Lehet, mégsem csökken az áfa?

Románia nem engedhet meg magának újabb gazdasági kísérleteket és le kell számolnia azzal az illúzióval, hogy adósságra építhet jólétet - jelentette ki Klaus Johannis államfő szerdán, burkoltan bírálva Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök adócsökkentési és béremelési terveit.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) éléről államfővé választott Johannisnak néhány napon belül döntenie kell arról, hogy kihirdeti, vagy visszaküldi a parlamentnek a június végén nagy többséggel - a PNL által is - megszavazott új adótörvénykönyvet, amelynek értelmében jövő évtől 24-ről 19 százalékra csökkenne az áfa Romániában.

Az államfő egy jegybanki rendezvényen intő példaként hivatkozott a görög válságra, eszmefuttatásával pedig arra engedett következtetni, hogy nem akarja kihirdetni az adótörvénykönyvet.

Az IMF fel akarta mondani a hitelmegállapodást?

Az adócsökkentési tervet korábban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság is bírálta, arra hivatkozva, hogy az jelentősen megnövelné - akár meg is duplázhatja - a költségvetési hiányt. A Digi 24 hírtelevízió úgy értesült, hogy az IMF emiatt fel is akarta mondani a Romániával két éve kötött, szeptemberben lejáró elővigyázatossági hitelmegállapodást, és a keddre időzített bejelentést csak azért halasztotta el, hogy ne keltsen újabb aggodalmakat régióban a görög válság miatt amúgy is zaklatott pénzpiacokon.

"Fel kell hagynunk azzal az illúzióval, hogy a jólétet költségvetési hiányra, egyik évről a másikra továbbgörgetett államadósságra alapozhatnánk, s azzal is, hogy pénzügyi és adópolitikai módszerekkel helyettesíthetjük a valós gazdasági reformokat (...) Persze választási év előtt állunk, de meg kell értenünk, hogy mekkora távolság van a politikai húzások csábítása és a gazdasági valóság között" - érvelt Johannis a román nemzeti bank évfordulós rendezvényén mondott beszédében.

Óvatosságra intette a kormányt Mugur Isărescu, a jegybank kormányzója is, aki szerint Románia versenyképességének növeléséhez inkább megfelelő infrastruktúrára és hatékony oktatásra volna szüksége. Isărescu korábban is jelezte: nem látott olyan hatástanulmányt, amely lehetővé tenné, hogy támogassa az áfacsökkentést, és nem tartja szerencsésnek, ha Románia gazdaságpolitikája egyik végletből a másikba esik.

Az áfacsökkentést tartalmazó adótörvénykönyv megszavazása után a kormány a közalkalmazotti bérek növeléséről kezdett beszélni. A Ponta-kabinet azt ígéri, hogy még idén elfogadja és januártól bevezeti az új bértáblát, amely nemcsak a felső vezetők, hanem minden állami alkalmazott számára fizetésemelést hoz. 

Kapcsolódók

Kimaradt?