Múzeumok Éjszakája: a budapesti Szépművészeti gyűjteményéből nyílik kiállítás Marosvásárhelyen

Csütörtökön nyílik, de mi már kedden bepillanthattunk a budapesti Szépművészeti Múzeum Zichy-gyűjteményéből Marosvásárhelyen szervezett kiállítás építésébe. A tárlat mellett más programokkal is készül a hétvégi Múzeumok Éjszakájára a Maros Megyei Múzeum.

Már felkerültek a festmények a falra, még a címkézés maradt hátra, illetve a padlószőnyeget igazították a munkások kedd délben, amikor a szervezők megengedték, hogy bekukkintsunk a készülő, Árkádia színei címet viselő kiállításra. Csütörtök este 6 órakor nyílik meg a budapesti Szépművészeti Múzeumból érkezett, 44 festményt bemutató tárlat.Gosztola Annamária, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze elmondta, a három évszázadot átölelő gyűjtemény az iskolák és nemzetek sokféleségével, valamint a műfajok tekintetében is nagyon változatos, színes. Olasz, francia, német, osztrák, cseh, magyar, holland és flamand festők műveit hozták el Marosvásárhelyre a Kultúrpalota második emeleti galériájába, ahol egészen augusztusig lesz megtekinthető a tárlat.

Ami a képek tematikáját illeti, azt is a sokszínűség jellemzi – hangsúlyozta a kiállítás kurátora, bibliai-mitológiai ihletésű festmények, portrék, csataképek, táj- és életképek, csendéletek láthatók a 

A 17-18. századi európai mesterek munkáit felölelő Zichy-gyűjtemény a magyar arisztokrácia egyik meghatározó családjának tulajdonát képezte. Gróf Zichy Edmund és Zichy Jenő, apa és fia jelentős műgyűjteményt hoztak létre, mely egykor Bécs és Budapest művészetrajongó közönségét egyaránt elbűvölte.

A kiállítás megnyitója része a Múzeumok Éjszakája hétvégi sorozatának, amelyet 12-ik alkalommal szervez meg Marosvásárhelyen a Maros Megyei Múzeum és amely közel száz rendezvénnyel, kiállításokkal, koncertekkel, múzeumpedagógiai tevékenységekkel, tárlatvezetéssel, vársétával, Kultúrpalota-bemutatóval, interaktív foglalkozásokkal várja az érdeklődőket.

A múzeum mellett számos más intézmény, galéria is csatlakozott az eseményekhez, a Petry Látványműhely és Múzeum, a Művész Mozi, a Bernády Ház, a Képzőművészek Egyesülete, az állatkert, a Teleki-Bolyai Könyvtár, a Bolyai téri unitárius templom, a K’Arte Szoba, a román ortodox érsekség, a Marx József Fotóklub, a Stúdió Színház, illetve a Maros Művészegyüttes.Az eseményeken felnőttek 6 lejes, diákok és nyugdíjasok 3 lejes egységes belépővel vehetnek részt, kivételt képez az Árkádia színei című festészeti kiállítás, ahová még egy 6 lejes jegyet kell vásárolni, tájékoztatott Soós Zoltán múzeumigazgató. Hozzátette, évről évre egyre nagyobb siker övezi a Múzeumok Éjszakáját, családok indulnak el és járják végig a kiállításokat, kisgyerekeket visznek el a múzeumpedagógiai tevékenységekre, olyan személyek néznek végig egy-egy tárlatot, akik az év többi részében nem látogatják a múzeumot.

Pánczél Szilamér régész, a múzeum munkatársa arról beszélt, hogy a Görgényszentimrei Limeskutató Központ a római gyerekkor megismertetésére fektet ez alkalommal hangsúlyt, a latin nyelvvel és a római számokkal ismerkedhetnek a résztvevők a vármúzeum földszinti termeiben, ahol saját védő amulettet is készíthetnek, vagy római viseletbe öltözhetnek, illetve a fotósaroknál meg is örökíthetik magukat.

A marosvásárhelyiek kis időre turistának érezhetik magukat saját városukban – hívta fel az új kezdeményezésre a figyelmet Fülöp Tímea, a Kultúrpalota osztályvezetője, aki elmondta, hogy önkéntesek segítségével román, illetve magyar nyelvű idegenvezetés lesz szombaton 12 és 13 órától a Palotában, hogy jobban megismerjék annak értékeit, érdekességeit. Hasonló vezetés a várban is lesz szombaton 13 és 15 órától.

Kapcsolódók

Kimaradt?