Karhatalmi kíséretet kapnak a külföldről hazatérő román állampolgárok a határon

Rendőri vagy csendőri kíséretet kapnak azok a külföldről hazatérő román állampolgárok, akik a koronavírus-járvány által érintett területekről érkeznek az Arad megyei határátkelőkhöz. A lakhelyük szerinti megye határáig viszik őket, ahol átadják a helyi hatóságoknak a kötelező karantén vagy a házi elkülönítés megkezdése céljából.

A prefektus által vezetett Arad Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság tájékoztatása szerint ugyanez vonatkozik a nem saját járművel – tehát busszal vagy vonattal – érkező személyekre is: őket a mentőszolgálat járműveivel viszik haza.

Ha valakin a koronavírus okozta tüdőgyulladás jeleit veszik észre a határállomásokon felállított szűrőpontokon (például lázas az illető), akkor azonnal valamelyik Arad megyei kórházba szállítják kivizsgálásra és megfigyelésre, a társaságában utazókat pedig az Arad megyében kijelölt karanténközpontokba viszik.

A borsi határátkelőhelyhez hasonlóan a múlt éjjel a nagylaki autópálya-határátkelőhelyen is felállítottak hét tábori sátrat a tűzoltók: ezekben végzik a nyilatkozatok kitöltését – mindenkinek be kell vallania, hogy honnan jön, a koronavírus-járvány szempontjából „vörös” vagy „sárga övezetből”, és a hamis nyilatkozattételt akár 20 ezer lejes bírsággal is sújthatják –, illetve az utasok elsődleges egészségügyi ellenőrzését.

 

Arad megyében egyébként a szerda reggel 9 órai adatok szerint 95 személy volt karanténban, és további 112 esetében rendeltek el házi elkülönítést. A koronavírus-fertőzés egy eseteben igazolódott be, egy Olaszországból hazatért 57 éves aradi férfinál, akit kedden átszállítottak a temesvári járványkórházba.

A karanténban/házi elkülönítésben lévő személyek száma nyomon követhető az Országos Közegészségügyi Intézet internetes oldalán (https://www.insp.gov.ro/).

Óvintézkedések a járvány terjedésének megfékezésére

Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság betiltotta a 200 fősnél nagyobb kül- és beltéri rendezvényeket, még azelőtt, hogy országos szinten elrendelték volna a 100 főnél nagyobb tömeget vonzó beltéri rendezvények felfüggesztését március 31-ig. A közoktatás felfüggesztése mellett a délutáni gyerekfoglalkozásokat is betiltották március 22-ig. Március 11-től, szerdától az Arad megye területén működő öregotthonokban és fogyatékos személyek központjai lakókat nem látogathatják a hozzátartozók. elrendelték, hogy a köz- és magánkórházak vezessenek be látogatási tilalmat március 31-ig. Csütörtöktől betiltják a heti vásárokat, csak az élelmiszerpiacok üzemelhetnek. Tovább folyik a lehetséges karanténközpontok kijelölése.

Kapcsolódók

Kimaradt?