Ortodox kezdeményezés: rögzítse az alkotmány a férfi és nő közötti házasság kérdését

Az ortodox egyház támogatásával folyik aláírásgyűjtés azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre - közölte kedden a Digi24 hírtelevízió.

Az aláírásgyűjtést a civil szervezetek által létrehozott Koalíció a családért (Coaliție pentru familie) csoport kezdeményezte tavaly októberben. A koalíció alkotmánymódosító kezdeményezése november 25-én jelent meg a hivatalos közlönyben. A kezdeményezőknek e dátumtól kezdve fél év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy félmillió aláírást gyűjtsenek össze az ország megyéinek legalább a feléből úgy, hogy valamennyi megyéből legalább húszezer aláíró legyen. Ha 2016 május 24. előtt összegyűlik a megfelelő számú aláírás, népszavazás dönthet a családra vonatkozó jelenlegi alkotmányos tétel módosításáról. 

Az alkotmány jelenlegi cikkelye szerint "a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon" alapul. Ezt a megfogalmazást módosítanák a kezdeményezők úgy, hogy a cikkely a házasság alapjaként "egy férfi és egy nő" szabad akaratnyilvánítását rögzítse. 

A kezdeményezés azt követően kapott széles nyilvánosságot, hogy Ioan Selejan bánsági érsek az aláírásra buzdította híveit a karácsonyi misén. A România TV hírtelevízió szerint az ortodox egyházat vezető pátriárka hivatala elismerte, hogy támogatja a kezdeményezést, hivatalosan azonban nem vállalt szerepet az aláírásgyűjtésben. 

A Digi 24 hírtelevízió kedden arról számolt be, hogy az aláírásgyűjtést sok ortodox gyülekezetben az év eleji házszenteléssel kötik össze. A házszentelő papok a kezdeményezés támogatását is felajánlják a felkeresett családoknak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?