy rossz városgazda, és legyen az ország legélhetetlenebb helyeinek egyike a város, mintsem hogy magyar legyen a polgármestere. Dan Barna marosvásárhelyi kijelentése a város magyarjainak is szólt: ne szavazzanak meg egy magyar polgármestert, ne dőljenek be az etnikai retorikának, hisz európai (!) mintaország (!) polgárai!

Pártelnök úr, államfőjelölt úr, csak most zúgtak be a kampánymotorok, később mire futja vajon még a pártos honfivérből?