Hivatalos: ezeket a szabályokat kell betartani a hétfőtől megnyitó teraszokon

Megjelent péntek este a Hivatalos Közlönyben a vendéglők és kávézók teraszainak és kerthelyiségeinek működtetéséről szóló miniszteri rendelet. A fontosabb előírásokat ismertetjük.

  • a vendégek csak előzetes helyfoglalás alapján foglalhatnak helyet a teraszon; adataik nyilvántartása egy esetleges fertőzés esetén lehetővé teszi a járványtani vizsgálat lefolytatását
  • a teraszok bejáratánál és a mosdóknál fertőtlenítőszer-adagolókat kell elhelyezni
  • a kiszolgáló személyzetnek kötelező módon maszkot és kesztyűt kell viselnie
  • egy asztalnál legtöbb 4 személy ülhet, közöttük legkevesebb 1,5 méteres távolságnak kell lennie; a korlátozás az ugyanabban a háztartásban élő családtagokra nem érvényes
  • a szomszédos asztaloknál ülő vendégek széke közötti távolságnak legkevesebb 2 méternek kell lennie
  • a felszolgált italokat, ételeket ülve kell elfogyasztani
  • a vendégek távozása után az asztalukon hagyott étlapokat, sótartókat fertőtleníteni kell
  • az alkalmazottaknak kötelező módon be kell tartaniuk a biztonsági távolságot; ott, ahol ez nem lehetséges, csökkenteni kell vagy védőfelszerelésekkel kell ellátni a személyzetet
  • rendszeresen fertőtleníteni kell biocid hatóanyagokkal a teraszt és a kiszolgáló személyzet által használt eszközöket

Mint ismert, június elsejétől megnyithatnak a vendéglők, kávézók, cukrászdák teraszai és kerthelyiségei.

Kapcsolódók

Kimaradt?