Kóruskoncert zárta a pataréti gyerekeknek szervezett zenetábort

Péntek délután a kolozsvári unitárius templomban a pataréti gyerekek kóruskoncerten, hivatásos zenészek kíséretében mutatták be mindazt, amit az elmúlt héten a Music Camp International zene táborban tanultak. A körülbelül 11–16 éves roma gyerekek arcán a lámpaláz kevésbé, az öröm és a jókedv annál inkább tükröződött. A program részleteiről Péter Eszter, a zene tábor romániai igazgatója számolt be a Maszolnak.

A Music Camp International Romániában 20 éve működik, elsősorban, de nem kizárólag, a hátrányos helyzetű gyerekek számára szervezik, akik egy héten keresztül hangszerórákon és kóruspróbákon kóstolnak bele a zenélés örömébe. Lehetőséget kapnak kimozdulni a környezetükből, és a számukra valami teljesen újat kipróbálni. Olyan hangszerekkel ismerkedhetnek meg, mint például a klarinét, gitár, hegedű és az Orff-hangszerek, azaz a xilofon, metalofon, „farúdacskák”, rezonáns harangok. Az egyhetes tábort minden évben egy koncert zárja, ahol a gyerekek profi zenészekkel lépnek egy színpadra.

2014 óta a pataréti gyerekek számára is megszervezik a tábort. A Music Camp International romániai igazgatójától, Péter Esztertől megtudtuk: „a tábor hátrányos helyzetű gyerekeknek van kitalálva, de nem csak őket fogadjuk, mindig vannak megfelelő anyagi körülményekből érkező gyerekek is”. Hozzátette, a zenében ezek a különbségek eltűnnek, mindenki ugyanarról a szintről, szinte nulláról kezd.

A gyerekeket a táborban csoportokba osztják, amelyek kialakításakor fontos szerepet játszik az életkor. Körülbelül 11–16 éves gyerekekkel dolgoznak, hiszen az ennél fiatalabbak nem tudnának lépést tartani a munkaritmussal. Péter Eszter szerint a résztvevők kedvence inkább a hangszeróra, itt általában fegyelmezettebbek is, mint a kóruspróbákon – ez egyébként látszott is a kolozsvári fellépésen, a kórusdarabok alatt a gyerekek figyelme gyakran elkalandozott.

A szervezőknek és a patarétieknek is lépéselőnynek számított az elmúlt négy év rutinja. A gyerekek már bizonyos szabályokat megértettek, például tudták, hogy ha két próbáról hiányoznak, az olyan lemaradással jár, amit utólag nem tudnak bepótolni. Bár mindig a nyári vakációra tervezik a Music Camp-et, ezt idén augusztus közepe helyett júniusban, a szünidő első hetében szervezték meg. „Nem véletlenül van a vakációra időzítve, hanem azért, hogy legalább arra az egy hétre kihozzuk a gyerekeket abból a közegből. Az például soha nem merült fel, hogy Pataréten szervezzünk tábort” – nyilatkozta Péter Eszter. A tábort egyébként nem ottalvósként kell elképzelni, a Cantonului, Dallas, Colina (Coastei) és a szeméttelep lakóit minden reggel buszra ültették, és a tábor helyszínére, a kolozsvári Inocențiu Micu Görögkatolikus Teológiai Líceumba szálították, majd délután visszavitték őket Patarétre.

Péter Eszter öt éve önkénteskedik Pataréten a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság által. Arról, hogy jelenleg mit tapasztal a kényszerkitelepített pataréti családok körében, elmondta: „ezelőtt öt évvel egy szeméttelepről beszéltünk, most sajnos kettőről. Aminek én nagyon örülök, hogy kevesebb család és kevesebb gyerek van fent a szemeten. Amikor ezelőtt öt évvel kimentem a szeméttelepre, akkor legalább 45–50 család és 120–130 gyerek élt ott.”

„Az a cél, hogy a gyerekeket minél távolabb tartsuk Pataréttől”

A Music Camp International egyesület egy iskola utáni programcsomaggal is dolgozik a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásán. A Plus program 2014-ben, az első pataréti tábor hatására jött létre, ugyanis jelezték a gyerekek, hogy sajnálják, hogy a tábor csak egy hétig tart. Az iskola utáni tevékenység zenés foglalkozásokból, személyiségfejlesztő gyakorlatokból és közös tanulásból áll. A tanulás esetében pedig a Plus program nem azt veszi figyelmbe, hogy ki hányadik osztályos, és ahhoz képest tudja-e azt, amit az iskolában elvárnak tőle, hanem „megpróbálunk tüzet oltani ott, ahol erre szükség van”, fogalmazott a szervező, azaz azt gyakorolják, ami nehezen megy a gyerekeknek.

A patarétiek speciális iskolában tanulnak, pedig kognitív szempontból teljesen egészséges gyerekekről van szó. Rengeteg lemaradásuk van, „a hiányosságaik abból származnak, hogy nincs ahonnan megtanulniuk, nem pedig abból, hogy nem képesek megtanulni” – magyarázta Péter Eszter. A személyiségfejlesztő gyakorlatokkal pótolni próbálják mindazt, amit ezeknek a gyerekeknek nincs lehetőségük otthon elsajátítani. „Itt is az a cél, hogy a gyerekeket minél távolabb tartsuk Pataréttől” – összegzett. Kitartásra és szorgalomra pedig úgy motiválják az iskolásokat, hogy körülbelül havonta egy rövid műsorral készülnek, ahol bemutatják azt, amit tanultak. A Plus program jelenleg 50 gyereket foglalkoztat, a speciális iskola mellett az Alexandru Vaida-Voevod diákjai is csatlakoztak.

Kapcsolódók

Kimaradt?