A görgényszentimrei Rákóczi–Bornemisza-kastélyban jártunk

A Maros megyei múzeum 4. alkalommal szervezte meg pénteken Görgényszentimrén a Rákóczi-Bornemisza kastélyban a Nyitott kapuk napját, ahol gyermekfoglalkozások, kiállítások, kastélytúra, kamarakoncert és filmvetítés tette érdekessé a napot. Annál is inkább, hogy a kastély kertje és dendrológiai parkja egész évben látogatható, de az épületegyüttesbe csak a múzeum által szervezett rendezvényeken lehet belépni.

Az idei Nyitott kapuk napja rendezvényt a barokk kor jegyében szervezték meg, a gyerekek kézműves foglalkozásai is erről szóltak, maszk- és legyező-készítés, papírmerítés, tánctanulás szerepelt a programban. Ahogy Pánczél Szilamér történész, a Maros megyei múzeum munkatársa elmondta, az egyik fő célja a rendezvénynek az, hogy a kastély, mint kulturális–épített örökség visszakerüljön a helyiek tudatába. Ez az idegenforgalom fellendítését is szolgálhatná, hiszen a Szászrégen közelében, Marosvásárhelytől 45 kilométerre található Görgényvölgye, az egykori Rákóczi-Bornemisza kastély, a Rákóczi-vár igazi turisztikai paradicsom megalapozásának a lehetőségét is jelenthetné.

Erdély egyik legnagyobb műemlékegyüttese – 70 helyiséggel – műemlékvédelmi szempontból is nagy kihívást jelent annak, aki ezzel szeretne foglalkozni – mondta a muzeológus. Több mint 10 falu, az egész Görgény-völgye hozzátartozott egykor az uradalomhoz, ahová Európa uralkodói jártak vadászni. A 19. században erdészeti szakiskolát létesítettek benne, amely a magyar királyságnak az egyik legrégebbi, szakoktatást biztosító tanintézménye volt, ahogyan az impériumváltást követően Romániában is az egyetlen ilyen jellegű iskolának számított.

Az iskola – amely 1893-tól 2000-ig működött ott – egy modern, új épületbe költözését követően jelenleg a Maros megyei múzeum a megyei önkormányzat hozzájárulásával folyamatos restaurálási, állagmegőrzési munkálatok végez, mint például a kapuépületet sikerült már felújítani, illetve a cserepeket kicserélni az épületegyüttesen. A teljes restauráláshoz 9 millió euróra volna szükség.

A felújítás terve elkészült Karácsonyi István művészettörténész, a múzeum munkatársa szerint. A szükséges engedélyeket is beszerezték, most egy olyan európai uniós kiírásra van szükség, ahol megpályázhatják a szükséges összeget, amelyből az épületegyüttest, a dendrológiai parkot, a kastély előtti parkot is restaurálhatják teljes egészében. A terv szerint az épületegyüttes felújítása mellett kiállítótermek és egy konferenciaközpont létesítése is szerepel, illetve a dendrológiai park rendbetétele, amely terjedelem szempontjából Romániában a második ilyen jellegű park.

A pénteki kastélynap alkalmából Márton Krisztina és Weisz Szidónia, a Teleki Téka munkatársai tanították meg a merített papír készítésére a gyerekeket, Ritziu Ilka Krisztina a barokk tánc lépéseit oktatta a kicsiknek. Délután a Tiro Estate kamarazenekar játszott barokk-zenét, majd levetítették a Görgényszentmiréről, annak kastélyáról Simonffy Katalin televíziós szerkesztő, egyetemi tanár és tanítványai által készített dokumentumfilmet is.

Tánc

Kapcsolódók

Kimaradt?