Bizonytalan a két Srí Lanka-i pékmester sorsa: falugyűlést tartanak „migráns-ügyben” Gyergyóditróban

Falugyűlés összehívását ígérte szombatra a polgármester a szerdai tanácsülésén azoknak a gyergyóditróiaknak, akik fellázadtak két külföldi vendégmunkás jelenléte miatt.

Mint korábban írtuk, a Hargita megyei település lakóinak ellenérzését az váltotta ki, hogy az egyik helyi pékség tulajdonosa a napokban két Srí Lanka-i pékmestert alkalmazott. A ditróiak egy része nehezményezte az „idegenek” jelenlétét a településen, és migránsveszélyt kiáltva Facebook-csoportot hozott létre, amelyen durván fenyegették a vállalkozót és a vendégmunkásokat is.

A tiltakozók élére a helyi katolikus segédlelkész, Biró Károly állt, aki – a ditróiak elmondása szerint –  a vasárnapi szentmise végén hívta fel a hívek figyelmét az „idegenek” által hordozott veszélyre. Arra szólította fel a község lakosságát, hogy szerdán közösen fejezzék ki tiltakozásukat, és kérjék a helyzet megoldását a település polgármesterétől. Így a tiltakozók a gyergyóditrói katolikus templom előtti téren gyülekeztek szerdán 15 óra után.

A résztvevők közül többen kifejtették a Maszolnak, hogy sértette őket a pékség tulajdonosának az a kijelentése, miszerint új kultúrák megismerése csak gazdagíthatja a községet. A tömeg közepén maga Biró Károly segédlelkész is feltűnt, aki kevéssel négy óra előtt a templomba invitálta az összegyűlt embereket. Odabent különös jeleneteknek lehettünk tanúi: a pap a közös imát követően tüzes hangú beszédben hívta fel a jelen lévők figyelmét a székely nép sorsára és az általa elszenvedett igazságtalanságokra. A rövid beszéde végén Biró arra szólította fel az embereket: „Menjünk át!” A falu művelődési házára utalt, ahol a helyi önkormányzat készült megtartani a havi rendes tanácsülését.

A kultúrház mellett többen csatlakoztak a tömeghez, így összesen mintegy 150-200 ember gyűlt össze tiltakozni a "migránsok" jelenléte ellen. Biró Károly nyugalomra és türelemre intette a jelenlevőket, akik közül többen azt követelték, hogy álljon eléjük a község vezetősége, és beszéljék meg a problémát. Végül a segédlelkész és néhány községbeli a sajtó képviselőivel együtt bement az tanácsülésnek helyt adó terembe.

A tanácsülésen Puskás Elemér polgármester emlékeztetett, hogy az ülés nem lakossági fórum, így az „egyebek” napirendi pontban lesz alkalma bárkinek egy percben kifejteni véleményét a vendégmunkásokkal kapcsolatban. Végül a községvezető javaslatára a többi napirendi pont elé hozták az egyebek napirendi pontot, és szót adtak a jelen lévőknek.

A polgármester elöljáróban elmondta, más, társadalmilag fontos kérdésben is számítana a gyergyóditróiak aktivitására, ha már a helyi „migráns-ügyben” ilyen nagy közösségi megmozdulást tudtak elérni. A községvezető ugyanakkor kifejtette, sokan összekeverik a migrációt a külföldi munkavállalással, hiszen utóbbiban számos helybéli család is érintett.

Az egyebek napirendi pontban felszólaló Biró Károly a helyzet megoldását kérte a községvezetőtől, míg egy idősebb felszólaló azt emelte ki, hogy a székelység ragaszkodik a saját kultúrájához, és elvárják a helyi vállalkozóktól, hogy ezt tartsák tiszteletben, valamint becsüljék meg dolgozóikat.

Az ülést többször zavarta meg a folyosóról beszűrődő hangoskodás, de komolyabb vita, szóváltás nem alakult ki. A polgármester végül ígéretet tett arra, hogy e hét szombatjára „falugyűlést” hívnak össze, ahol mindenki kifejtheti álláspontját a témával kapcsolatosan. A Maszolnak Puskás Elemér elmondta: nem látja egyelőre, hogyan lehetne megoldani a kialakult helyzetet, úgy érzi, nem tud törvényesen lépni az önkormányzat, népszavazást sem írhat ki egy ilyen kérdésben. „Bízom a vállalkozó józan ítélőképességében” – fogalmazott a polgármester.

Az érintett pékség tulajdonosa, Köllő Csaba nem vett részt a szerdai tanácsülésen. A vállalkozó korábban a Maszolnak elmondta, hogy tíz éve működik a péksége, ezalatt megfordultak náluk többek között magyarországi, svájci pékmesterek is, de soha senkinek nem jutott eszébe migránsveszélyt kiáltani. Hangsúlyozta, hogy egyszerűen nem lehet szakképzett munkaerőt kapni a környéken. A Srí Lanka-i pékmesterekről kijelentette: nem letelepedni jöttek Gyergyóditróba, család nélkül érkeztek, képzettek és megbízhatóak. 

A két Srí Lanka-i – amúgy katolikus vallású – férfi értesüléseink szerint még bejár dolgozni a pékségbe. Ám mivel a jelenlétük ellen tiltakozó ditróiak a tettlegességtől való fenyegetéstől sem riadtak vissza, munkaadójuk jobban látta Gyergyószárhegyen bérelni nekik lakást.

Kapcsolódók

Kimaradt?