Tiltanák a melegházasságot – összegyűltek a törvénykezdeményezéshez szükséges aláírások

A szükséges félmilliónál jóval több, 825 ezer aláírás gyűlt össze eddig annak az alkotmánymódosító törvénykezdeményezésnek a támogatására, amely alkotmányba iktatná, hogy „a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul” - jelentette be szerdán a Koalíció a családért kezdeményező csoport elnöke, Mihai Gheorghiu múzeumigazgató, volt külügyi államtitkár.

A polgári kezdeményezés szövege tavaly november 25-én jelent meg a hivatalos közlönyben. Ahhoz, hogy a parlament napirendre tűzze, a kezdeményezőknek május 24-ig kell félmillió aláírást összegyűjteniük az ország megyéinek legalább a feléből úgy, hogy valamennyi megyéből legkevesebb húszezer aláíró legyen. A kezdeményezést az ortodox egyház is felkarolta, és az erdélyi magyar egyházi vezetők is kiálltak a homoszexuális házasságok alkotmányos tiltásáért folyó aláírásgyűjtés mellett.

Románia 2001-ben törölte a büntetőtörvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat”.    

A 2011-ben elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző neműek kötötték.

A Koalíció a családért kezdeményező csoport a Ptk-ban szereplő család-meghatározásnak akar alkotmányos súlyt kölcsönözni. A jelenlegi alaptörvény ugyanis „házaspárok” önkéntes elhatározásával alapított családról beszél.

Romániában kétharmados parlamenti többség, valamint érvényes és eredményes népszavazás szükséges az alkotmánymódosításhoz. A melegházasság későbbi engedélyezését ellehetetlenítő pontosítást 2013-ban is megpróbálták alkotmányba iktatni az ortodox egyház javaslatára, az akkori átfogó alkotmányos reformot azonban az alkotmánybíróság megakadályozta, később pedig a kormánykoalíció már nem rendelkezett kétharmados parlamenti többséggel.

Kapcsolódók

Kimaradt?