DNA-vizsgálat a Nagyváradi Egyetemen

Korrupciógyanú merült fel a Nagyváradi Egyetem vezetésével szemben, szerdán az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tartott házkutatást a felsőoktatási intézménynél.

Sajtóinformációk szerint Constantin Bungău rektorral, Floare Chipea dékánnal és Camelia Dindelegan előadótanárral kapcsolatosan zajlik kivizsgálás.

A DNA közleményben adta tudtul: büntetőjogi ügyben nyomoznak, 2015-ben és 2016-ban elkövetett korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt. Összesen nyolc helyen – magánlakásokban és egy közintézményben – tartottak házkutatásokat, részletesebb tájékoztatást későbbre ígértek az ügyben.

Az egyetem rektora azt mondta, úgy tudja, hogy Camelia Dindelegan kinevezése miatt vizsgálódnak, azonban – mint mondta – ő nem érintett ebben az ügyben. Constantin Bungău rektor azt is elmondta, hogy az ő irodáját is átvizsgálták, illetve a bölcsésztudományi karon vizsgálódtak még a DNA munkatársai.

Kimaradt?