Engedélyezik a medve kilövését, amely megölt egy fiatal apát Kőrispatakon

Telefonon értesítette szombaton Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, hogyha a nap folyamán megkapják a Hubertus Vadásztársaság kérését, engedélyezik annak a veszélyes medvének a kilövését, amely pénteken megölt egy 35 éves családapát.

A Hubertus Vadásztársaság már korábban kérte a veszélyes egyed kilövését, de visszautasították a kérést - számolt be Hargita Megye Tanácsának elnöke. A minisztérium cáfolja, hogy érkezett volna az intézménybe ilyen kérés. "A szóban forgó egyedre vonatkozó kérést és visszautasítást megtaláltuk a minisztérium oldalán, de úgy tudjuk, más esetek is voltak. A Hubertus Vadásztársaság azt mondta, hétfőn bemutatják a további visszautasításokra vonatkozó átiratokat, illetve biztosítottak arról, hogy szombaron elküldik a Kőrispatak mellett támadó medve kilövésére vonatkozó kérést" – mondta Borboly Csaba megyeelnök.

A környezetvédelmi minisztérium honlapján összesített adatokból kiderül, hogy 2017-ben négy esetben kértek Hargita megyéből kilövési engedélyt, ebből kettőt visszautasítottak, két esetben áthelyezést hagytak jóvá, kilövést egyetlen esetben sem engedélyeztek. Tavaly egy kérést nyújtottak be, amit szintén elutasítottak.

"Ilyen szörnyű helyzetben nem a védekezés lenne az illetékes minisztérium feladata, hanem proaktívan kellene hogy hozzáálljanak a helyzet orvoslásához. Továbbra is hangsúlyosan kérjük, hogy rendeljenek el az intézményben egy belső vizsgálatot, amely ellenőrzi a Hargita megyei esetek kezelését" – tette hozzá a megyeelnök.

Mint arról már korábban beszámoltunk, meghalt az a 35 éves férfi, akire pénteken rátámadt egy medve a Hargita és Maros megye határán fekvő Kőrispatak határában. A férfi negyedmagával dolgozott az erdőben, amikor - a sürgősségi bejelentést tevő személy szerint - ráakadtak a medve barlangjára. Az állat súlyosan megsebesítette a férfit, a társai szekéren szállították a faluba, egy olyan helyre, ahol már volt telefonos térerő, és riasztani tudták a mentőket. 

Előbb a székelykeresztúri mentősök vették át az eszméletlen áldozatot, aztán a székelyudvarhelyi rohammentősök próbálták feléleszteni, de a férfinak a mellkasi és felső végtagi sérülései mellett feltételezhetően belső sérülései is voltak, ezért az újraélesztés eredménytelennek bizonyult. A férfihez mentőhelikopter is indult, de visszafordult, miután a székelyudvarhelyi rohammentősök megállapították a halál beálltát. 

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke közölte a közösségi hálón létrehozott Vadkárok Székelyföldön oldalon, hogy a medvetámadás áldozatául esett férfi egyedül nevelte két kiskorú gyermekét.

Kapcsolódók

Kimaradt?