Elkészült a bejegyzett élettársi kapcsolat törvénytervezete, mutatjuk az előírásait

Liviu Dragnea PSD-elnök nem várt bejelentésének napjára időzítette az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba a hírt: elkészült az azonos és az eltérő nemű párokra is vonatkozó regisztrált élettársi kapcsolat törvénytervezete. Megnéztük, mit tartalmaz a tervezet.

Liviu Dragnea a Szociáldemokrata Párt országos politikai tanácsának hétfői ülésén meglepő bejelentést tett. „Meg kell vizsgálni a regisztrált élettársi kapcsolat törvényes lehetőségét, mert nem hagyhatjuk figyelmen kívül egy kisebbség helyzetét, nem tehetünk úgy, mintha az nem létezne” - mondta a politikus. Hozzátette, közvitát szeretne a kérdésben.

A Szociáldemokrata Párt országos politikai tanácsának hétfői ülésén a család fogalmára vonatkozó alkotmánymódosítási kezdeményezés volt a téma. Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes szerint "minden ezzel kapcsolatos számításból az derül ki", hogy a család meghatározásának módosításáról májusban írhatnak ki népszavazást. A Koalíció a családért a következő meghatározásra módosítaná az alkotmány 48-as cikkelyét: „A család egy férfi és egy nő szabadon választott házasságán, egyenlőségükön, a szülők azon jogán és kötelességén alapul, hogy felneveljék, oktassák és képezzék a gyermekeiket”.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács közleményben üdvözölte Dragnea bejelentését. Megkeresésünkre a testület elnöke, Asztalos Csaba közölte: a CNCD egy szakértői csoporttal karöltve elkészítette a bejegyezett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvénytervezetét, amelyet szerdán ki is küldtek a politikai pártoknak és a kormánynak.

Asztalos Csaba elmondta, informális találkozókat kezdeményeznek a politikai pártok vezetőivel, hogy bemutassák a javaslatot. A tervezetet azoknak kell felvállalniuk, akik törvénykezdeményezői joggal rendelkeznek: ezek leggyakoribb esetben a parlamenti pártok és a kormány. Arra a kérdésre, hogy előfordulhat-e, hogy senki sem vállalja fel a jogszabályjavaslatot, Asztalos elmondta: "Bármi előfordulhat ebben az országban, de Románia előbb vagy utóbb kénytelen lesz elfogadni egy ilyen tervezetet".

Hamarosan döntés születik az amerikai-román pár ügyében

Emlékeztetett, hogy az Európai Uniós bíróságának hamarosan ítéletet hoznak a Coman-Hamilton ügyben. Asztalos Csaba információi szerint az ítélet április közepére, végére várható. Az Európai Unió bírósága novemberben tárgyalta az ügyet, amelynek tétje: el kell-e ismernie Romániának az azonos neműek külföldön kötött házasságával járó jogköröket. Pontosabban: megfoszthat-e a román állam személyeket a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogtól csak azért, mert melegek?

A perben Melchior Wathelet főtanácsnok januárban ismertette az indítványát. Eszerint noha a tagállamok szabadságot élveznek abban, hogy engedélyezik-e vagy sem az azonos neműek közötti házasságkötést, nem akadályozhatják az uniós polgárok szabad tartózkodásához való joggyakorlást azzal, hogy az Európai Unión kívüli országból származó, azonos nemű házastárstól megtagadják az állandó tartózkodás jogát. A főtanácsnok véleménye nem köti a bíróságot, de a végső ítélet az esetek jelentős részében egybeesik vele.

Asztalos Csaba elmondta, a közelmúltban két olyan strasbourgi döntés is született (az egyik Olaszország, a másik Görögország ellen), amelyben kimondták, hogy azon országokban, ahol a házasságot csak a különnemű párok számára engedélyezik, kötelező módon biztosítania kell egy jogi státust az azonos neműek számára is. A döntés után mindkét országban bevezették a regisztrált élettársi kapcsolatot. "A mi elgondolásunk az volt, hogy egy szakmailag jól előkészített törvénytervezet adjunk át a politikai osztálynak. Ezt vagy előreviszik, vagy nem, ez az ő döntésük lesz. Mi mint intézmény a kötelezettségünket elvégeztük" - mondta Asztalos.

Mi áll a törvénytervezetben?

A tervezet, amely nem ad lehetőséget gyermekek örökbefogadására, illetve különböző megtermékenyítési programokra, az azonos és a különnemű párokra is vonatkozik. A javaslat szerint két személy a kapcsolatát akkor regisztrálhatja, ha betöltötte 18. életévét és nem házas. Anyakönyvezető előtt törvényesíthetik együttélésüket.

