Körülbelül 300 pataréti és külföldről érkező roma és nem roma, valamint civil és jogvédő szervezetek képviselői is részt vettek azon a tiltakozó akción, amelyet pénteken szerveztek Kolozsváron. A több mint két órás meneten hihetetlen történeteket ismerhettünk meg.

Bágyúj Margit egyike azoknak az embereknek, akiket a kolozsvári városháza 2010. december 17-én a hajnali órákban kilakoltatott a Coastei utcai lakásából a pataréti szeméttelep mellé. Az egyébként nem roma származású nő az egyik tagja annak a 18 családnak, amely legálisan bérelte házát a polgármesteri hivataltól.

Bágyúj Margit nem összeeszkábált putriban élt, ahogy sokan állítják a kényszerkilakoltatottakról, hanem egy olyan házban, ahová bevezették a gázt, a vizet és a villanyt. A városháza még decemberben is kifizettette velük a bért, a kevéssel több mint 50 lejt. Mégis menniük kellett 76 családdal együtt.

Pataréten nagyon nehéz az életünk. Gyalog járunk be a városba, mert az iskolabuszon kívül semmi nem jár. Hét kilométert kell gyalogolni a városig. Az iskolabusz, ha nagyon muszáj, az időseket is behozza a városba, de nyáron, a vakáció idején ez a lehetőség nincs.

A kutyák nagyon megnehezítik az életünket. Egyedül nem is merek lejönni a dombról. Délután öt óra után nem tudjuk kinyitni az ablakot, mert mindenütt égett orvosságszag van. Ott rögtön mellettünk van a terápiának egy kemencéje. A kemence a föld alatt van, de a kéményből a füstöt a felszínre eresztik. Szóval nem tudunk délután kijönni a házból, mert fulladunk, szédülünk. Katasztrófa, hogy mi van ott, nem igaz, nem igaz...

Amikor megérkeztünk az új lakásokba, a hideg és a nedvesség miatt folyt le a falakon a víz. Nem volt fűtés, nem volt fánk, semmink...

A férjem magyar roma volt, 41 évet dolgozott a Clujanában, de a nyugdíját már nem élvezhette, meghalt a bánattól.

Greta Ernestet Bágyúj Margittal vitték ki 2010-ben teherautón a Coastei utcából Patarétre. Szintén legálisan bérelte a polgármesteri hivataltól az otthonát. Hiába tudta fenntartani munkájából lakását, neki is mennie kellett. Nem tagadja, hogy éltek a Coastei utcában olyan családok is, amelynek tagjai örültek, hogy jobb körülmények közé kerültek Pataréten, a baj csak az, hogy a városháza azokat is simán kilakoltatta, akik beilleszkedtek, akik elértek valamit.

Mikor megérkeztünk a szociális lakásokba, tudomásul kellett vennünk, hogy több a család, mind a lakás. Így az aznap éjszakát néhányan kénytelenek voltunk a szabad ég alatt, mínusz 19 fokban tölteni, tüzet raktunk, és azt körülállva éjszakáztunk, amíg rendeződtek a dolgok. Tizenhat négyzetméteres szobákba zsúfolódva élünk, négy lakrészekhez, azaz szobához jár egy közös fürdő, benne két vécékagyló, amelyet semmivel sem választottak el egymástól. Nincs meleg víz. Vannak olyan lakrészek, ahol két család él, mert sok családnak nem jutott hely. Így élünk.

A hölgy a Pataréthez közeli Cantonului utcában lakik, ahogy ő fogalmaz, barakkban. Másfél hónapja közölte vele és még 367 családdal a Román Állami Vasúttársaság, hogy lebontják az utcában a barakkokat, költözniük kell. Az viszont még talány, hova.

Mi dolgozunk, nem a szemétből élünk. Persze vannak olyanok, akik igen, de sokan vannak, akik nem. Másfél hónappal ezelőtt mondták, hogy ki fognak lakoltatni minket a Cantonului utcából. A CFR-től jöttek, mondták, hogy bontsuk le a barakkokat, mert hogy sokan nem kolozsváriak. Dehát sokan itt élnek nagyon hosszú ideje. Sok Kolozsváron élő nem kolozsvári, mégsem akarják kitenni őket a házukból. Hova menjünk, ha kitesznek? Éljünk az utcán, a levegőben?

Nagyon sokunk rendes ember, dolgozunk, a gyermekeink iskolába járnak, nem élünk tolvajságból, nem vagyunk gyilkosok, hogy így bánjanak velünk. Addig nem bontjuk le a barakkokat, amíg nem tudjuk, mi lesz velünk. Ha már elhajtanak a házunkból, adjanak nekünk helyet valahol, legalább azoknak, akik dolgozunk.

