Egyetértek a „szociáldemokrata” „pénzügyminiszterrel”: nem kell minimálbér. És legyünk következetesek: annyi egyéb van még, amit el lehet törölni.

Ilyen például bármilyen jog, ami a dolgozóknak jár. Ha ugyanis az az érv, hogy „a gazdaságnak” (ami végül is micsoda, kikért van, kik az aktorai?) jobbat tesz, ha a profit egyetlen zsebbe megy több helyett, akkor nemcsak a minimálbérrel lehet elérni ezt.

Így is pofátlanság már, amit a munkavállalóknak ad ez az állam. Például szabadnapokat és pofátlanul sok pihenési időt. Az emberek mást se csinálnak, csak henyélnek délutánonként, bámulják a tévét, és szidják a kormányt. Hétvégén meg aztán különösen elszabadul a pokol, még a délelőtti órákban is csak lézengőket látni, és alig dolgozik valaki. Ki fogja így kitermelni azokat a nagyszerű autókat és villákat a felsőosztálynak? Ha nem engedi az állam, akkor legalább teljes gőzzel folyhat a termelés. Nyolc óra? Minimálbér? Szakszervezet? Hát hol élünk, Szodomában?

Arra is oda kell figyelni, hogy az elszemtelenedő dolgozók mindenféle irreális igényeit is más fizeti ki. Villanyáram, fűtés, munkaeszközök? Kit terhel mindez? Aki dolgozni akar, fizessen! A munkahelyi biztonsági előírásokról nem is szólok, mert beleborzongok.

Tulajdonképpen már azt sem értem, hogy mi szükségünk van nyugdíjrendszerre, amikor pedig a közoktatásra és egészségügyi rendszerre gondolok, valósággal belebetegszik az ember abba, hogy a lusták is részesülhetnek belőle. Mi köze az államnak mindehhez?

Az államnak tehát nem dolga beleszólni a gazdaságba –  véli Teodorovici azzal a hévvel és meggyőződéssel, mint aki éppen most fejezett be egy 24 órás Thatcher-beszéd-maratont. Ebben egyetértek vele. Az államnak tulajdonképpen egyéb sürgős teendői vannak: megszavazni saját béreket, elosztani pozíciókat, ünnepelni száz évet és persze feszültséget szítani vallásra, bőrszínre, etnikai háttérre, szexuális és nemi identitásra való tekintettel.

Már csak az a kérdés marad, hogy ilyen vízió mellett mi szükség volna pénzügyminiszterre?