A tervezet gondol azokra is, akik nem beszélik a román nyelvet, vagy akik például hallássérültek. Ők hivatalos közvetítőt kérhetnek. A regisztrált személyek nem vehetik fel egymás nevét. A javaslat rendezi a vagyonmegosztást is.

A tervezet csak az különnemű párok esetében rendelkezik arról, hogy mi történik, ha gyermek születik az regisztrált élettársi kapcsolatban. Ilyenkor csak a különnemű párok kapnak szülői státust.

A javaslat lehetővé teszi a kölcsönös betegbiztosítást. Kimondja, ha az egyik fél elhalálozik, a másik fél hozzátartozónak, családtagnak minősül. Az egyik halála esetén jár a partnernek az örökösödési jog. Lehetővé teszi a tervezet az özvegyi nyugdíjat is.

A törvényjavaslat szerint a feleknek joguk van a szabad mozgáshoz és letelepedéshez, ezzel a tervezetet hozzáigazították a 2004/38-as európai uniós irányelvhez, amely kötelező és kimondja: az Európai Unió polgárai és családtagjaik jogosultak arra, hogy bármely uniós ország területén szabadon mozogjanak és letelepedjenek. A személyek szabad mozgáshoz való joga az EU egyik alapelve.

A törvénytervezet szerint az egyik fél jogosult a 3 napos szabadságra, ha társa súlyosan beteg vagy elhalálozik. A javaslat szerint öt napos szabadnap kérhető a kapcsolat bejegyzését követően. A tervezetet lehetővé teszi az eltartási jogot is. A jogszabályjavaslatban leszögezik, hogy Románia a külföldön kötött házasságot, regisztrált élettársi kapcsolatot bejegyezett élettársi kapcsolatként ismeri el azokkal a jogkörökkel, amelyet a jelen javaslat nyújt. 

 

 

 

Mi áll az indoklásban?

A hivatalos indoklás szerint az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint sok családforma létezik ma Romániában, ebből csak az egyik a férfi és a nő házasságán alapuló család. Éppen ezért azoknak az adófizető polgároknak is lehetővé kell tenni a törvény előtti egyenlőséget, akik nem férnek bele ebbe a modellbe. Élettársi kapcsolatban a 2002-es népszámlálási adatok szerint a lakosság 3,5 százaléka élt, szociológiai felmérések szerint ez mára 7-10 százalékra nőtt. Míg 2014-ben a gyermekek 31,2 százaléka született házasságon kívül, addig ez a szám 1993-ban csupán 17 százalékos volt.

Az indoklásban hivatkoznak arra a tavalyi alkotmánybírósági döntésre is, miszerint a családi életvitel fogalma nem korlátozható csupán a házasságon alapuló családra, hanem a de facto élettársi kapcsolatokat is magába foglalhatja. 

Megemlítik az emberjogi bíróság Ausztriára vonatkozó ítéletét, Olaszországra vonatkozó döntését, amely kimondja, hogy azon országokban, ahol a házasságot csak a különnemű párok számára engedélyezik, kötelező módon biztosítania kell egy jogi státust az azonos neműek számára is. Hivatkoznak a Coman-Hamilton ügyre és számos más nemzetközi döntésre, amelyek kimondják: az azonos neműeket is megilleti a jogegyenlőség.

Emlékeztetnek, hogy az uniós országok többsége elismeri a meleg párok jogait: Andorra (nem teljes jogú uniós ország), Ausztria, Belgium, Horvátország, Csehország, Dánia, Svájc, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Izland, Írország, Luxembourg, Nagy-Britannia, Hollandia, Norvégia, Portugália, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Szlovénia, Magyarország. 

Oana Bîzgan független parlamenti képviselő az élettársi kapcsolatot szabályozó törvényjavaslatot nyújtott be - tájékoztat az Agerpres. A tervezet nem egyezik azzal, amelyet a CNCD dolgozott ki a szakértői csoporttal karöltve. Oana Bîzgan javaslata értelmében a polgármesteri hivatalokon lehetne bejegyzetetni az élettársi kapcsolatot, és az eljárás nem igényelne pluszköltséget azok számára, akik hivatalossá óhajtják tenni párkapcsolatukat. Az indoklásban az áll, hogy a közös megegyezésből együtt élő pároknak jogot kell biztosítani a közös anyagiak védelmére, egymás képviseletére, öröklésre egyik fél halála esetén. Oana Bîzgan szerint diszkriminálja a házasság nélküli élettársi kapcsolatban lévő nőket és férfiakat az a tény, hogy bizonyos jogokat még mindig a házasság intézményéhez köt a törvény.

Kapcsolódók

Kimaradt?