Egy vendéglőben szakácsként dolgozom. A leánytestvéreim is mind vendéglőben dolgoznak. Mi is fizetjük a gázt, a villanyt, megértettük, hogy ezt kell, nem vagyunk állatok. Az utcáról nem tudunk dolgozni menni. Az unokáim a Mărăști negyedben járnak iskolába, óvodába.

Jönnek, ígérnek, hogy megoldják, aztán semmi. Ígérték, hogy adnak egy földet, ahol nyugodtan lakhatunk, ahol felépíthetjük a barakkokat, ezzel is meg lennék elégedve.

Nagy baj az is, hogy a városháza nem ad sokuknak buletint, enélkül pedig egyszerűen nem alkalmazza őket senki. Ott vannak a gyerekek, akik óvodába, iskolába járnak, és a szüleik nem tudják eltartani, mert esélyük sincs irat nélkül munkát kapni. Ott van az a sok szép fiatal, és nem dolgozik, mert nincs papírja. Mondják, hogy nem adnak azoknak buletint, akiknek nincsen kontraktjuk a lakásokra. Hát milyen kontraktjuk legyen egy fából készült barakkra?

Szerettük volna megkérdezni a városháza képviselőit, hogy mi a tervük a kilakoltatásra váró családokkal. Többszöri próbálkozásunk ellenére sem a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjét, Oana Buzatut, sem a szociális ügyekért felelős igazgatóságot nem sikerült telefonon elérnünk.

A kilakoltatottakért meneteltek

Pénteken Kolozsváron 300-400 ember többek között Bágyúj Margitért, Greta Ernestért és a Cantonului utcai hölgyért menetelt. A patarétiekből, külföldi roma fiatalokból, valamint civil szervezetek képviselőiből álló tömeg a kényszerkilakoltatás, a rasszizmus ellen tiltakozott, pontosabban gyalogolt a forró melegben több mint két órát Patarétről a Coastei utcáig.

A felvonulásra a So Keres Europa?! (Mi újság Európa?!) címmel rendezett egy hetes roma ifjúsági találkozó keretében került sor, amelyhez több országból, például Magyarországról érkező roma fiatalok is csatlakoztak. A tiltakozók nyílt levele itt olvasható.

„Kilakoltatás Isten nevében”

A reggel tíz órára meghirdetett akció nem volt feszültségektől mentes. Többen ugyanis nehezményezték, hogy megjelent a helyszínen Andrei Andreicuț, Kolozs, Fehér és Szilágy megyét képviselő ortodox mitropolita. Mint ismert, rögtön a kényszerkilakoltatások után a Coastei utcában az ortodox egyház felhúzott egy hatalmas egyetemi kampuszt, amely mellé egy templom is épült.

Az ortodox érsek többekben akkor „húzta ki a gyufát”, amikor szót kért, hogy megáldja a menetet. Az érsek Pál apostol könyvéből idézett egy olyan részt, amely az egyenlőség elvéről szól. Az egyik szervező ekkor kikapcsolta a hangszórót, mire egy, az érsek társaságában lévő fiatalabb férfi visszakapcsolta.

A néhány perces kapcsolópárbajt egy civil aktivista szakította félbe, aki indulatosan nekiszegezte Andrei Andreicuțhoz a kérdést: Ha mindenki egyenlő, hogyan magyarázza, hogy a kilakoltatottak helyére az ortodox egyház az ortodox hallgatók részére bentlakást, egyetemet épített? „Hát arra használják fel Isten nevét, hogy romákat lakoltassanak ki?” - kérdezte.

Az indulatos aktivistát sokunk megrökönyödésére maguk a szervezők hallgattatták el.

Korábban az érsek a sajtónak is nyilatkozott. Arra a kérdésre, hogy miért jelent meg a meneten, elmondta: mert az Isten mindenkit egyenlőnek teremtett, egyek vagyunk Krisztusban. „Ezt a közösséget támogatni kell. Ők a testvéreink” - magyarázta.

Az érsek elmondta, hamarosan pópát delegálnak Patarétre, aki az ottani közösségért fog dolgozni. Andrei Andreicuț úgy tájékoztatott, hogy kérésükre a tanfelügyelőségen fél állásban kinevez egy személyt, amely Kolozs megyében a romani nyelvű osztályokért fog felelni. Szeretnék továbbá, ha a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen romani nyelvszakot indítanának, állításuk szerint a BBTE rektora támogatja az ötletet.

A közjáték után megszólaltak az autentikus roma hangszerek, majd a tömeg énekelve, bannerekkel felszerelkezve, zászlókat lengetve elindult a város fele. „Szolidaritást!”, „Nem felejtünk!” – skandálták.