Az Új Jobboldal Párt is csatlakozott a melegházasságot tiltó aláírásgyűjtéshez

Az ortodox és a református egyház mellett a magyarellenességéről hírhedt Új Jobboldal Párt  is jelezte, csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek célja az alkotmány családra vonatkozó cikkelyének módosítása.

A politikai alakulat közleményben hívta fel a figyelmet: tagjai megkapták a felhatalmazást, hogy aláírásokat gyűjtsenek. 

Mint arról már beszámoltunk, az ortodox egyház polgári kezdeményezéssel zárná ki az alaptörvényből (is) a melegházasság lehetőségét. Az alkotmány jelenlegi cikkelye szerint "a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon" alapul. Ezt a megfogalmazást módosítanák úgy, hogy a cikkely a házasság alapjaként "egy férfi és egy nő" szabad akaratnyilvánítását rögzítse.

Jelenleg a polgári törvénykönyv tiltja nemcsak a melegházasságot, hanem a legális élettársi kapcsolatot is. Az alkotmánymódosítás célja, hogy meggátolja a lehetőségét is annak, hogy a melegek jogait a jövőben rendezni lehessen. 

Eddig több mint egymillió aláírás sikerült összegyűjteni. Varga Attila alkotmányjogász lapunknak elmondta, a szükséges számú szignók összegyűjtése után az alkotmánybíróság ellenőrzi az aláírásokat, és a testület mondja ki, hogy procedurális szempontból rendben van-e ez a kezdeményezés. Az alkotmánymódosításhoz érvényes és eredményes népszavazás, valamint kétharmados parlamenti többség szükséges.

Kapcsolódók

Kimaradt?