Újabb árhullám söpört végig a keleti megyéken

Galac után Tulcea és Vaslui megye egy része is víz alá került péntekre virradóra a folyamatosan tartó heves esőzések miatt. Az ár gazdaságokat öntött el, autókat ragadott magával, és emberéleteket is követelt. Galac megyében kilencre nőtt a halálos áldozatok száma.

Korábban a hatóságok hét halálos áldozatról számoltak be, ám időközben megtalálták egy eltűntnek nyilvánított idős asszony és egy nyolc éves kislány holttestét is Cudalbi településen. A község polgármestere, Ştefan Drugan a hírtelevízióknak elmondta, a gyermek a szüleivel a házukban tartózkodott, amikor jött az ár. A kislányt apja karjaiból ragadta el a víz a család menekülése közben.

Péntekre virradóra négyszáz családot kellett kitelepíteni Galac megyében. A legfrissebb mérleg szerint az ár 16 községet érintett és károkat okozott Tecuci városban is. A megyén péntekre virradóra már a második árhullám söpört végig.

Az áradásokat felhőszakadás okozta. Csütörtökök a térségben néhány óra alatt négyzetméterenként 110 liternyi csapadék hullott: a havi átlag csapadék csaknem háromszorosa. Cuca, illetve Costachi Negri községben három-három, Cudalbi-ban pedig egy személy vesztette életét. A csütörtöki árvíz 17 településen okozott pusztítást: 700 ház került víz alá, tucatnyi járművet sodort el a víz.

A mentésben részt vevő 350 tűzoltónak 45 vészhelyzetben lévő lakost sikerült kimentenie - közölte a katasztrófavédelem szóvivője. A bajba jutott településekről 330 lakost kellett kitelepíteni. A tűzoltók 120 háziállatot is kimentettek a vízből.

Victor Ponta miniszterelnök csütörtökre összehívta az országos árvízvédelmi operatív törzset.

 

 

Kimaradt?